A nő, akiről mindent leírtak már. (Csomó mindent mi is, ebben a cikkünkben.) Amit nem írtak le, azt ő maga írta meg és énekelte el a dalaiban a megcsalástól a rasszisták által gúnyolt orráig, amiről pedig végképp senki nem mert beszélni – mint például, hogy miért világosítják ki a bőrét a magazinfotókon – azt ő kerek-perec a világ képébe vágta. Nem ő találta fel persze a szókimondást, ugyanakkor nagyon ritka, hogy a szókimondás, a nyílt véleményformálás társadalmi ügyekben (sőt, az azok megváltoztatására, előmozdítására való késztetés) ilyen mérvű befolyással találkozzon.

Beyoncénak jelenleg 204 millió (!) követője van Instagramon. Lényegében azt csinál, amit akar: nem függ semmitől és senkitől.

Ha akarja, váratlanul kiad egy lemezt, ha olyan a kedve, kibéreli magának a párizsi Louvre-ot. Hübrisz helyett viszont ez esetben okosabb célzott és hidegfejű társadalmi üzenetekről beszélni: annak, hogy a Mókás arc című Hepburn-klasszikus legendás lépcsős jelenetét álmodja újra videóklipjében, Beyoncé valamit állít.

Mégpedig azt, hogy „eddig feketéket legfeljebb csak fehér emberek modelljeként engedtetek be a múzeumokba, sokáig látogatóként sem mehettünk, nemhogy művészként – most viszont itt vannak Carterék, és ha arra szottyan kedvünk, kibéreljük az egész múzeumot”.

Jay Z, alias Mr. Carter ötvenedik szülinapja kapcsán ebben a cikkemben írtam erről bővebben, most pedig azért idézem fel, mert néhány napja a popzene power-couple-je újabb nagy dobással jelentkezett. És most már egészen nyíltan formálja át a populáris kultúra néhány emblematikus hivatkozási pontját.

A gyémánt a nő legjobb barátja – azaz fordítva

Néhány nappal ezelőtt Beyoncé és Jay Z nyilvánosságra hozta a Tiffany ékszercég kampányfotóit, amivel döbbenetes méretű lavinát indított el. Pedig csak néhány fotó. Elvileg.

Ha viszont valaki egy picit figyelmesebben megvizsgálja ezeket a képeket, jó pár érdekességet láthat.

  • Carterék mögött az Equals Pi című, 1982-es Basquiat-festmény látható, amely soha korábban nem volt még nyilvánosan kiállítva. Olyannyira nem, hogy napokig vitatkoztak azon, a festmény Tiffany-kék alapszíne vajon nem Photoshop eredménye-e. (Ezt valójában most sem tudjuk, hiszen élőben senki sem láthatja a festményt);
  • Beyoncé a legendás, 128,54 karátos Tiffany-gyémántot viseli, amely korábban Audrey Hepburn fotóin volt látható az „Álom luxuskivitelben” promóciós anyagában. Azóta a sárga drágakő egy cirka száz karáttal több gyémántot tartalmazó nyakláncra került;
  • Beyoncé öltözéke Hepburn moziplakáton is látható Givenchy-estélyijét idézi, amelyet a film ikonikus nyitójelentében visel a Tiffany kirakata előtt álldogálva (a film címe szó szerinti fordításban „Reggeli Tiffanynál”);
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Tiffany & Co. (@tiffanyandco) által megosztott bejegyzés

  • Bónusz: Beyoncé felvette az Álom luxuskivitelben legendás főcímdalát, a Moon Rivert, amely 1961-ben Oscar-díjat hozott Henry Mancini zeneszerzőnek. Az ehhez tartozó videót szeptember 15-én jelenteti meg a házaspár. (Ez persze nem látható a képen, csak írom.)

Az üzenet világos: Basquiat, a fekete művész mint legfőbb státuszszimbólum, Carterék, a popzene uralkodói mint a luxusmárka arcai, akiknek nem hálálkodniuk kell, hogy beengedik őket valahová, hanem akiknek fizetnek, hogy magukra öltsék a fehér felső tízezer emblematikus ékszereit.

(Az Álom luxuskivitelben egyébként igen sok kritikát kapott azért, mert meglehetősen gúnyosan formálja meg Holly Golightly kínai felső szomszédját – akit ráadásul véletlenül sem egy kínai színészre osztottak, hanem a mesterségesen eltorzított arcú Mickey Rooneyra. Ennek ismeretében pláne jelzésértékűek ezek a reklámfotók.)

A méhkirálynő, aki légy

Oké, oké, vaskos reklámszerződések, eladott lemezek, díjak, őrületes nézettségű klipek, saját ruhamárka. Pipa minden.

De honnan tudod, hogy popkulturális hatásod túllépte a szórakoztatóipar kereteit? Például onnan, hogy állatfajt neveznek el rólad. Beyoncé elmondhatja ezt is magáról, igaz, kisebb képzavar, hogy a Méhkirálynőnek becézett sztárról nem méh-, hanem légyfajt kereszteltek el.

A Scaptia (Plinthina) beyonceae nevű, az 1981-ben felfedezett, de csak 2011-ben rendszertani kategóriába sorolt légyfaj egyébként külsőre inkább hasonlít méhre, szóval ha kicsit hunyorítunk, megáll az analógia.

Beyoncé az 59. Grammy-díjátadón - Fotó: Getty Images/ Kevin Mazur

És ha már a bootylicious („formás, szexuálisan vonzó”) kifejezésnél tartunk, amely a Destiny’s Child 2001-es slágerének címe volt: a szó hivatalosan is bekerült az Oxford English Dictionarybe.

(A pontosság kedvéért jegyezzük meg: a szót Snoop Dogg már 1992-ben használta, de a nyelvészek szerint csak Beyoncéék hathatós közreműködése révén vált széles körben elterjedtté.)

A nyelv gyönyörű, nem? És milyen pompásan követi a társadalom fontos változásait! 

 

A sikerhez vezető lépcsőzőgép

Az irigyeknek álljon itt néhány egyszerű adat a sztárral kapcsolatban – hátha kicsit átgondolják a dolgokat. 

  • 2013-as, Beyoncé című lemezére nyolcvan, azaz nyolcvan dalt rögzített, hogy ezek közül a legjobbakat válogassa ki;
  • A turnéi alatt szabadidejében a korábbi fellépéseinek felvételeit nézi és elemzi. Hogy legközelebb jobban csinálhassa. (Lehet jobban, Beyoncé?! ENNÉL?!);
  • Az énekesnő nyilvánvalóan a családból hozza az önmagával szembeni könyörtelenséget: karrierje elején apjának az volt a mániája, hogy Bey futás közben énekeljen, így készülve fel a színpadi megpróbáltatásokra – tudniillik, hogy intenzív tánc közben is tökéletesen tudjon dalolni;
  • Személyi edzője és táplálkozási tanácsadója, Marco Borges sem kíméli az énekesnőt (pontosabban: Beyoncé azért alkalmazza, hogy ne kímélje őt): az énekesnő a szokásos edzéseken túl állítólag külön gyakorolja, hogy magas páratartalom és hőség esetén is kifogástalanul énekeljen;
  • Apropó, „szokásos” edzés: Lara Walsh, az Insider újságírója nemrég egy héten át úgy edzett, mint Beyoncé. Az eredmény? Kolléganőm saját bevallása szerint pofára esett (mármint szó szerint), majdnem összehányta magát néhányszor, és életében nem fájtak még annyira a különböző testrészei, mint akkor…

Hát, így. Kétlem, hogy mi, egyszerű földi halandók találnánk olyan lépcsőzőgépet, amely Beyoncé-i magasságokba vezetne. Igaz, én már azzal is megelégednék, ha a házaspár exkluzív műtárgy-gyűjteményét megnézhetném élőben – a Basquiat a reklámból ugyan nem az övék, hanem a Tiffanyé, de ne legyenek kétségeink afelől, hogy igazi csemegék lógnak otthonuk falain. Mielőtt a fent emlegetett kliphez kibérelték volna a Louvre épületét, Beyoncé négyszer repült magángéppel Párizsba, hogy végigjárhassa a múzeum termeit.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Beyoncé (@beyonce) által megosztott bejegyzés

És persze ne feledjem a lényeget: a klip megjelenése után a Louvre látogatói rekordot döntött.

Mi más mutatná élesebben Beyoncé befolyását, mint az, hogy háromszázezer ember (!) zarándokol el egy múzeumba csak azért, mert ott akar lenni, ahol Queen Bey taposta a márványpadlót kicsivel korábban?

Boldog szülinapot, hosszú és tartalmas uralkodást kívánok, Királynő!

Csepelyi Adrienn

 

Források: ITT és ITT

Kiemelt kép: Getty Images/Kevin Mazur