„Nem botránkozik meg, nem bírál és nem mond ítéletet sem. Nem akarja megjavítani a világot, nem rójja meg az embereket. Ábrázol. És elnéző mosollyal, vagy gyöngédséggel teli szórakozik közben” 

– írja róla Radnóti Miklós. La Fontaine pártatlanságára felemlegeti a meséinek egyik francia lemezkiadását, melyben Georges Berr, a Comédie-Française művésze A tücsök és a hangya történetét kétféleképpen adja elő: a bakelit egyik oldalán olyan hangon, hogy a hallgató a tücsökkel, a másikon pedig a hangyával tudjon rokonszenvezni. Ez a semleges álláspont szerintem nem minden esetben igaz, de nem is kell annak lennie, hiszen a rövidke történetek egyik bevallott célja, hogy szembesítsen minket gyarlóságainkkal, az állatok botlásain, karakterük gyengeségein keresztül akár magunkra, akár a környezetünkben élő emberekre ismerjünk, és e mókás párhuzamokat felfedezve mégiscsak törekedjünk némi jellemfejlődésre. Vagy, ahogy La Fontaine írja: „A mese nem csak az, amit mutat a látszat, mert benne oktatónk lesz minden egyes állat”.

1. A pásztor és az oroszlán

E rövidke fabulában a pásztor azt hiszi, hogy farkas zabrálja a birkáit, csapdát vet neki, és az égiekhez fohászkodik: adják, hogy most azonnal elé kerüljön a ragadozó, hogy menten agyonverhesse. Ám amikor farkas helyett egy oroszlán tűnik fel, rögtön inába száll a bátorsága. Bizony, ezt talán te is tapasztalhattad: a szájhősök gyakran csak addig rettenthetetlenek, amíg nem kerülnek hirtelen szembe a kihívással.

2. A kakas és a róka

A simlis ember él-hal a mások megvezetéséért, ravasz terveket sző az ártatlanok átejtésére. Akárcsak a mesebeli róka, aki mézes-mázos hangon igyekszik rávenni a kakast, a hirtelen kitört béke örömére, melynek ő maga a hírnöke, az szálljon alább rögvest egy baráti csókra. Ám a kakast sem ejtették a feje lágyára, válaszul azt füllenti, hogy a béke hírére már két kopó is feléjük tart, amire a ravasz róka persze azonnal hanyatt-homlok elszalad.

A cikk a hirdetés után folytatódik!

3. A városi és a mezei patkány

Mostanában különösen sok szó esik a városi és a vidéki emberek között feszülő (vélt vagy valós) ellentétekről (bár én sokkal jobban örülnék, ha inkább hidakat építenénk, mint árkokat ásnánk). Nem tisztem e helyen igazságot tenni, csupán rámutatok: ez a konfrontáció már la Fontaine-nél is megjelenik, amikor a városi patkány meghívja vidéken élő barátját lakomázni. Az elegáns és gazdag vacsorát azonban megzavarják, a két rágcsálónak pedig meg kell lapulnia, amíg elmúlik a veszély. Hogy a másik irigyelt, messziről fényes életében valójában milyen folyamatok zajlanak, azt csak akkor érthetjük meg igazán, ha a saját bőrünkön is van lehetőségünk megtapasztalni. Így esik a mezei rokonnal is: ráébred, hogy a biztonság sokkal többet ér, mint a teli kamra. 

4. A szarvas és a szőlő 

Milyen könnyen hajlamosak vagyunk megfeledkezni a veszélyekről és a kockázatokról onnantól fogva, hogy biztonságban hisszük magunkat! Nehéz helyzetben sokan a csillagokat is leígérnék az égről, csak megmeneküljenek, ha egészségügyi problémájuk van, fogadkoznak, hogy új életet kezdenek, ám amint eltűntek a sötét felhők az égről, ott folytatják, ahol az imént abbahagyták, mintha mi sem történt volna. Ily balga a fabula főszereplője, a szarvas is, akit kutyák üldöznek, ám abban a pillanatban, hogy azok rossz irányba futnak el, ő máris nekiáll a szőlő leveleit legelni. A zaj persze elárulja, és ez lesz a veszte.

5. A kígyó és a ráspoly

A tízmillió virológus országából pillanatokon belül a tízmillió külpolitikai szakértővé képeztük át magunkat, majd a választások után egymás torkának estünk, miközben még arra is volt időnk, hogy a kommentszekcióban ócsároljunk komplett életműveket, kiemelkedő sportteljesítményeket, a kényelmes fotelből osztva az észt, kinek, hogy és mit kellene jobban csinálni. Talán még el is hittük, ha épp nem lennénk rettentő elfoglaltak a véleményünk begépelésével, akkor aztán megmutatnánk az egész világnak, hogy kell ezt vagy azt jobban csinálni, szebben elénekelni, bölcsebben véghez vinni, szórakoztatóbban elmesélni, helyesebben cselekedni. Mint La Fontaine fabulájában a kígyó, aki nekiveselkedik agyonmarni a ráspolyt… persze hiába.

6. A pávatollakkal ékeskedő szajkó 

A szajkó magára ölti a páva tollát, és úgy illegeti magát, de persze hamar közröhej tárgyává válik lopott ékeivel. Bár azt mondhatnám, a mai ember számára már ismeretlen a plágium, az ötletek, gondolatok, dallamok és szövegek eltolvajlása. Holott épp ellenkezőleg: talán soha nem volt ilyen könnyű minél több tartalomhoz hozzáférni, és felhasználóként is egyre kevésbé vagyunk igényesek arra, hogy megvizsgáljuk, vajon az adott gondolatnak, hírnek, ideának ki és mi volt az eredetije?

7. A felfuvalkodott béka 

A kicsi béka megirigyli az ökör hatalmas termetét, és addig fújja magát, amíg ki nem pukkad. De sokan vannak, kik örökösen csak felfelé tekintgetnek, csupán a külsőségeket látva, elhiszik, hogy ha övék lesz a sok csillogó kótyomfitty, a feleslegesen nagy ingatlan, a méregdrága sportautó, akkor majd ők is mások, sőt, mindenkinél különbek lesznek? Pedig a békaságtól az ökörséget nem egyedül a méret teszi különbözővé. 

8. A két bika meg a béka 

Két bika küzd meg az üszőért, a nádasban lapuló béka azonban máris látja a hamarosan bekövetkező, sötét jövőt: a vesztes majd a mocsárban bújik meg, összetaposva az ártatlan aprónépet. Vajon a politikusok csatározásai közepette hányan érezhetjük úgy, az ő ostoba viselkedésükért mi magunk fogunk meglakolni?

9. Az oroszlán és a patkány

Hogy ne pesszimista felhanggal zárjam ezt a cikket, íme, egy fabula, amit mindannyiunknak érdemes megszívlelni, hátha akkor mégiscsak jobb hely lesz ez a világ; még ha csupán egy-egy cseppel is járulunk hozzá, az mégis kiad a végén egy tengert. Az oroszlán megkíméli a kis rágcsáló életét, aki hálából megmenti később szorult helyzetéből a másikat. 

Fiala Borcsa