-

Nilla (becenevén Nünü) (7)

otpwmn

A most másodikos kislány egy boston terrierre gyűjtött már évek óta, de az ilyen-olyan alkalmakra kapott pénzekből sehogy nem akart összejönni a vágyott kiskutya ára. Sűrűn számolgatta a pénzét, és kérdezősködött, hogy „az orrszőrén kívül melyik részét tudná már megvenni a kutyájának". A játékkonyhájában „készített” műanyag muffinokért és kávékért kapott műanyagpénz egyszer csak nem volt elég, igazi pénzt szeretett volna. Sajátos módját eszelte ki a zsebpénzszerzésnek, mindjárt egy vállalkozásban gondolkodott, sőt még Facebook.oldalt is létrehozott a szent cél érdekében a szülei segítségével.

Nilla a vágyott boston terrierjével

„Apaca dolgozik, és azért kap pénz, Anya fotózik és pénzt kap érte. De egy hatéves hogy kaphat pénzt, ha nem adhatja el a műanyag sütiket, és nem kérhet pénzt senkitől, maguktól meg alig adnak? Úgyis divattervező leszek, ha felnövök meg rajzolóművész is, akkor miért ne csinálhatnék most is ruhákat? A rajzaimat rá lehetne rakni pólókra, csinálnánk egy oldalt az Interneten és az emberek megvennék a Nünü pólókat. Az a különös, hogy amikor azt hiszem, nagyon sok pénzem van, mert rengeteg darabból áll, meg nehéz is, összeszámolom, és kiderül, hogy nem olyan sok...”

 Milán (10)

„Régebben kisebb dolgokra költöttem a pénzemet, mint matchbox, autós újság, de most már nem szeretem pár ezer forintos dolgokra pazarolni, amit kapok. Inkább gyűjtök a tíz-tizenötezer forintos NERFre – ez egy nagy szivacslövedékes fegyver – vagy halakat veszek az akváriumba. Esetleg a halaknak veszek csecsebecséket, mint például egy várat, amiben elbújhatnak.”

Milán

Milán a szüleitől havonta 1000-2000 forintot szokott kapni, de olyan is előfordul, hogy semmit, vagy épp egy szülinap miatt a rokonság nagyobb összeggel látja el. A nagypapája kétszáz forintos címletekben adja mindig a pénzt, legyen szó akár nagyobb összegről is – így szó szerint érezheti a pénze „súlyát".

Lia (9) és Bendi (11):

A testvérpár Londonban él, így bizonyos szempontból a helyi szokások is befolyásolják a pénzköltési szokásaikat. Bendi például az iskolában magának választja ki és vásárolja meg a napi ebédjét, azonban a szülei töltik fel a számlát. Ujjlenyomattal azonosítja magát, és napi öt font lehet a költése, de ezen belül ő dönt arról, mennyit és mire költ aznap. Húgának, Liának is van véleménye a pénz okos elköltéséről:

Lia és Bendi

„A zsebpénz mindenképp szuper dolog, de nem mindig jó, mert a gyerekek néha rossz dolgokra költik, például cukros ételekre és italokra. A pénzemet én egészséges ételekre szeretem elkölteni, de az idősebbek néha olyan cuccokra is elszórják, amire nem lenne szabad.”

Barni (8)

„Havonta 4000 forintot kapok, ami anyukámnál gyűlik, de a szülinapomra és más ünnepekre is kapok pénzt az ajándék mellé. Most laptopra spórolok, de azért néha veszek pár kisebb dolgot a pénzemből, amit anyáék nem akarnak megvenni.”

Barni

Kristóf (10)

„Nem kapok még zsebpénzt, de nagyon szeretnék. Gyűjtenék belőle valami nagyobb dologra, de még nem tudom, hogy pontosan mire.”

Kristóf

A negyedikes kisfiúnak ünnepi alkalmakkor adnak pénzt a szülők és a nagyszülők, és olyan is előfordult, hogy az utcán, boltban szemfülesen a földön talált aprót tette el a gyűjtögetett pénzei közé. Ha az édesanyja nem szeretne valamit megvenni neki, ilyenkor ebből gondolja fedezni a számára mégiscsak fontosnak ítélt holmit.

Simon (9)

A harmadik osztályos Simon anyukája nagynénjétől egy szívecskés dobozt kapott, ebben gyűjtheti a pénzét.

Simon

„Ha szeretnék valamit, de anya úgy gondolja, hogy nem kéne erre elszórnom a pénzemet, akkor az árát megkapom, és a szíves dobozba tesszük. Ezért is vannak rajta szívek, mert a szívemnek kedves dologról mondok le, és ennek az ára kerül bele. Ha összegyűjtöm, akkor vehetek valami nagyot, amit szeretnék, és ami anya szerint is megéri. Nemsokára lesz saját bankszámlám, így ami eddig összejött, ott fog tovább gyűlni.”

Kárpáti Judit

A cikkben szereplő képek a szerző tulajdonában vannak.