„Ő az én keresztem” – gondolom magamban, és a cukrászda teraszáról figyelem, ahogy átsétál kereszteződésen. Léptei puhák, mintha vízen járna. Nyúlok a csészémért, de nem figyelek oda, és kiborítom a kávém. A fekete egy pillanat alatt meghódítja az abrosz fehér szövetét. Szétterjed. Beissza. Eszembe jut, amikor először megláttam.

I. parancsolat: Ne szeresd, ne imádd!

A lámpa pirosan világít, mint a rúzs az ajkán. Alma, amibe beleharaptam. Dudálnak. Ő oda sem néz. Én már ugranék fel az asztalomtól, hogy segítsek, kiáltanám a nevét, de nem lehet. Mozdulatlanul ülök a rattan székemen, csak a szívem ugrál bennem a bordák falán. Észre sem veszem, hogy a pincér leszedi az asztalom.

II. parancsolat: A nevét hiába szádra, telefonodra, levelezésedre ne vedd!

Fellép a járdára. A sofőr istent gyalázza a háta mögött, de ő csak sétál felém. Innen úgy tűnik, mintha a járókelők szétnyílnának előtte, mint a Vörös-tenger.

Hétfő van. Tizenkét óra negyvenöt. A gyerekek iskolában, a felnőttek a mókuskerékben. Csak mi ketten élünk.

III. parancsolat: Legyen meg a nap, amit megszentségtelenítetek!

Elmegy a cukrászda mellett, és eltűnik a szomszédos kapualjban. Hívom a pincért, és fizetek. Ahogy sétálok az ódon vaskapu felé, ismét kigyullad a piros lámpa. Most a fejemben. Én nem ez vagyok. Nem ezt tanultam apámtól, és ha látna, most szégyellene anyám. Gépiesen ütöm be a kapukódot. Berreg a zár, és kinyílik a mennyország kapuja.

IV. parancsolat: Apádat és anyádat felejtsd el!

Felmegyek a második emeletre. Lépteim egyre gyorsabbak, a végén már kettesével veszem a fokokat. Félek, ha nem érek oda azonnal, még meggondolom magam. Semmit sem szeretnék jobban, mint visszafordulni, de mindennél jobban ott akarok lenni. Dávid harcol Góliát ellen, és Góliát győz.

V. parancsolat: Öld meg a lelkiismereted!

A nyála borrá változik a számban. Úgy falom, mintha az utolsó vacsorám lenne. Kiűzetünk a Paradicsomból. Újra és újra.

VI. parancsolat: Paráználkodj!

Leakasztom az ingem a vállfáról. Ő zuhanyzik. Özönvíz, aminek le kellene mosnia a bűnöket. Az ajtó résén keresztül figyelem, ahogy a hasán legörögnek a vízcseppek, és eltűnnek a combjai között. A szemem telhetetlenül issza az íveket.

VII. parancsolat: Lopj el minden pillanatot!

Tékozló fiúként érek haza. A feleségem megcsókol. Egy pillanatra sóbálvánnyá változom, de a rutin hamar életre kelt. Megsimogatja az arcom, és megkérdezi, milyen napom volt. Azt felelem, semmi különös. Gyönyörű és kedves, mint midig. Nem kérdez többet, mert hinni akar.

VIII. parancsolat: Hazudj, hogy a becsületedben kárt ne tegyél!

Nehezen megyek a hitvesi ágy felé, mintha a Golgotát kellene megmásznom. Egy lándzsa hegye fúródott a bordáim közé, és ott marad örökre.

IX. parancsolat: Felebarátod feleségét otthon már ne kívánd!

A hátamon fekszem, és a plafonon bámulom az ablak alatt elhúzó autók fényeit. A feleségem a fejét a bal karomra hajtva szuszog. A jobb karom lelóg az ágyról. Megfeszítettek. Várom, hogy jöjjön a halál, de tudom, hogy holnap reggel csörög az óra, és én újra feltámadok.

X. parancsolat: Tudd, mit kívánsz, amikor a másét kívánod!

     Jakab Zsolt

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/Tim Robberts