A gyermeki ártatlanság mítoszának lerombolója: 110 éve született William Golding, A Legyek Ura írója

–

Ateista és szocialista szülők

Nem lehetett túl egyszerű felnőnie a kis Williamnak a múlt század eleji Angliában. Akkoriban még viszonylag ritkaságnak számítottak a meggyőződéses ateisták, Golding szülei ráadásul a szocialista eszmékhez is vonzódtak. Apja természettudományokat tanított a helybéli iskolában, szerkesztett is ilyen témájú tankönyveket, emellett több hangszeren játszott. Anyja ugyan az akkori szokás szerint nem vállalt állást, de tájékozott volt a világ dolgaiban, mérsékelt feministaként pedig támogatta a nők választójogáért küzdő mozgalmat.

Amennyire a forrásokból utólag rekonstruálható, Goldingéknál a légkör nem lehetett éppen bensőséges, bár a szülők a maguk módján nyilván a legjobbat akarták fiaiknak, az idősebb Josephnek és a fiatalabb Williamnek. Utóbbi egyébként félénk, visszahúzódó és nagyon érzékeny volt.

Korán megismerte a sötét oldalt

Golding már felnőttként úgy vélte, apja maga sem volt teljes mértékben meggyőződve nézetei helyességéről, és legfeljebb ideig-óráig tudott hinni mindabban, amit állított. Nem csoda, hogy William kamaszként fel is lázadt ellene – ám, saját állítása szerint nem annyira emocionálisan, sokkal inkább intellektuálisan.

Azt tartják, hogy az írónak a második világháború alatt rendült meg alapjaiban az emberiségbe vetett hite, azonban John Carey The Man Who Wrote Lord of the Flies (A férfi, aki A Legyek Urát írta) című életrajzi írása szerint, már jóval előbb megismerte azt a bizonyos, kisebb vagy nagyobb mértékben mindannyiunkban jelen lévő sötét oldalt – egészen pontosan a sajátját.

Védhetetlen, amit tett

Tizennyolc éves korában erőszakkal próbálta a magáévá tenni három évvel fiatalabb volt iskolatársát, Dorát. Némiképp zavaros visszaemlékezése szerint a lány „félreérthetetlen” jeleket küldött felé, ő pedig ezen felbátorodva lépte át azt a bizonyos határt. Dorának végül sikerült elmenekülnie. Két évvel később mégis egymáséi lettek, ez azonban, ha minden igaz, csupán a lány bizarr megtorlása volt a trauma megéléséért.

Egy játszótérre beszélte meg a légyottot Williammel, ahol egyébként ugyanakkor a fivér, Joseph is találkozott akkori szerelmével.

A lány sajátos módon állt bosszút, ugyanis a helyszínről és az időpontról előzőleg tájékoztatta a fiúk apját, aki aztán egy távcsövön keresztül követte nyomon az „eseményeket”

– vagyis, beváltva Dora reményeit, a saját szemével győződhetett meg arról, hogy bizony egyik gyereke sem szent.

Monumentális tervből egyetlen mondat

Golding „kívülről” egyébként nem tűnhetett nehéz esetnek, legalábbis a tanulmányi előmenetele szempontjából. Korán megismerkedett az ókori klasszikusokkal, ugyanakkor Defoe és persze Verne regényeiért is rajongott – akkor még nem lehetett sejteni, hogy mindennek mekkora jelentősége lesz a későbbiekre nézve.

Rendszeresen papírra vetette a gondolatait. Tizenkét évesen pedig már kellő elszántságot érzett magában ahhoz, hogy sok kötetes műben dolgozza fel a szakszervezeti mozgalmak történetét. A monumentális tervből végül egyetlen mondat lett – vagy legalábbis ennyi maradt fenn –, miszerint: „Cornwall hercegségében születtem 1792. október 11-én, gazdag, de becsületes szülők gyermekeként.”

Nehezen találta a helyét

Az oxfordi egyetemen – vélhetően az apai példát követve – két évig reál tárgyakat hallgatott, míg végül győzedelmeskedett igazi szerelme, az irodalom. Még nem is végzett, amikor megjelent első verseskötete, igaz, nem vert fel túl nagy port.

A természettudományokhoz sem maradt hűtlen, bár az érdeklődési köre nem volt éppen szokványos, így például nagy kedvvel kutatta a nem létező Loch Ness-i szörnyet.

Diploma után nehezen találta a helyét. Volt színész és producer, sőt, egy darabig a szociális szférában is dolgozott. Végül – legalábbis látszólag – a polgári élet mellett döntött. Salisburybe költözött, ahol angolt és filozófiát kezdett tanítani a Bishop Wordsworth`s Schoolban, és feleségül vette Ann Brookfield vegyészt, egy fiuk és egy lányuk született.

Háború és hidegháború

Aztán jött a második világháború, vele pedig a történelmi lecke, ami egész későbbi életét meghatározta. Golding a királyi flotta egyik rombolójára került, ahol filosz létére a hadnagyságig vitte. Részt vett Németország legnagyobb csatahajója, a Bismarck elsüllyesztésében.

Ott volt az úgynevezett D-napon, amikor a nagyrészt amerikai, kanadai és brit katonákból álló szövetséges erők partra szálltak Normandiában, és ezzel megkezdődött a világégés nyugat-európai hadszínterének végjátéka.

1945 után visszatért a tanításhoz és az íráshoz, ám mindazt, amin a rombolón szolgálva keresztülment, soha nem tudta kiheverni. Legalább ennyire rémisztette a hidegháború, illetve az azzal járó folyamatos nukleáris fenyegetettség is. „Az ember úgy termeli ki a gonoszságot, mint mézet a méh” – vallotta. 

Fricska A korallszigetnek

A maga eszközeivel próbálta megfejteni, hogy mindez honnan ered, a lélek egyre mélyebb és mélyebb bugyraiba szállva alá. Így született meg máig leghíresebb regénye, A Legyek Ura, ami egyszerre szatirikus és tragikus ellenpontja az akkoriban rendkívül népszerű kalandregényeknek – különös tekintettel R. M. Ballantyne A korallszigetére. Golding – mintegy fricskaként – ez utóbbi főhőseiről nevezte el saját műve meghatározó karaktereit.

A „sztenderd” kalandregények szereplői, miután így vagy úgy valamilyen isten háta mögötti szigetre vetődnek, kivétel nélkül képesek helyt állni: leleményességüknek és kitartásuknak köszönhetően győzedelmeskednek a természeten, és még arra is jut idejük, hogy egy fejlettebb civilizációtól képviselőiként „felemeljék” az őslakosokat.

„A regény valóban időtlen”

A Legyek Urában mindennek az ellenkezője történik. Néhány angol fiú, akinek a repülőgépe megsemmisül egy atomháborúban, túlélőként valóságos földi paradicsomba csöppen. A legkevésbé sem kell küzdeniük a fennmaradásért, hiszen van víz, élelem, hajlék. A hazájukban úgynevezett jó nevelést kaptak, itt ez azonban édeskevés. Igazi vezető – vagyis egy kellő tekintéllyel bíró felnőtt – hiányában mindinkább elvesztik a kontrollt önmaguk felett, értelmetlen rivalizálásuk pedig – ahogy az már a könyv elején is sejthető – hátborzongató katasztrófába torkollik.

„Mivel a jellemeket kevés dolog fűzi konkrét helyhez vagy időszakhoz, ezért a regény valóban időtlen: az emberi természetet teljesen lecsupaszítva vizsgálja. Noha tán nem minden olvasó ért egyet Golding komor látásmódjával, A Legyek Ura ahhoz elég fölkavaró, hogy még a legeltökéltebb derűlátók meggyőződését is megingassa”

– mondja Jill Dash Miért olvassuk el William Golding A Legyek Ura című regényét? című TED-előadásában.

Megismételhetetlen siker

A Legyek Urát huszonegy kiadó dobta vissza – valószínűleg a gyermeki ártatlanság ilyetén megkérdőjelezése riasztotta el őket –, mígnem 1954-ben mégiscsak megjelent – mi több, valósággal berobbant a kortárs irodalomba. Goldingnak számos további könyve született, így például Az utódok, a Ripacs Martin vagy a Szabadesés, hogy csak néhányat említsünk, korábbi sikerét azonban nem tudta megismételni. Carey-nek épp az volt a célja a már említett életrajzi kötet megírásával, hogy a szerző kevésbé felkapott műveit is megismertesse a szélesebb közönséggel.

Irreális félelmek

A bestsellerszerző a mindennapi életben csetlő-botló és nagy valószínűséggel igen labilis ember volt.

„Félt a sötéttől, sőt, félt attól is, ha egyedül volt éjjel. Soha nem tudott tájékozódni, mindig mindenben elakadt, és a fejét verte be különböző dolgokba. De nem volt szerencséje a hobbikkal sem. Imádta a fényképezőgépeket, de szinte azonnal eltörte őket, amint a kezébe került egy” – írja Carey. De ugyanígy rettegéssel töltötték el a rovarok, az injekció, a magasság, és a sort még hosszan lehetne folytatni.

Átmeneti megkönnyebbülést az alkohol jelentett számára, amelynek élete végéig rabja maradt.

Mindannyiunknak vannak démonaink

Barátja, ahogy gyerekként, felnőttkorában sem nagyon volt, és úgy tűnik, több évtizedes házasságuk ellenére a felesége előtt sem tudott igazán megnyílni. A Dorával való dicstelen afférját sem mesélte el neki, igaz, legalább leírta. Fontosnak tartotta ugyanis, hogy az asszony, még ha ilyen közvetett módon is, de megtudja, kivel osztja meg az életét – ugyanakkor azt is lássa, hogy a férje mekkora fejlődésen ment keresztül az idők során.

1993. június 19-én hunyt el Perranarworthalban.

A bőréből minden erőfeszítés dacára sohasem tudott kibújni, de talán éppen ezáltal adhatott olyan útravalót, amit megszívlelve talán egy kicsit jobbá válhatnánk. Mert mindannyiunknak vannak démonaink, hiszen emberek, s ezáltal tökéletlenek vagyunk – saját magunkon és egymáson múlik, hogy képesek vagyunk-e felülkerekedni rajtuk.

Mezei M. Katalin

Források: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT és William Golding: A Legyek Ura, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1966

Kiemelt kép: Getty Images