Királygyilkosság, megcsalás, beégés és szkander: a kultúrtörténet legfontosabb jelmezbáljai

–

Verdi: Az álarcosbál

Ha azt mondom, álarcosbál, még azoknak is beugrik Giuseppe Verdi operája, akik amúgy nem rajonganak a műfajért. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy az 1859-es Az álarcosbál valós történeten alapul. Ehhez azonban lépjünk vissza picit az időben, nem Verdi volt ugyanis az első, aki feldolgozta a jelmezbálon elkövetett merénylet témáját.

Daniel Auber francia zeneszerző 1833-ban megtette ezt III. Gusztáv avagy az álarcosbál címmel – és akkor ki is derült a számunkra a konkrét eseménysor, elég fellapozni a történelemkönyveket. III. Gusztáv svéd király ellen összeesküvést szőnek, és saját palotájában, egy álarcosbálon gyilkolják meg. Az operában fontos szerepet kap egy jósnő (létező személy: Anna Ulrica Arfvidsson) és a merénylő, Anckarström felesége: a jósnő előre jelzi a tragédiát, Amelia pedig viszonzott szerelmet érez a király iránt, és bár nem történik közöttük semmi, a férj haragjában megöli az uralkodót. Amikor Auber operája színre került, a valódi történet szereplői közül még többen éltek (!), például Ribbin gróf, az egyik összeesküvő, maga Jacob Johan Anckarström kapitány (az operában Anckarström gróf) és felesége, Amelia.

Verdi (Eugène Scribe szövegkönyvére) 1857-ben fejezte be az előbb III. Gusztáv, később A vendetta munkacímű saját verzióját, ám

a cenzor nem volt elragadtatva tőle (attól félt, hogy politikai tettekre, lázadásra ösztönözheti az olasz népet, ami egyébként egyáltalán nem volt légből kapott ötlet Verdi kultuszát és a kor közhangulatát ismerve), ezért betiltotta a darabot. Végül némi átdolgozás után két évvel később mutathatták be Az álarcosbál címmel, III. Gusztávból pedig pomerániai herceg lett.

Scribe szövegkönyve az elemzők szerint egyértelmű utalásokat tesz arra nézvést egyébként, hogy III. Gusztáv bi- vagy inkább homoszexuális volt, ám ezen utalások nagy részét Verdi és Somme, az átdolgozás felelőse kiiktatta a librettóból – igaz, egyes színre vitelekben fel-feltűnik ez a szál is, sőt: akadnak, akik szerint a komplett álarcosbál-tematika is a rejtett szexuális vonzalmakat jelképezi.

A témáról született amúgy egy harmadik opera is, Saverio Mercadante, a nápolyi operaiskola jelentős alakjának a tollából.

Ez Verdi verziójának egyik híres duettje az utolsó felvonásból, nekem mindig az agyamra megy ez a kis cukiskodó zene, miközben minden pillanatban megmerényelhetik a királyt. Brrr.

Műholdak és szuperhősök

Az nem is popkultlista, amin nem szerepel valamilyen formában a Jóbarátok, ugye? Nos, a nyolcadik évadban isteni jelmezes házibulin vehetünk részt, amelyen mindenki hozza a formáját:

• Monica Macskanőnek öltözik, és aki eddig nem vette észre, milyen szexi is Courteney Cox, az leesett állal bámulta a képernyőt;

• Phoebe Supergirlnek – de azért elárulja, hogy ő Phoebe, ha esetleg nem vennéd észre;
• Rachel, aki ekkor már terhes, egy nőnek öltözik, aki rengeteg pénzt költött a ruhájára, amibe hamarosan nem fog beleférni;
• Ross: Burg-nyiknak, ami angolul Spud-nik, azaz a Szputnyik műhold és egy krumpli szerelemgyereke (Joey szerint Teletubby);
• Joey Chandlernek öltözik (Chandler szerint nem is olyan élethű, pedig de);
• Chandler pedig rózsaszín plüssnyúlnak (erről még később szót ejtek).

Gyerekeket hajkurászó Rachel, szkanderozó Ross és Chandler (meg Monica), szuperhősködő Phoebe – hát kell-e tovább részletezni, miért imádjuk ezt a részt (is)? Talán csak a karácsonyi tatu tudta volna emelni az esemény fényét…

via GIPHY

Rebecca, a Manderley-ház asszonya

A magyar musicalrajongóknak biztosan elsőként ugrik be a végzetes jelmezbál, amely megpecsételi a második Mrs. Winter sorsát: a Michael Kunze–Lévay Szilveszter szerzőpáros Rebecca – A Manderley-ház asszonya című zenés darabja nagy sikerrel futott az Operettszínházban.

A történet Daphne du Maurier tollából származik, aki 1938-ban jelentette meg Rebecca című regényét. Pontosabban: a rossz nyelvek szerint „inspirálódott” a brazil Carolina Nabuco kétségkívül hasonló, A Sucessora című történetéből. Az alap ugyanaz:

adott egy újranősülő férfi, egy zord házvezetőnő, aki az őrületbe kergeti az új feleséget, és persze adott az első asszony nyomasztó jelenléte – remek recept egy tragédiához, amely egy jelmezbálon csúcsosodik ki, amelyre Mrs. Danvers a Rebecca által viselt ruhát adja a második feleségre, kiváltva ezzel a férj haragját.

A Rebecca gótikus-kísérteties története sokakat megihletett, készültek hozzá folytatások, átértelmezések és a legkülönfélébb feldolgozások is: maga az írónő készítette belőle az első színpadi változatot.

Alfred Hitchcock 1940-es Rebecca című hátborzongató filmje Laurence Olivier és Joan Fontaine főszereplésével a legismertebb ezek közül, de jó pár változat készült az évek során, akad belőle tévé- és mozifilm is. Orson Welles 1938-ban rádiójátékot írt belőle, Wilfred Josephs brit zeneszerző pedig operát.

Bizarr érdekesség, hogy a második világháborúban a nácik titkos kódot készítettek a regény segítségével, amelyből egy példányt Rommel tartott magánál az irodájában, egyet pedig a Kairóban „működő” náci titkos ügynökök – ám végül a kódot nem használták, mert sejtésük szerint feltörték azt. Az ügynökök egyébként autóval szelték át Egyiptomot, mégpedig Almásy László gróf kalauzolásával – de ez már egy másik film, Az angol beteg.

„A Vandyck”

Ez itt a dupla- vagy inkább triplacsavar a cikkben: a festmény, ami lényegében egy másik festmény, ami életre kel. Vagy fordítva. Vagyis hát… Na jó, elmagyarázom.

A XVIII. század elején Nagy-Britanniában is egyre népszerűbbé váltak a jelmezbálok, karneválok, amelyeken nagy divat volt az úgynevezett „Vandyck”. Ez nem más volt, mint az 1599 és 1641 között élt flamand festő, Antoon van Dyck (Sir Anthony van Dyck) festményein látható elegáns öltözékek másolata. Van Dyck a szigetország leghíresebb portréfestője volt, udvari művész, így képeit mindenki ismerte.

Ennek bizonyítéka az alábbi festmény is, 1770-ből: Thomas Gainsborough The Blue Boy című rokokó alkotása, amely egy Jonathan Buttle nevű fiút (egy gazdag kereskedőcsalád sarját) ábrázolja, és amelyen az ifjú kék „Vandyckban” látható – nagyon erős hasonlóságot mutatva Van Dyck II. Károly angol királyról készített kiskori portréjával (lásd fent, lovagi páncélban).

Lássuk csak, honnan is ismerős ez a kék szett a két festményen kívül! Ó, igen! Quentin Tarantino Django elszabadul című filmjében a címszereplőt alakító Jamie Foxx egy ugyanilyen kék „Vandyckben” feszít, amikor Mr. Bennett inasának öltözik.

A Capuletek álarcosbálja

Ha esetleg nem volna világos az eddigiekből, akkor a Rómeó és Júliát olvasva megbizonyosodhat róla bárki: a jelmezbál a létező legjobb dramaturgiai eszköz arra, hogy a szerző összekuszálja a szálakat. Mert például mi is lehetne remekebb alkalom ősi ellenséged házát meglátogatni, mint egy álarcosbál? Hogyan máshogy flörtölhetnél a lányával? Nos, Rómeó simán besétált Capuleték báljába – meg is nézhetjük, mi lett a vége.

Ez egyébként nem Shakespeare húzása volt (ahogyan a történet sem az ő fejéből pattant ki): az ő drámája 1597-ben jelent meg először nyomtatásban, a színmű közvetlen alapjául szolgáló Arthur Brooke-költemény (The tragical history of Romeus and Juliet, written first in Italian by Bandell, and now in English, by Ar. Br. – nem mondanám, hogy tömör cím ez) viszont 1562-ben, de a költő már maga is úgy nyilatkozott, hogy színpadon is látta a történetet.

Olaszországban pedig még ennél is sokkal régebb óta mesélték a két szerelmes tragédiáját: Massuccio például már 1470-ben írt egy nagyon hasonló művet, igaz, itt a szeretők neve Marietto és Gianetta, a történet színhelye pedig Siena volt. A sztori Bandello elbeszélésében került Franciaországba, majd aztán Boisteau francia átdolgozásában Angliába, de számos verziója van.

Hogy a mi generációnk emlékeiben mi sejlik fel a bál kapcsán? Gyalázat vagy sem, de nem a kötelező olvasmány, hanem a Baz Luhrmann rendezte mozifilm Claire Danes és Leonardo DiCaprio főszereplésével, amelyben Rómeó lovagnak, Júlia angyalnak öltözik – vagy még inkább a Cardigans Lovefool című száma, amelynek klipjét a film vonatkozó jeleneteiből vágták össze.

Hát, így lesz sorstragédiából MTV-klip.

Doktor Nyuszi

Csukd be a szemed, és képzeld el, hogy egy könnyed hollywoodi szuperprodukció jelmeztervezője vagy, és az a feladatod, hogy egy jelmezbál keretein belül érzékeltesd: hősünk dekoratív ugyan, de nem ő a legélesebb kés a fiókban. (Vagy legalábbis eddig ezt gondoltuk róla.)

Minek öltözteted? Igen, nyertél! Szexi Playboy-nyuszinak!

Ezzel az olcsó közhellyel éltek a Doktor Szöszi készítői: a 2001-es filmben Elle-nek azt hazudják, hogy jelmezes buliba hivatalos, valójában azonban csak szívatás az egész, hogy hülyét csináljon magából. Csakhogy Elle egyszerűen túl jól néz ki ahhoz, hogy bárki kinevesse (hopp, csak nem egy újabb közhely?), és végső soron ugyanebben a jelmezben történik A NAGY FORDULAT is: a Reese Witherspoon által megformált karakternek itt esik le végre a tantusz, hogy mennyire kevésre tartja őt az exe, akit addig próbált visszahódítani, és itt hangzik el Elle Woods szájából, hogy majd ő megmutatja, milyen fából faragták.

via GIPHY

Bridget Jones ül a fűben

Nos, Bridget Jonesnak ugyanebben az évben nem volt ekkora szerencséje. Szegényt a szülei nem értesítették arról, hogy ne ledér nyuszilányként érkezzen az időközben lefújt tematikájú jelmezes buliba, így aztán, mivel ugye karakterének lényege épp a tökéletlenség, a szerepre direkt meghízott René Zellweger nem néz ki olyan csinin, mint Elle Woods, úgyhogy végigfeszengjük vele a teljes összejövetelt.

Hogy még megalázóbb legyen az egész, ebben a szettben derül ki Bridget számára, hogy a pasija megcsalja egy modellalkatú nővel.

Szoros a verseny, hogy Chandler vagy Bridget Jones nyuszijelmeze volt-e a nagyobb szívás…

via GIPHY

Az évszázad partija

Truman Capote 1966-ban partit adott. De nem akármilyet: a vendégek (akik nyilván egymást taposták, hogy meghívót kaphassanak) kizárólag fekete-fehérben érkezhettek a Plaza Hotel báltermébe, a nők többsége álarcot viselt. Capote New York krémjét hívta meg: divattervezők, művészek, milliomosok, uralkodóházak sarjai és más előkelőségek jelentek meg az eseményen, amelyre az extravagáns író 16 ezer dollárt költött (akkori áron).

Például 450 üveg méregdrága pezsgőt rendelt a társaságnak, amelyben ott volt Frank Sinatra és akkori felesége, Mia Farrow, Andy Warhol és Gloria Vanderbilt, de Dzsaipur utolsó királynője, Gayatri Devi is.

Az eseménynek akkora presztízse és hírértéke volt, hogy Arlene Francis színésznő-műsorvezető például a bálon viselt álarcát alakította át a kor népszerű kvízjátékának, a What’s My Line?-nak a következő felvételére (a játékban a versenyzőknek el kell takarniuk a szemüket, és elváltoztatott hangon adott válaszok alapján kitalálni, melyik sztár ül velük szemben a stúdióban). Azaz: Francis lényegében menőzött azzal, hogy ott lehetett Capote bálján, amely popkulturális jelentőségű mozzanattá vált.

2017-ben felröppent a hír, hogy filmet forgatnak a bálról (pontosabban egy fikciós sztorit filmesítenek meg) Chloë Grace Moretz főszereplésével, de erről nem találtam bővebb infót azóta. Ja, és ha már film: Capotet a fekete-fehér tematikára az Audrey Hepburn főszereplésével készült My Fair Lady-mozifilm ikonikus derbijelenete ihlette, amelyben Cecil Beaton kizárólag monokróm jelmezeket tervezett a színészeknek. Az összesnek.

Csepelyi Adrienn

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Harry Benson/Daily Express/Hulton Archive