Jégre visznek téged is ezek a férfiak, avagy ez a Björnstad nem az a Björnstad, csak a lebutított verziója! – A Mi vagyunk a medvék című HBO-sorozatról

–

Fredrik Backman még nincs negyvenéves (39), de már írt hét bestsellert, plusz megjelent két novelláskötete is. Az összeset az elmúlt évtizedben hozta össze, fő inspirátorként kétszeres apaságát és házasságát emlegetve. Immár félszáz nyelvre fordítják a korábban publicistaként és bloggerként tevékenykedő grafomán svéd írásait, és hatalmas a rajongótábora van világszerte.

Én is nagyon szeretem a regényeit azóta, hogy először kiadták nálunk a másodikat, A nagymamám azt üzeni, bocs címűt – tehát nem az „Ovéval” (Az ember, akit Ovénak hívnak) kezdtem, ami kicsit korábbi. Egyébként a mai napig ez, a nagymamás könyv a kedvencem, mondhatni eltrafált. Ha rosszkedvem van, ma is elő-előveszem, pedig amellett, hogy imádom a humorát, meg is ríkat folyton, de akárhogy is, ha Backmant olvas az ember, visszanyeri az életkedvét. Sokat gondolkodtam rajta, miért van ez így, mi a titka (és hogy kell olyan regényeket írni, amelyekből ennyi ember merít erőt), és arra jutottam, hogy van ennek az írónak egy olyan képessége, hogy meg tud győzni minket: a világban rend van, akkor is, ha éppen kaotikusnak látszik az élet.

Backman minden interjúban elmondja, hogy ő a kisembereket szereti, a lúzereket, azokat, akik szédelegnek, bezárkóznak vagy lázadnak a modern kor ember- és életellenessége ellen. A nehéz fazonok érdeklik, akiket mások leírnak azzal, hogy összeférhetetlenek, elvarázsoltak vagy sündisznók.

Merj csodabogár lenni, és bánj rendesen a többi emberrel, akkor nem lesz baj – üzeni Backman, és mi elhisszük neki, legalábbis amíg tart a könyv hatása.

No de hogy rákanyarodjak a „medvékre”, két regényt is írt róluk a szerző: Mi vagyunk a medvék, Egymás ellen.

A történet középpontjában egy világtól elzárt északi kisváros áll, amely a létéért küzd, és amelynek egyetlen reménye a túlélésre a hokicsapat, amely összefogásuk és szívósságuk szimbóluma, és amely köré szerveződik minden: a családok és az egész közösség élete.

Mint minden regényében, Backman ebben a két kötetben is súlyos társadalmi kérdésekhez nyúl: elsősorban ember és ember egyenlőségét (illetve az egyenlőtlenség, a hátrányos megkülönböztetés, az előítéletek szerepét) járja körbe. Megmutatja, hogy még egy vezető demokráciában is, mint amilyen Svédország, pokoli nehéz időnként bevándorlónak, melegnek, nőnek vagy bármilyen szempontból másnak lenni – a viszonyítási alapot a fehér, heteroszexuális, sportőrült macsó jelenti e miliőben is. Ők diktálják a mindenkire érvényes szabályokat, és nekik van joguk felelősségre vonás nélkül törvényen kívüliként viselkedni, ha azt kívánja az érdek. Az érdek, amely véd- és dacszövetséggé (sőt bosszúálló hordává) kovácsolja őket rögtön, ha gáz van.

Mit jelent ma férfinak lenni? Milyen a férfias viselkedés? Hogyan szeret, hogyan küzd, hogyan gyászol ma egy férfi? Hogy viszonyul egymáshoz erő és erőszak? Mit jelent a sport, a szurkolás, a győzelem és a vereség a családok életében? (Huh, talán már ültél lelátón szülők közt, miközben a gyerekek meccse folyt…)

Hogyan rendezhetők a konfliktusok – ahhoz képest, ahogy rendezni szokás gyakorta?

Mit tehet egy nő, ha érvényt szeretne szerezni a jogainak és az igazságnak egy macsó közegben?

A CSAPAT érdeke előbbre való az egyén érdekénél?

És a tisztességnél?

Konkrétan: feljelentheti-e egy edző a legjobb játékosát a döntő meccs előtt, mert megerőszakolta a lányát, vagy várja meg a játék végét – uralkodva a saját érzésein? Tanúskodhat-e valaki a csapattársa ellen, vagy kussolni kell, ha bajtársak amúgy?

A sokat publikáló bestsellerszerzők általában egy jól bevált séma alapján építik fel a regényeiket. Backman is. Igen, van olyan érzésed, hogy ezt a könyvet már olvastad tőle, holott nem. Viszont nem bánod a kiszámíthatóságot, mert remekül szórakozol, megérint a történet, talán még fel is kavar helyenként, és feltesz egy csomó fontos kérdést. Szerethetők nagyon a jó és rossz tulajdonságokból összegyúrt eleven szereplők, akikben nem nehéz magunkra, egymásra ismerni.

A sorozattal pont az volt a bajom, hogy végtelenül leegyszerűsítette a mesét és a karaktereket, az eredeti íz pedig, amit úgy szerettem, csak nyomokban volt érezhető.

Nekem sokkal, de sokkal filmszerűbb volt a két könyv – illetve beszéljünk csak az elsőről, mert abból készült a sorozat! –  a szavak sokkal, de sokkal többet láttattak, mint a mozi.

Képzelj el egy profi sminkpalettát, na, az a regény. És ehhez képest az HBO-sorozat egy két-három színből álló szett.

Nem azt mondom, hogy nem vártam kíváncsian az újabb és újabb részeket. De azt vettem észre, hogy az ötvenperces filmek felénél már untam kissé a történetet. Talán, ha nem ismerem a regényeket, más lett volna az élmény, úgy jobban leköt a film. De míg a könyvet faltam, mert Backmannak specialitása a figyelem és a feszültség fenntartása, úgy a sorozat epizódjain el-elkalandozott a figyelmem, fontos jelenetek váltak egészen súlytalanná.

Pedig a Teheránban született, Svédországban élő rendező, Peter Grönlund lelkiekben nagyon is közel áll Backmanhoz, mindig a fontos társadalmi kérdések foglalkoztatják, ráadásul nem először próbálkozik egy svéd kisváros életének bemutatásával, hiszen ő jegyzi a Góliát című filmet, ami szintén arra világított rá, hogy nem minden svéd él úgy, ahogy azt az IKEA-ban sétálgatva képzeli a világ. Tökéletes páros lehetnének ők ketten (kiegészülve a profi forgatókönyvírókkal), mégsem azok. 

Néhol az volt az érzésem, hogy lábjegyzetként kellene használni a könyvet a filmhez. És mert a gyerekemmel néztük, aki nem olvasta a regényt, sokszor kommentáltam is neki a látottakat, mert úgy éreztem, hiányzik az értelmezéshez az a magyarázat, motiváció, információ, amit csak a könyvből ismerhetsz.   

Le azért senkit nem beszélnék a Mi vagyunk a medvék című sorozatról, nézzétek meg nyugodtan. Jók a színészek, vázlatszerűen megjelennek benne fontos gondolatok (ordas közhelyek társaságában, de arra az írónak is van hajlama), és találni benne szép, érzékeny, hiteles pillanatokat, képeket. Viszont azt ajánlom, ha még nem olvastad a Backman-könyvet, akkor hagyd a film utánra, mert lehet, hogy neked is csalódás lesz fordítva!

Kurucz Adrienn                       

Backman legújabb regényéről Csepelyi Adri írt nemrég ITT       

Képek: HBO