A Gilbert Grape-től Hollywoodig – Nagy Leonardo DiCaprio filmes lista

–

1. Ha kint beborul – Gilbert Grape (1993)

Első, igazán lényeges szerepét tizennyolc évesen játszotta el, egy évvel később Oscarra is jelölték érte, amit nem kapott meg, alakítása mégis előrevetítette, hogy még hallani fogunk róla. Arnie Grape szerepe abból a szempontból hálás, hogy egy értelmi sérültet megformáló színészt általában hangosabban méltatnak, ám DiCaprio valóban ritka hitelességgel formálta meg ezt a bonyolult karaktert. 

Ahogy visszagondolok a kilencvenes évekre, amikor a Gilbert Grape-et is láttam, eszembe jut az a sok zseniális film, amelyek miatt igazi aranykorként emlékszem arra az időszakra.

Sokkal inkább szertartás volt moziba járni, és Leo is meghatározó élményeket hagyott maga után. 

Ha még nem láttad a Gilbert Grape-et (amelynek főszerepét Johnny Depp alakítja), akkor ajánlom megnézni a tesóiddal (ha vannak) ezt a keserédes, szomorú, de szívet melengető sztorit. Mondjuk, borongós szombat estékre.

2. Bukj fel a fénybe! – Egy kosaras naplója (1995)

Iszonyat depresszív film, ráadásul valós életutat dolgoz fel. Nem ajánlom, ha épp rendesen be vagy borulva, bár jó lehet arra, hogy a jelenlegi helyzetből egy kicsit kibillentsen.

Ha azt várod, hogy kapsz egy fasza, küzdelmekkel teli, sportolós történetet, akkor el se kezdd, mert az Egy kosaras naplója jóval rétegzettebb.

Van benne a sporton kívül heroin, rák, prostitúció, elveszettség, nyomorúság és kilábalás is. De dögivel. 

Ha éppen azt hiszed, hogy neked a legrosszabb a világon, akkor viszont nézd meg, hogy megtudd: nincs minden veszve, és van úgy, hogy a legmélyéről is fel lehet bukni a fénybe. 

3. Aztán süllyedj el! – Titanic (1997)

Pontosan emlékszem, mikor lettem szerelmes Leonardo DiCaprióba (de nem sokáig, csak egy kicsit.)

Ültem '98-ban a tiszalöki művház aulájában, a műanyaglambériás teremben, és valamilyen csoda folytán az általános iskolánk leszervezte, hogy vetítsék le a Titanicot. Mikor Jack Dawson rajzolni kezdte Rose-t a méregdrága festményekkel körberakott hajólakosztályban, már a fejem búbjáig vörös voltam.

A „Titanic” azoknak a kiscsajoknak a kultfilmje, akik a kilencvenes években voltak tinik, mert az hótziher, hogy nem csak én sóhajtoztam, amikor megláttam a pimaszul előreomló hajat, meg amikor a hajó aljában párás lett a kocsi a szeretkezéstől. 

Jó, a hajó elsüllyedt, de kit érdekelt a szerelmi történet szempontjából?

Akkor ajánlom, ha újra akarod élni a tinédzserkorod. Ha nem ezt akarod, akkor nézz meg egy sokkal tartalmasabb szerelmes filmet, amiben nagy hajókat sem vezetnek neki a jéghegynek.

4. Izgulj a csibészért! – Kapj el, ha tudsz! (2002)

Ifj. Frank Abagnale történetét akkor is ismerned kell, ha nem Leo játszaná a főszerepet. A híres csaló huzamosabb ideig és mindenféle képesítés nélkül dolgozott pilótaként, orvosként és ügyvédként is, mialatt többmillió dollárt csalt ki különböző intézményektől, emberektől. Egy FBI nyomozó – akit nem mellesleg Tom Hanks alakít – pedig a nyomába ered.

Bár a Spielberg-mű nem fedi teljesen a valóságot, a jelenleg hetvenkét éves Abagnale még mindig biztonsági szakemberként dolgozik, és meg volt elégedve a mozival.

(Mondjuk, ki ágálna az ellen, ha Spielberg vinné filmre a sztoriját, és DiCaprio játszaná el őt magát?)

Ajánlom pénteki tivornya helyett közös mozizásra a barátokkal, ha meg tudjátok dumálni, hogy legyen ottalvós buli a kijárási tilalom miatt. 

5. Szorongj a legszebb párral! – A szabadság útjai (2008)

Na, igen. Ez az egyik legkedvesebb filmem. Imádom Leo és Kate játékát, olyan érzékenyen fogják meg a többre vágyó, álmokat kergető átlagember típusát. A feszültséget és a szorongást finoman adagolják, de mire beüt a dráma, már szétfeszül a burok és olyan némán robban fel, hogy nem is érti az ember közben:

akkor ez most tényleg a vég? És hogyan mehet mégis minden tovább?

A szabadság útjaiban két nagyszerű színész mértani pontosságú játékát láthatjuk, és közben azt képzeljük, bárcsak ne látnánk, mi történik az álompárokkal a happy end után. 

Házasoknak, régóta együtt élő pároknak vasárnap estére, szigorúan közös takaró alá. 

6. Csak, ha kedves – Viharsziget (2010)

Ez az a film, amit fix, hogy nem fogok újranézni, mert a frász tör rám, és meg is fogadtam, hogy soha többé nem nézek olyan filmet, ami után nem merek hazamenni a sötétben. A Viharsziget pedig ilyen. Ugyanis pompás idegjáték pazar forgatókönyvvel, király fordulatokkal és nagyszerű színészekkel. 

Ha még nem láttad, ki ne hagyd, de csak akkor, ha nem képzeled azt, hogy ha éjszaka kidugod a takaró alól a lábad, akkor megfogja valaki a sötétben. (Mert amúgy isten tudja, hogy van ez, én sose merem kidugni az ilyen filmek után.)

7. Zseni karakterek, Tarantino-rajongóknak kötelező – Django elszabadul (2012)

Nem szeretem Tarantinót. Egyszerűen nem bírom. Tudom, hogy korszakalkotó zseni, de nekem nem jön be. Még akkor is vállalom ezt a véleményem, ha lefikáznak értek, vagy nem tartják elég szofisztikáltnak az ízlésemet. Nem baj. 

A filmben szereplő karakterek viszont rettenetesen jók. Olyan kidolgozott, vicces, ironikus, rétegezett szerepek, amiket kár volna nem ismerni csupán azért, mert a rendező sok ponton idegesít, vagy túl véres számomra. 

DiCaprio a Djangóban egy kegyetlen ültetvényest alakít olyan hitelesen és olyan humorral, hogy szem nem marad szárazon. De ebből a filmből ki nem hagyhatom a Samuel L. Jackson által megformált, rasszista rabszolgát is. 

Ha bírod a vért, ha bírod Tarantinót, és érted a poént, akkor kötelező, mondjuk valamelyik nagyszájú, filmrajongó haveroddal, egy-két sör mellett, tacót majszolva. 

8. Ha bírod a káprázatot – A nagy Gatsby (2013)

A sztori semmi extra, ami már az eredeti műben, F. Scott Fizgerald könyvében is untatott. Szerintem sok helyen logikátlan is, a mondanivalójától pedig egyáltalán vágom magam hanyatt. (Mondom, elolvastam a könyvet is, de ott se jött át.) 

A jelmezek és a látvány viszont annyira pazar, hogy a megkönnyeztem, és emiatt bizony újranéztem. Emlékszem, nem is egy Gatsby-partiba botlottam a városban, miután megjelent ez a film. Annyira hatásosra és korhűre sikerültek a sminkek, a jelmezek meg a díszlet, hogy évekig így buliztak néhány helyen a városban (én is.) Be is zsebelte a legjobbnak járó Oscar-szobrokat a jelmezért és a látványért. Nem volt, mondjuk, kérdés…

Nézd meg szilveszterkor azokkal, akikkel egyébként is töltenéd ezt az estét. Egyelőre sok reményt nem fűzök ahhoz, hogy az otthonunkon kívül bárhol máshol lehetünk az év utolsó napján. 

9. Ha bírod a lóvét – A Wall Street farkasa (2013)

Milyen meglepő, hogy DiCaprio hányszor alakít nem feltétlenül pozitív, valós karaktert. Ráadásul már másodjára olyat, aki csaló. Jordan Belfort figurája nagyon hasonlít Abagnale-hez: Belfort is köszöni, jól van, él, virul, és tanácsokat osztogat. Nyilván ő is halál boldog volt, hogy egy ilyen kaliberű színész formálta meg – ezt abból is gondolom, hogy teljes valójában feltűnik a film végén. 

A Wall Street farkasát talán nem kell bemutatni, nagyot durrant ez is. A sztorit az élet írta, és annyira fordulatos (bár talán kiszámítható), hogy szinte el sem hiszed, ez valóban megtörtént egyszer (még ha szépen ki is van színezve.)

DiCapriót az isten is erre a szerepre teremtette: hiteles, pimasz, eredeti fazon, de király a többi karakter is. Személyes kedvencem Margot Robbie – jaj, annyira jó benne, simán elhiszem neki az egész karaktert. 

Nézd meg a pasiddal egy sima hétköznap este, a kijárási tilalom esti óráiban. 

10. Csak úgy – Volt egyszer egy Hollywood (2019)

Sosem gondoltam volna, hogy valaha egy listámra kettő Tarantino-mozit is felteszek, de DiCaprio kedvéért még ezt is megcsinálom. 

Ezt a filmet nem lehet elmesélni, annyi mindent jelent. Gyárfás Dorka kollégám ITT írt róla, olvassátok el, megéri. Mondom, én nem szeretem, csak hát a karakterek, azok olyanok… És ahogy Leo alakítja a tehetségtelen, Zs kategóriás színészt, komolyan, bőgök (jó, meg Brad Pitt miatt is, de ez a cikk most kivételesen nem róla szól.)

Nem könnyű végignézni, nem is lehet csak úgy nekivágni, ismerni kell hozzá a hátteret, például a Manson-sztorit alapból, de nem árt Tarantino kedvenc filmjeivel is tisztában lenni.

Ezt a filmet egyedül nézném újra meg újra. Úgysem fogsz mindent elsőre észrevenni. Otthon nem az igazi, de most nem nagyon van más lehetőség. 

Szentesi Éva

Kiemelt kép: Leonardo DiCaprio a 72. Cannes-i Filmfesztiválon (Getty Images/Stephane Cardinale - Corbis/Corbis )