Gyönyörű nő volt. Tökéletes alakkal, csodálatosan szabályos arccal, valószerűtlen színű szemmel. 

Túl korán felfedezték, ahogy mondani szokták: elvették a gyerekkorát, mert az anyja a saját álmait valósította meg a lányán keresztül. Mindenki úgy vélte, hiba lett volna elsinkófálni egy ilyen csodálatos külsővel megáldott, nagyszerű tehetséget. Akkor még nem voltak sztárgyerekekre specializált terapeuták, nem foglalkoztak azzal, milyen terhet tesznek valakire azzal, ha idő előtt bedobják a show-biznisz világába. Akkor még nem írtak erről a témáról szakértői cikkeket, jóformán fogalmuk sem volt, mit cselekszenek.

Azt hitték, majd kiheveri a traumákat, elfelejti őket, mire felnő

Kilencéves korától dolgozott, az első nagy sikereit tinédzserként aratta, ám akkoriban egy forgatáson leesett a lóról, és élete végéig gerincproblémákkal, illetve hatalmas fájdalmakkal küszködött. Persze, hírnevének árnyoldalairól kevesen tudtak, és az egy olyan kor volt, amikor a valóságot, a csillogás mögött rejtőző fájdalmakat nem szívesen tették közszemlére. 

1945-ben

A sikerek nagyon korán jöttek tehát, és a szerelmek is. De hogy mit nevezhetünk igazi szerelemnek az ő esetében, egy olyan korban, amikor teljesen másként értelmezték a nő helyét, arra talán mi, pár évtizeddel később, nem is tudunk válaszolni. Kereshetjük persze a válaszokat, csak nem biztos, hogy érteni fogjuk őket.

Egy nagyon gazdag ember még pénzt is ajánlott a szüleinek, csak adják feleségül hozzá a lányukat. De ő másnak mondott igent: a világ egyik leghíresebb szállodalánc-örökösének, akivel két hónapig voltak házasok. Conrad Hilton erőszakos volt, verte – állítólag egy ilyen verés alkalmával el is vetélt –, a férfi pedig inkább hajóútra ment ahelyett, hogy a felesége mellett legyen.

Mégis, mi, kívülállók, könnyen gondolhatjuk azt, hogy az ilyen szép nőnek bizonyára könnyű az élete.

Közben jöttek az egyre nagyobb szakmai feladatok. Meg egy házasság, megszülettek a fiai, aztán újabb válás következett, még egy házasság, és újabb gyerekek. De ez a boldogság sem tartott örökké, harmadik férje, Mike Todd egy balesetben életét vesztette. 

Közben rengeteget dolgozott, és jöttek sorra a jelölések, meg egy nagy botrány: barátnőjének, Debbie Reynoldsnak a férjét, Eddie Fishert hódította meg, aki amúgy Taylor elhunyt férjének barátja is volt. Összeházasodtak.

Micsoda botrány, micsoda skandalum! A közvélemény szemében hirtelen gaz csábító lett. Valaki, aki imádja a gyémántokat, és falja a férfiakat, akinek semmi sem szent, aki túl hamar akar vigasztalódni, ráadásul a barátnője férjével.

A világ egyik legszebb nője, aki a rossz nyelvek szerint ezzel az adottságával vissza is él, micsoda botrány, miért nem talált másik férfit, miért pont az az egy kellett neki. Arról nem szól a fáma, hogy közben hol vannak a gyerekei, hogy a gyerekek min mennek keresztül, őket ki neveli, ők hogyan élik meg az anyjuk népszerűségét és botrányait. Igaz, a színésznő gyerekkoráról sincs szó, hogy ő maga hogyan dolgozta azt fel.

Taylor a Kleopátra című filmben (21th Century Fox, 1963)
 

Ez a szerelem sem tartott sokáig, ha egyáltalán szerelem volt. Közben Taylor Hollywood egyik legnépszerűbb csillaga lett, a legszebb és a legtehetségesebb jelzőkkel illették. Igazi glamour díva volt, akit messze földről is csodáltak, elhalmozták figyelemmel, bármerre járt.

Majd jött a Kleopátra, ami talán a legjelentősebb szerepe, és ami a legjobban illett hozzá. Hiszen úgy tudott belebújni a fenséges, egyiptomi királynő bőrébe, mintha ő maga lenne a reinkarnációja. Ez a forgatás lett egyben a végzete is, legalábbis a szerelemben. Eljött a nagy lángolás, az igazi, Burton, akitől talán soha nem tudott megszabadulni – és a férfi sem tőle. Sokszor olvastam már, hogy akik igazán összetartoznak, akik igaziak egymásnak, azok hasonlítanak is a másikra. Rájuk tökéletesen igaz ez, különleges volt a tekintetük, nem lehetett nem oda nézni, ha ők megjelentek valahol. 

Richard Burtonnel, 1967-ben

Vajon tud-e együtt élni két ennyire hasonló temperamentumú ember? Akik hasonlóképpen tehetségesek, és hasonlóan vonzók a külvilág számára? Ha Liz ma élne, és lenne Instagramja, egész biztos megbotránkozna a fél világ azon, milyen életmódot folytat. Burton hatvankilenc karátos gyémánttal kérte meg a kezét, és úgy éltek, mintha nem volna holnap. Persze, mit tudunk mi innen messziről róluk? Semmit! Annyit, hogy hasonlítottak, hogy valószínűleg tényleg szerelmesek voltak, és lehet, hogy nem bírták egymást hosszú távon elviselni, épp amiatt, ami összekötötte őket. Mint Ruttkai és Latinovits szerelme. Héja-nász az avaron.

Olyanról is pletykáltak, hogy Burton nem tudta elviselni, hogy a felesége és élete szerelme lett a sikeresebb. Mindkettőjüket Oscarra jelölték a Kleopátráért, de csak Liz kapta meg a szobrot. Állítólag itt kezdődtek a gondok. De ezt mi sose tudjuk meg pontosan. 

Ha Liz ebbe a korba született volna, akkor senkit sem tudnék hozzá hasonlítani a színésznők közül. Valahogy ő egészen máshogyan volt díva, mint azok, akik ma. Ő tudta, mi az az igazi csillogás, persze az is kérdés, ha manapság szaladgálna ennyi gyémánttal valaki, arról mit írna a rögtönítélő bíróság, a véres szájú közvélemény a kommentszekciókban.

Szeretnék, imádnák, az egekbe repítenék, de gyűlölnék is érte. 

1972-ben, a 42. Oscar-gálán

Ahogyan akkor is megkapta a jelzőket a botrányos magánéletére, úgy ma is megkapná. Elszerette a barátnője férjét, majd kiszakított még egy férjet és apát egy házasságból. Az is igaz, könnyű a világ legszebb nőjének, de neki egyúttal a legnehezebb is volt. 

Nem lehetett könnyű Taylornak lenni. Sose tudjuk meg, mit érzett valójában a házasságaiban, a veszteségeiben, az ünnepeltségében, a díjai átvételekor vagy a forgatások alatt. 

Egyszer azt mondta, hogy három szerelme volt igazából: Richard Burton, Mike Todd, akinek az özvegye lett, és a gyémántok. Hogy melyiket szerette a legjobban, arról talán a sorrend is árulkodik. Állítólag életük végéig fontosak maradtak a másik számára, de erről már nem tudjuk őket megkérdezni. 

1987-ben, a Waldorf Astoriában

Taylor valódi díva volt, ízig-vérig hollywoodi csillag, talán már nem is születnek ilyen sztárok. Ha most élne, megírnák róla, milyen csúnyán öregszik, hány kilót szedett fel, és mennyire ciki, hogy fiatal fiúk keresik a kegyeit. Ha most élne, pontosabban ebbe a korba született volna, talán teljesen máshogyan, más szemüvegen keresztül látná őt a világ.

De mi csak emlékezzünk rá úgy, ahogy ő szerette volna, emlékezzünk Elizabeth Taylorra, aki a temetésével kapcsolatban azt kérte: kezdjék tizenöt perccel később a kiírtnál, hogy ő elkéshessen. 

Szentesi Éva

Kiemelt kép: Taylor a Kleopátra forgatásán, 1962-ben 

Képek: Getty Images