–

Ki ez a nő? Nem ismerem!

Nyílt titok a zeneiparban, hogy Mariah Carey nem szíveli különösebben Jennifer Lopezt:

ha J.Lo felől érdeklődnek Carey-nél, ő nemes egyszerűséggel úgy felel: nem tudja, kiről van szó. Nem ismeri. Vagy esetleg játssza az alkalmi süketet.

Ahogyan tette a Guardian pár napja megjelent interjújában, amikor válasz helyett arra terelte a szót, hogy milyen szép dal szól a háttérben.

Ahhoz, hogy értsük ezt a reakciót, egészen 1997-ig kell visszatekernünk az időben. Mariah Carey az egyik legfényesebben ragyogó csillag a popzene egén, férje Tony Mottola, a Sony lemezkiadóvállalat feje, karrierek bedöntője és elindítója. Igen, ő volt az, aki sztárt csinált Mariah Carey-ből – szokták hangoztatni azóta is, de azért én szeretem a pontos fogalmazást: Mariah Carey istenadta tehetsége nélkül Mottola eléggé meg lett volna lőve.

Carey sokszorosan problémás családban született: édesanyja ír felmenői képtelenek voltak elfogadni, hogy a nő egy fekete férfihoz ment hozzá, így Mariah apja nem tehette be a lábát a családi összejövetelekre. A szülők nem maradtak együtt sokáig, ám az otthoni légkör addig is abuzív volt, Mariah bátyja pedig folytatta a borzalmas mintát, és később kis híján agyonverte Patriciát, azaz Mariah édesanyját – akit viszont az énekesnő hosszú ideje csak Patriciaként emleget anya helyett.

Carey nővére is megérte a pénzét: az énekesnő azt írja önéletrajzában róla, hogy egyszer konkrétan bedrogozta, máskor pedig egyedül hagyta a saját, striciként dolgozó pasijával, és csak kis híja volt, hogy az nem kényszerítette őt prostitúcióra.

Mariah Carey 1997-ben - Forrás: Getty Images/Michael Brennan

Tündérmese. Majdnem.

Ebből a sokszorosan terhelt környezetből csöppent Mottola márványpalotájába Carey, aki azonban túl sok örömét nem lelhette a fénysebességgel száguldó karrierjében, sem a temérdek pénzben, amit azzal megkeresett. A lemezmogul ugyanis a szó legszorosabb értelmében minden lépését figyelte: a hatalmas ház tele volt fegyveres biztonsági őrökkel.

Hogy mindez ne költői túlzásnak tűnjék, Mariah a könyvében felidézi azt a napot, amikor leesett neki, hogy nem normális dolog, ami vele történik. Akkoriban Carey Jermaine Dupri producerrel és Da Brattal, a rapperrel dolgozott együtt az otthoni stúdiójukban, és egyiküknek eszébe jutott, hogy milyen szívesen enne egy kis gyorskaját. Mariah és Da Brat ki is ugrottak a közeli Burger Kingbe, aminek az lett a vége, hogy a tajtékzó Mottola kerestetni kezdte a két nőt az őreivel.

Mariah Carey, a slágerlisták királynője annyi önállóságot sem élvezhetett a házasságában, hogy elmenjen hamburgerezni.

Hazafelé, miután Mottola emberei megtalálták őket, Da Brat teljesen kiakadt. Azt mondta Carey-nek: „Kislány, ez így nagyon nem oké. Lemezmilliókat adsz el, egy palotában élsz, de mit ér ez az egész, ha annyi szabadságod sincs, hogy kiugorj a Burger Kingbe?”

A lemezkirály visszavág

Valószínűleg Carey-nek is leesett, hogy ez így tényleg abnormális, beadta a válópert. Mottola bosszút esküdött, és ennek az ideje 2000 végén jött el.

Carey épp a soron következő nagylemezén dolgozott, amelyre már elkészült a Loverboy című dal.

Ebben a Yellow Magic Orchestra Firecracker című számának elejéről kiollózott hangmintája szerepelt. Ez:

Valaki azonban a Sony kémei közül kiderítette ezt, és leadta a drótot Mottolának, akinek még ekkor is feltett szándéka volt tönkretenni Mariah Carey-t.

Így aztán

fogta ugyanezt a hangmintát, és íratott vele egy számot a Sony új üdvöskéje, Jennifer Lopez számára. Ez lett az I’m Real, amit gyorsan meg is jelentettek 2001 januárjában – esélyt sem adva a későbbi megjelenéssel tervező Mariah Carey-nek, hiszen a hangminta annyira jellegzetes, hogy egyszerűen nem lehetett egy éven belül ugyanazzal a részlettel előrukkolni.

Ráadásul Carey Ja Rule-t szerette volna ebbe a dalba közreműködőnek, és igen, nyilván kitaláljátok, ki happolta el a rappert Mariah elől. S hogy még egyértelműbb legyen az üzenet Mottola mindenhatóságáról, Ja Rule-t épp az I’m Real remixébe kérték fel. Bámm.

A dal, ami nem csak egy dal

Mindezek tükrében talán némiképp érthetőbb, hogy Carey a legelegánsabb megoldást választotta, valahányszor a sárdobálás helyett egyszerűen ignorálja J.Lót, még akkor is, ha arról egyébként nincsenek információink, ő tudatában volt-e annak, hogy a lemezmogul kicsinyes bosszújának eszközévé vált.

A többi mindenesetre történelem: az I’m Real-lel J.Lo karrierje három másodperc alatt gyorsult százra, Carey lemeze pedig, mintha csak el lett volna átkozva, az év legszörnyűbb napján jelent meg: 2001. szeptember 11-én.

Erről nyilván már nem Mottola tehetett, a lényeg szempontjából viszont ez mindegy. Carey összeomlott, amit 17 éven át titokban tartott a szégyen miatt.

Jó, de hát ez csak egy dal – mondhatják sokan. Nos, a Loverboy eredeti verziója ott van a The Rarities című lemezen, és tökéletesen érthetővé teszi, a teljességgel méltatlan eljárás mellett min akadt ki ennyire Carey 2001-ben: a Loverboy, ha nincs ez az egész balhé, valószínűsíthetően Mariah Carey egyik legnagyobb slágerévé vált volna. Most viszont már képtelenség úgy hallgatni, hogy ne az I’m Real jusson eszünkbe róla.

Árnyalatok, különbségek

Az életrajzi könyvben rengeteg, eddig kevésbé ismert dolgot árul el magáról Carey: például, hogy mennyire nehéz volt úgy felnőnie, hogy a fekete közösséghez tartozni nem érezte magát elég feketének, a fehérek között viszont nem volt elég fehér (lásd anyai ági rokonai hozzáállását feljebb). Az egyik legszomorúbb fejezetben a 2001-es összeomlását ecseteli, amelyben saját bevallása szerint nem kis szerepe volt az édesanyjának.

Amikor Patricia Carey rendőröket hívott a lányára, azok kérdés nélkül azonnal az anyja pártját fogták: „Még Mariah Carey sem versenyezhetett egy névtelen, szorongó fehér nővel” – hangzik a könyv egyik legsúlyosabb mondata.

Nem tudom, a kötet megjelenik-e magyarul, de a biztos, hogy a neten elérhető részletek tükrében sokkal jobban érthető az a „dívás” attitűd, amivel Carey-t nagyon régóta vádolják: hogy imádja a fényűzést, a drága holmikat, és betegesen sokat foglalkozik a külsejével. Ott van például az a rész, amelyben arról ír, miért is megszállottja a szép hajnak, miért fotóztatta unos-untalan szélgéppel magát: mert kislány korában a fehér édesanyjának fogalma sem volt, hogyan kell az afrohajat ápolni, emiatt a kis Mariah haja olyan gyászos állapotban volt, hogy csúfolták is érte.

Különösen elgondolkodtató, amikor a popikon arról mesél, hogy

annyira irigyelte a '90-es évek fehér grunge-énekesnőit, amiért zabolázhatatlanok voltak és szabadok, miközben neki minden mozdulatát megtervezték a kiadó szakemberei, hogy lakótársával titokban felvettek egy grunge-os, alternatív rockos lemezt Chick néven, ő pedig nemcsak vokálozott, de klipet is rendezett maguknak.

Ezt. Ha engem kérdeztek, tökre rendben van az egész:

Emellé már szinte könnyed adalék, hogy miként szabotálta még házasságuk idején Mottola Carey azon próbálkozásait, amikor fekete előadókkal igyekezett dolgozni – és terelgette egy kevésbé urban, „fehér” ízlésnek megfelelő zenei világ felé. (Carey szerint ebben nem feltétlenül csupán zenei szempontok játszottak szerepet exférjénél…)

2020-ban Mariah Carey, úgy tűnik, szembenézett önmagával és démonaival, és önazonosabb, mint valaha. A Guardiannek azt mondta: „Dívának mondanak? Jaj, el ne bőgjem magam!” – s hozzátette: neki ugyan nem fáj a dívaság. Nem azért dolgozta ki a belét három évtizeden át, hogy ne élvezhesse ki a munkája gyümölcsét.

Csepelyi Adrienn

 

Források: ITT és ITT.

Kiemelt kép: Getty Images/Amy Sussman/FilmMagic