A tibeti Dávid krónikája – Elolvastuk a dalai láma egyetlen hiteles életrajzát

–

Aki olvasott már Leslie L. Lawrence-kalandregényt, az tisztában van vele, hogy a „rinpocse” becses személy, a „damaru” szellemdob, és a tibeti tea annál ízesebb, minél avasabb a benne úszkáló jakvaj (innen is kösz, Laci bácsi). A dalai lámáról viszont szinte mindenki hallott már hazánkban, még ha az a többség számára kevésbé világos is, valójában ki ő, és hogy merre van az a bizonyos Dala, ahol ő láma. Elárulom: sehol, ez ugyanis csupán egy cím, amelyet a XVI. században ragasztott rá a mongol uralkodó a harmadik megtestesülésére. A „dalai” jelentése: „óceán”. A Bölcsesség Óceánja. És hogy ki ő? Ha azt mondanám, senki, akkor azt hiszem, Őszentsége ujjongana a legjobban, és talán még barátságosan hátba is veregetne: a tibeti buddhizmus alapja ugyanis az én teljes feladása.

Önéletrajzon túl

A Cartaphilus Könyvkiadó nemrég jelentette meg Alexander Norman dalai lámáról szóló életrajzát. Miben több ez, mint Őszentsége kilencvenes években megjelenő „önéletírása”, a Száműzetésben – Szabadon? A választ maga a dalai láma adja meg önéletrajzának előszavában: az írásakor nem álltak rendelkezésére bizonyos források, így Őszentsége csak a saját emlékezőtehetségére hagyatkozhatott. 

Norman életrajzi kötete ellenben nemcsak behatóbban foglalkozik a gazdag életút állomásaival, hanem történelmi és politikai kontextusba helyezi, ráadásul figyelmet fordít a tibeti filozófiára és spiritualizmusra is; olyan dolgokra, amelyek egyrészt a dalai láma számára evidensnek tűnhettek, de nyugati szemmel bővebb magyarázatot igényelnek, másrészt szervesen hozzátartoznak a dalai láma intézményéhez. Norman munkája ebből a szempontból hiánypótló alkotás, és jól kiegészíti az önéletrajzot.

Hogy ki is a dalai láma? Mit tett le az asztalra? Hogyan lett egy állattenyésztő fiából egy elnyomott ország vallási és állami vezetője, idővel pedig ünnepelt világsztár?

Reinkarnáció és tibeti önigazolás

Míg a mi szemünkben Tendzin Gyaco, a dalai láma egy jóindulatú vallási vezető, aki elszántan küzd a népe függetlenségéért, addig a tibeti buddhizmusban ő egy olyan isteni lény, aki hozzásegíthet a kedvezőbb újjászületéshez. A dalai lámák reinkarnációi a XIV. századig vezethetők vissza. A reinkarnáció a közhiedelemmel ellentétben nem lélekvándorlást jelent (a tibeti buddhizmusban nem használják a lélek vagy az én fogalmát), hanem inkább „tudatfolyamhoz kapcsolódó felhalmozódott karmáról van szó, amely testet ölt az egyénben, majd továbbadódik”. Minden érző lény képes az újjászületésre, a reinkarnáció viszont a kiváltságosok osztályrésze, akik már elindultak a megvilágosodás útján.

Más tévhitet is eloszlat Norman a könyvében: a kommunizmus előtt Tibet nem éppen a csendesen imádkozó szerzetesek országa volt. Érdekes a buddhizmus viszonya az erőszakhoz, legszemléletesebben ezt egy Buddha-történet ecseteli a Dzsátaka mesékből: Buddha egy napon egy hajón utazott, amikor tudomására jutott, hogy egy utas el akar pusztítani mindenkit a fedélzeten. Mivel a hajón tartózkodók szent emberek voltak, közel a megvilágosodáshoz, bizony kemény büntetéssel kellett volna számolnia a leendő tettesnek a következő életében. Buddha megölte ezt az embert, hogy megkímélje a sorsától, és egyben megmentse a többi utast. A tanulság: megfelelő indok igazolhatóvá teszi az erőszakot.

„Ha az indíték helyes, és nincsen más lehetőség, akkor ami belül erőszaknak látszik, valójában erőszakmentesség, mivel segíteni akarunk másokon”

– mondja a Nobel-békedíjas dalai láma. Valószínűleg ez az önigazolás vezette a tibetieket nemcsak évszázadokkal ezelőtt, de az elmúlt hét évtizedben is, amikor fegyvert ragadtak a szabadságukért.

Kitekintő

A XX. században nem a kínaiak, hanem a britek voltak az elsők, akik megszállták Tibetet. Erről keveset szól a fáma, pedig nagy mészárlást rendeztek. Az ok: félelem az orosz medvétől (szükség volt egy ütközőállamra a két birodalom határai között). Jóval később, 1933-ban a XIII. dalai láma levetkőzte földi megtestesülését, és kiélezett belpolitikai harc indult a régensségért – a címért, aki a törvényes uralkodó helyett uralkodik. A környékbeli államok is befelé fordultak: az oroszoknál javában folyt az erőszakos kollektivizálás, a kínaiak a japán megszállás és a polgárháború utóhatásait nyögték, az indiaiak már rázták volna le magukról a brit igát, a mongolok pedig orosz fennhatóság alá kerültek. 

Dalai láma leszek

A tibetiek közben nekiláttak a vezetőjük utáni kutatásnak. Ilyenkor médiumok segítségét veszik igénybe – a jósoknak Tibetben óriási presztízsük volt, az istenek rajtuk keresztül gyakran beleszóltak a politikai döntésekbe is. Őszentsége XIV. dalai láma is többször fordult hozzájuk iránymutatásért az elmúlt évtizedekben. Lhamo Donrupra (a dalai láma születési neve) nem szegényparaszti családban leltek rá: felmenői állattenyésztők voltak, akik két-három szolgával viszonylag szerény körülmények között éltek. Családjukból nem először került ki reinkarnálódott láma (ha nem is dalai), sőt az előző dalai láma a legenda szerint járt is náluk, és megjegyezte, hogy ide még vissza fog térni.

A dalai lámákat már igen fiatalon, négyéves korukban elválasztják a szüleiktől. Társaságként Lhamóval maradhatott a két évvel idősebb bátyja. Rajta kívül főleg szerzetesekkel érintkezett, bár időnként azért az édesanyja is meglátogathatta. Később a bátyjától is el kellett válnia, attól kezdve az alacsony sorból származó takarítószemélyzetből kerültek ki játszópajtásai. Hatéves korától már részt kellett vennie az állami ügyek megbeszélésein, bár beleszólási joga még jó ideig nem volt.

Az életrajzi könyv írója részletekbe menően számol be a dalai láma oktatásáról. Ami leginkább megfogott, hogy hangsúlyos szerepet kap náluk a dialektika, a vitatkozás művészete.

Záróvizsgák helyett nyilvános viták vannak, ám ezek is eltérnek az általunk megszokottól: nem egy állítás igaz vagy hamis voltát vizsgálják, a cél az ismert dolgok tisztázása. A dalai láma nem pusztán jól megfelelt, hanem mesterei szerint korunk egyik legjobb vitapartnerévé nőtte ki magát, és ezzel születési előjogától függetlenül, saját erejéből harcolta ki a szerzetesek megbecsülését.

Nézőpont kérdése

A régensi címért továbbra is harc folyt Tibetben. A hivatalából korábban eltávolított régens a kínaiakhoz fordult támogatásért. Tibet Kínával való viszonya a tökéletes példája annak, hogy ugyanazt a dolgot két nép a társadalmi-kulturális eltérésekből fakadóan mennyire másképp képes megítélni. 

Tibet a VII. század közepétől három évszázadon át katonai és kereskedőbirodalom volt, rövid időre (három hétre) még a kínai császárt is letaszította a trónról. Ekkor született egyezség a kínai császár és a tibeti király között, ebben kijelölték területeik határait. Tibet előszeretettel hivatkozik erre az egyezségre. A XIII. században a kínai császár magához hívatta az akkori tibeti szellemi vezetőt, és az udvarában tartotta, hogy szolgáljon. A kínaiak számára ez egyértelműen a behódolás gesztusa volt, ami felülírta a korábbi egyezséget. A tibetiek ellenben egyenrangú, kölcsönös viszonyként tekintenek rá: a tibeti spirituálisan támogatta a kínai császárt, aki cserébe pénzzel és vérrel fizetett.

Kína Tibetre a területe részeként tekintett és tekint mind a mai napig. Amikor Kínában a kommunisták hatalomra kerültek, Mao Ce-tung, a Kínai Népköztársaság elnöke elrendelte a visszacsatolását. 1950-ben a Népi Felszabadító Hadsereg bevonult Tibetbe. A dalai láma ekkor tizenöt éves, frissen szerzett hatalma – a régens a nép és az istenek nyomásának engedve végre átadta az uralmat – birtokában kénytelen volt elmenekülni a fővárosból, Lhászából, később pedig – kisebb-nagyobb kitérők után – Tibetet is elhagyva száműzetésbe vonulni.

A „tibeti Dávid” hátat fordítva, térden állva, összekötözött kézzel szállt szembe a „kínai Góliáttal”. Küzdelmük több mint fél évszázadon át tartott.

Karmikus adósság és reformok

Tendzin Gyaco végleg elköteleződött az erőszakmentesség mellett. A kínaiakkal való hatvanévi szembenállásának egyik sarokpontja ez, amelyből egy jottányit sem engedett soha. Sőt, idővel ráébredt (több mint három évtized után jutott el idáig), hogy a tibetieknek meg kell fizetniük a „karmikus adósságukat”: fel kell adniuk a teljes függetlenség iránti igényüket. A legfontosabb a nép jóléte, boldogsága és emberi jogai, és ha ez csak a Kínai Népköztársaság közigazgatási egységeként valósulhat meg, ám legyen. Ehhez azonban a Kínai Kommunista Pártnak is sokat kellett változnia – meg kellett emészteniük egy Mao Ce-tungot –, és ott van még az a sok ezer tibeti, aki az elmúlt évtizedekben a szabadságért áldozta az életét. Mert bár a vezetőjük az erőszakmentesség híve, Tibet elmúlt hetven éve korántsem ennek a jegyében telt.

A dalai láma reformelvű ember: eltörölte a személyét érintő vallási formális dolgokat (például hogy a vendégei csak nála alacsonyabban ülhetnek), amelyeket mindig csak nyűgnek érzett. A demokrácia mellett tört lándzsát: indiai száműzetésében felkérte kormányát egy alkotmány elkészítésére. Nagy felzúdulást váltott ki, amikor belevette, hogy az ő személye is elszámoltatható legyen. A kormányzati tisztségeket immár érdem, és nem kor vagy bármilyen más előjog alapján osztották. Emlékeztetett rá, hogy „Buddha egyenlő jogokat ad a szerzeteseknek és a szerzetesnőknek, tehát a vallásgyakorlás terén is biztosítani kell ezt” mindenkinek (érdekességképpen: a lemondó életvitelről szóló szerzetesi szabályzat 253 fogadalomból áll, míg a szerzetesnők „vinája” 364-ből).

„A tibeti nőket pedig felszólította, hogy legyenek jelen a száműzetésben folytatott élet valamennyi területén, beleértve a kormányt is.”

Tendzin Gyaco már gyerekkora óta nagy érdeklődést mutatott a természettudományok iránt. Saját bevallása szerint ha nem dalai láma, akkor most mérnök lenne. A buddhizmus iránt érdeklődő tudósokkal mindig hamarabb szót értett, mint a Tibet függetlenségéért kampányoló politikusokkal. A vallás és a tudomány összeházasításával foglalkozik a Tudat és Élet Intézet, amelynek alapításában ő is közreműködött. Valamint elrendelte, hogy a természettudományok a szerzetesek oktatásában is számottevő szerepet kapjanak.

2011-ben lemondott a vezetői pozíciójáról egy demokratikusan megválasztott miniszterelnök javára. Úgy döntött, hogy immár arra fog koncentrálni, hogy másoknak segítsen a boldoggá válásban, s hogy a világ vallásai harmóniában működjenek egymással, továbbá hogy tibetiként megőrizze az anyaország nyelvét és kultúráját.

A dalai láma szemében

Külföldi körútjainak konklúziójaként megállapította, hogy mi, „nyugatiak elsősorban szellemi és erkölcsi útmutatásra” vágyunk. „Saját vallásos hagyományainktól elidegenedett népként” a modernizáció során valamit elvesztettünk útközben, bizonytalanok vagyunk. A valódi érzelmeinket képtelenek vagyunk kifejezni, legfeljebb a kisállataink iránt.

A nagy kérdés, hogy a szuperhatalommá fejlődő Kína olvasztótégelyében a tibeti nép hogyan fogja tudni megőrizni hosszú távon az identitását. Tibetben is jellemző, ami máshol, hogy a vallási indíttatás csökken. Az emberek a jelennel vannak elfoglalva, nem pedig a következő életeikkel.

Ami a kommunizmusnak sehogy sem jött össze fél évszázad alatt (tudniillik leszámolás a vallási hagyományokkal), azt a kapitalizmus viszonylag gyorsan lerendezi. De valóban kitörölhető-e a vallás egy nép kollektív tudatából?

Főleg, ha központi szerepet játszik a túlélésében? Volt már erre példa a közelmúltban, ami megnyugtató választ is ad egyben. 

A tibeti buddhizmus jövőjét bizonyítja, hogy az egész világon elterjedt. Szorosan összefonódik az együttérzés fogalmával, amelyet a dalai láma mélyített el az emberiség lelkében. Az ő harca kell hogy legyen a mi harcunk is, ami a tudatlanság felszámolására irányul, eszköze pedig a puska és a kard helyett az empátia, a lélek simogatása. A világbéke nem jöhet létre belső béke híján, ami pedig nem a kormányok, hanem az egyén felelőssége. Ideje megszabadulnunk az anyagi világban való létezés érzéki csalódásától. Nincs én, nincs te, nincs dalai láma, és (a Mátrix analógiájánál maradva) nincs kanál sem.

Bányász Attila

Kiemelt kép: Getty Images/Kristian Dowling