Arthur Conan Doyle és Harry Houdini

Harry Houdini és Sir Arthur Conan Doyle - Forrás: Getty Images

Bár meglepő, a Sherlock Holmes-regények világhírű skót szerzője és a magyar származású, amerikai szabadulóművész illuzionista szoros barátságba keveredett egymással, amely azonban bizarr véget ért. A kapcsolatot tulajdonképpen Houdini kezdeményezte, aki elküldött egy példányt könyvéből Conan Doyle-nak. Innentől aztán buzgó levelezésbe kezdtek, majd 1920-ban lehetőségük nyílt találkozni is.

A szimpátia kölcsönös volt annak ellenére, hogy gondolkodásmódjuk a varázslatról, spiritualitásról és misztikumról alapjaiban különbözött. Ám végül ez a nézetkülönbség okozta a szakításukat is.

Conan Doyle nemcsak mélyen hitt a spirituális szeánszok valóságában, de maga is gyakorolta a szellemidézést, illetve előadás-sorozataiban védelmezte azt a kétkedőkkel szemben szerte a világban. Az illuzionista Houdini ellenben úgy vélte, gyakorlott szeme van a csalás felismerésében, és megvetette azokat, akik kihasználják az emberek hiszékenységét.

E kontraszt első ízben akkor domborodott ki, amikor Conan Doyle meghívta Houdinit a vacsorapartijára, ahol a szabadulóművész bemutatta az egyik trükkjét, részben annak bizonyítására, mindez csupán káprázat, szemfényvesztés, igazi varázslás nem létezik. Conan Doyle-t azonban nemcsak hogy nem sikerült meggyőznie, az ezek után még inkább hitt barátja természetfeletti képességeiben. Az utolsó csepp az volt a pohárban, amikor egy szeánsz során megidézték Houdini édesanyjának szellemét. A médium szerepét Conan Doyle felesége, Lady Jean töltötte be, aki úgy tett, mintha sikeresen kapcsolatba lépett volna Houdini mamával. Egyik oldalt a másik után írta tele a túlvilágról érkező üzenetekkel, Harrynél azonban egy idő (és temérdek baki) után elszakadt a cérna. Már maga az a tény mélységesen zavarta, hogy az anyukája, aki nem beszélt túl jól angolul, a komplett üzenetet ezen a nyelven küldte. Arról nem is beszélve, hogy a levél aggasztóan sűrűn volt teletűzdelve keresztekkel – Houdini anyukája azonban zsidó volt. Az illuzionista az egész szeánszt roppant ízléstelennek tartotta, olyannyira, hogy ez végül a barátságuknak is véget vetett.

Marilyn Monroe és Ella Fitzgerald

Ella Fitzgerald és Marilyn Monroe - Forrás: Getty Images

Ma már szerencsére egészen hihetetlennek tűnik, de az ötvenes évek Amerikájában fekete zenészek még nem léphettek fel nívósabb szórakozóhelyeken. Ez idő tájt, pontosabban 1955-ben történt, hogy Marilyn Monroe kezdett kissé belefáradni abba, hogy kizárólag a lufifejű szőke bombázó szerepét osztják rá a rendezők, így szabadságra ment a Los Angeles-i filmiparból, egyenesen New Yorkba. Itt hallotta először Ella Fitzgeraldot énekelni, és azonnal beleszeretett a zenéjébe.

Amikor megtudta, hogy a faji diszkrimináció miatt a dzsesszénekesnő nem játszhat Marilyn kedvenc klubjában, a Los Angeles-i Mocambóban, azonnal felkereste a hely menedzserét, és megígérte, egy teljes héten át ül az első sorban, ha hagyja Fitzgeraldot fellépni. Így is lett. Ella karrierjében ez a lehetőség jelentette az áttörést, soha többé nem kellett fellépnie zsé kategóriás klubokban. De nem ez volt az egyetlen nyeresége az esetből: Marilyn személyében egy hűséges barátra is szert tett. Az elismerés és a tisztelet kölcsönös volt, Ella Fitzgerald egy ízben a következőképpen nyilatkozott barátnőjéről: „Marilyn Monroe messze megelőzte a korát, és még csak nem is tudott róla.”

Martina Navratilova és Chris Evert

Chris Evert és Martina Navratilova – Forrás: Getty Images/Clive Brunskill

A teniszbajnokpáros érzelmi intelligenciáját mi sem bizonyíthatja jobban, mint az, hogy nyolcvanszor játszottak egymás ellen meccset a pályán, ám ezzel együtt is szoros, harmonikus barátságot tudtak ápolni hosszú éveken keresztül.

A salakon történt rivalizálás egy egészen apró csorbát sem volt képes ejteni a kapcsolatukon.

Olyannyira nem, hogy előfordult, egyik meccsről a másikra is együtt utaztak.

1973-ban találkoztak először, Ohióban. Evert azonnal felismerte, hogy a csehszlovák származású Navratilovában méltó ellenfelére talált, aki a legjobb formájában többet lesz képes nyújtani, mint ő a legjobb formájában. Tulajdonképpen helyesen becsülte meg riválisa képességeit, 80 mérkőzésükből (amiből 60 volt döntő) 37-et nyert Evert.

Evertnek egyébként volt honnan örökölnie a képességét, hogy felül tudott emelkedni a szakmai dolgokon, és azokat nem keverte a magánéletébe. Az édesanyjáról Martina így nyilatkozott: „Az első pillanattól fogva, hogy megjelentem a bajnokságon, azt éreztem, hogy Colette (Evert édesanyja – a szerk.) őszintén rosszul érezte magát, ha veszítettem, és valóban örült, amikor nyertem.”

J. R. R. Tolkien és C. S. Lewis

C. S. Lewis és J. R. R. Tolkien - Forrás: Getty Images/John Chillingworth/Picture Post

A két világhírű szerző 1926-ban találkozott először, ám a barátság megszületésére még jó pár évet kellett várni annak ellenére, hogy sok közös tulajdonságban osztoztak. Mindkettejüket érdekelte a nyelvészet, költészet, a mitológia és a történetmesélés, míg a politika, a napi hírek és a kortárs kultúra hidegen hagyta őket. Mindketten fiatalon veszítették el a szüleiket, és szívesen menekültek el a fantázia birodalmába.

Aztán a harmincas években mindketten tagjai lettek a Oxfordi Egyetem Inklings nevezetű irodalmi csoportjának. A tagok eltérő vallásos háttérrel érkeztek a vitakörbe, voltak köztük keresztények, ateisták és olyanok is, akiket a filozófia messze jobban érdekelt a hittudománynál. Tolkien világéletében hithű, gyakorló katolikus volt, a protestáns születésű Lewisnak azonban ennél komplikáltabb, kételkedéssel teli volt a hittel való viszonya.

1931-ben Tolkien és Lewis egy társukkal együtt sétára indultak, ahol istenről, vallásról és a mítoszokról beszélgettek. E diskurzus során adott hangot Tolkien annak a véleményének, miszerint az ősi történetek igenis képesek a magasabb igazságok ábrázolására.

Ez a beszélgetés nemcsak az ő barátságuknak lett az alapja, de rövid időn belül két fontos mű inspirációjául is szolgált. Tolkien megírta A Gyűrűk Urát, Lewis pedig a Narnia Krónikáit.

Az alkotási folyamat során azonban számtalan nézeteltérésük támadt. A barátja szerint a perfekcionista Tolkien hajlamos volt sokáig elpiszmogni a művével, újra és újra átdolgozva a fejezeteket. Ezzel szemben Tolkien túlságosan könnyen befolyásolható emberként írta le Lewist, azt sugallva, hogy a Narnia múzsái között az ő műve is megtalálható. Az apró-cseprő súrlódások ellenére azonban mindig is sziklaszilárd támogatói voltak egymásnak, átsegítve a másikat az alkotói folyamatok nehézségein.

 

 Fiala Borcsa

Források: ITT, ITT, ITT