„Sosem volt lehetőségem más gyerekekkel babázni, hatéves koromban kezdtem el dolgozni”

Anyja, Sadie Fagan mindössze tizenhárom éves volt, amikor megszülte Eleanorát, zenésznek készülő apja, Clarence Holiday pedig tizenöt. A szülők kapcsolata hamar megszakadt, Holiday csak a nevét kapta apjától, és talán a zenei tehetségében is része volt, semmi egyebet. A veszélyeztetett környezet miatt a kislány hol bentlakásos katolikus iskolában, hol a féltestvérénél, hol a vele egyáltalán nem törődő rokonoknál tengődve nőtt föl.

Tizenegy éves volt, amikor először megerőszakolták. Tizenkét éves korában fogyasztott először marihuánát. Tizennégy, amikor anyjával együtt őt is börtönbe zárták prostitúció miatt.

Tizenhat évesen anyjával hajnalonta takarítani járt, és ekkor kezdett énekelni is. 

(Kis kitérő, ami látszólag nem tartozik ide, de mégis. Ha meghallgatjátok a Bátorságlabor Hesnával című podcastunknak EZT a felvételét, amelyben Hesna a függőség eredetéről beszélget dr. Máté Gáborral, a világhírű addiktológussal, pszichoterapeutával, azt is megértitek majd, miért fordult Billie ilyen fiatalon a drogokhoz.)

A kamasz Eleanorának óriási idolja volt a korszak egyik némafilmsztárja, Billie Dove. Az ő tiszteletére vette föl a Billie nevet.

Billie Holiday – Forrás: Getty Images/Michael Ochs Archives

A cikk a hirdetés után folytatódik!

„Dalokat énekelni nem nehezebb, mint kínai sült kacsát enni, és én imádom a sült kacsát”

Környezetét is alaposan meglepte azzal, hogy minden pórusából áradt a zene, bár soha nem tanult sem énekelni, sem zenélni, egyszerűen őstehetség volt. Sebzett őstehetség, aki képtelen volt túllépni rettenetes gyerekkorán, és amíg élt, mindvégig a drogok és az alkohol rabja maradt.

A gettóból kitört ugyan ragyogó tálentumával, de a függőségből sosem.

Tizenhat-tizenhét évesen éjszakai bárokban táncolt és énekelt. John Hammond producer figyelt föl rá, ennek köszönhette, hogy még tizennyolc sem volt, amikor megjelent az első lemeze, méghozzá Benny Goodmannel. Sok zenésszel és sok zenekarral próbálkozott, de a drogozás miatt rendkívül megbízhatatlan volt, ezért kevesen tartottak ki mellette, ráadásul Billie-nek nagyon pontos zenei elképzelései voltak, ezt pedig a tekintélyelvű férfiak nehezen viselték.

Forrás: Getty Images/William Gottlieb/Redferns

Ezerszeresen nehezített pályán mozgott. Nő volt, kábítószerfüggő, fekete, vállaltan biszexuális, és abszolút másodrendű állampolgár egy rasszista társadalomban.

A fényűző helyeken, például a Carnegie Hallban, megbűvölten tapsolt neki a sznob közönség, de ő mégsem léphetett be a főbejáraton, a rendeletek szerint ugyanis csak a cselédlépcsőn közlekedhetett.

Rengeteget harcolt a jogaiért, sajnos jórészt hiába.

„Valaki valamikor azt mondta, soha nem tudjuk, mi elég, míg nem tudjuk, mi több mint elég”

A Lady Day becenevet Lester Young szaxofonostól kapta, aki hű zenésztársa maradt a legnehezebb időkben is. És nehéz időkből bőven kapott „Lady Day”. Bár sikerei is jócskán akadtak, például akkor, amikor 1947-ben ő és Louis Armstrong játszotta a New Orleans című musical főszerepét. Ezt három évvel korábban megelőzte a Lover Man című dala, ami igazán nagy slágerré vált, sokáig előkelő helyeken volt a toplistákon. A Strange Fruit című ikonikus dal is az ő előadásában lett a legismertebb: metaforikus sorai és Billie elképesztően szuggesztív éneke üzenet volt az amerikai rasszizmus felszámolásáért.

Louis Armstronggal 1947-ben – Forrás: Getty Images/P Jazz Archive/Redferns

„A másolás azt jelenti, hogy valódi érzések nélkül dolgozol”

Soha nem tudta ugyanazt a dalt ugyanúgy elénekelni, hiába várta volna a közönség. Abszolút profi előadó volt, de mindig azt énekelte, amit épp érzett. Ez az improvizatív előadásmód lenyűgözte a zenésztársakat is.

Rengeteg megalázásban és nélkülözésben volt része, rendre olyan férfiakat választott társul, akik verbálisan és fizikailag is bántalmazták, elszedték a pénzét, kihasználták a tehetségét, aztán eldobták, mint egy rongyot. Anyja is a lánya hírnevéből élt, ám amikor neki lett volna szüksége segítségre, elpárolgott. Ebből az élményből született Billie egyik leghíresebb szerzeménye, a God bless the child.

Heroinbirtoklás miatt a negyvenes évektől kezdve többször volt börtönben, és azokból a klubokból is kitiltották, amelyekben alkoholt lehetett fogyasztani. Így egyre szűkültek a fellépési lehetőségei Amerikában, ezért 1954-ben európai turnéra indult, ami hatalmas sikert hozott számára, de az élete romokban hevert. Egyre kiábrándultabb lett, és önpusztító életmódja az egészségét is kikezdte.

1954-ben – Forrás: Getty Images/Gilles Petard/Redferns

„Néha rosszabb nyerni, mint veszíteni a harcban”

Lassan mindent elveszített, a hangját, a barátait, a pénzét, de leginkább önmagát. 1959 májusában máj- és szívpanaszokkal került kórházba, de ott is folytatta a drogozást, emiatt haláláig rendőr őrizte a kórházban, sőt halálos betegen még az ágyhoz is bilincselték. (Gondoljatok bele pokoli kínjaiba: a súlyos függőségét rehabilitáció helyett egy bilinccsel tompították, gyógykezelés helyett megfosztották a szabadságától, és totálisan kiszolgáltatott, embertelen körülmények közé kényszerítették.) Bíróság elé akarták állítani kábítószer-birtoklás miatt még júniusban, de akkor már képtelen volt lábra állni, és 1959. július 17-én, 44 éves korában visszaadta lelkét a Teremtőnek. Remélem, azért leteremtette a Teremtőt, amikor elé került, és megkérdezte tőle, hogy miért mért rá ekkora terhet és ennyi szenvedést…

Both Gabi

Ezzel a dalával emlékezem rá a születésnapján, mindenképp olvassátok el a szövegét is, én mindig így látom őt magam előtt, ahogy a dalszövegben is szerepel („I’ll be seeing you”).

Ha meghallgatjátok a dalt, remélem, számotokra sem lesz kérdés, hogy Billie Holiday volt az egyik legérzékenyebb előadó a világon.

Az idézőjeles alcímek forrásai: ITT

Források: ITT, ITT és ITT

Kiemelt kép: Getty Images/Michael Ochs Archives