Nem lesz többé Lolita! – Natalie Portman kikéri magának „a szexuális terrorizmust”

– 

A céltalan létezés Portman számára valószínűleg ismeretlen állapot. Neki mindig dolga van, feladatai, elhatározásai, ügyei, amelyek mellett következetesen kiáll – kívülről legalábbis így tűnik.

Nem volt ez másként gyermekkorában sem. Viselte a terhet, amelyet minden egyke visel: a szülők állandó figyelmét. Amelynek időnként – tudja, aki hasonlóképp nevelkedett – hátrányai is vannak, nem csak előnyei. Például az, hogy a jobbára felnőttek közt töltött idő okán korán érik az ember, és mert rajta a világ szeme, ő a család cégére, sokat várnak tőle, sokat vár magától is: komoly és fegyelmezett, olykor túlságosan is.

Natalie Portmant mindig ilyennek képzeltem: egy érzékenységét gondosan szelepelő, szívós és dolgos balerinának.

Ami egyébként lett is, először négyévesen, majd jóval később, szerepe szerint: a Fekete hattyúban, amely Oscar-díjat hozott neki.

Huszonkilenc éves volt akkor, de már jó régóta felnőtt.

Már a családtörténete sem determinálta lazaságra. Hősök és túlélők utódja, dédszülei Auschwitzban haltak meg, anyai ágról a dédnagymama pedig a britek kémje volt a második világháborúban. Portman Jeruzsálemben született, művész anya és orvos tudós, termékenységkutató apa gyermeke, és a mai napig Izraelt tekinti otthonának, anyanyelvének pedig a hébert, holott réges-rég New Yorkban él az egész család.

Erősek a ragaszkodásai. Pici és törékeny, de csak látszólag, valójában nem lehet egyszerű kibillenteni.

Nyolcévesen kijelentette: nem eszik többé húst. És nem evett többé húst. Igazi szőrmét sem vesz magára, sem bőrt, sem tollat. Dokumentumfilmekhez adja a hangját, amelyekben a közös tényező az ügy: az állatvédelem. Tíz éve vegán, a gyerekeit is ennek megfelelően táplálja. (Kettő van neki, egy nyolcéves fiú és egy két és fél éves kislány, az apukájuk az a híres koreográfus, aki a Fekete hattyúban egyik partnere és tánctanára is volt: Benjamin Millepied.)

De Portman másféle ügyek mellett is kiáll. Például szívügye a nehéz sorsúak induló vállalkozásainak támogatása. És nemcsak pénzzel dotál alapítványokat, hanem aktív szereplést is vállal. A hegyi gorillákért folytatott kampány érdekében Ruandába utazott forgatni. A metoo-mozgalomnak is hangos szereplője.

Bejárta a világsajtót az a videó, amelyen Portman szónokol a tavalyi, Los Angeles-i Woman’s March felvonuláson a szexuális terrorizmus ellen. Ebben elmeséli, hogy amikor bemutatták a Léon, a profit, megkapta élete első rajongói levelét egy férfitól, aki arról írt, hogyan erőszakolná meg. Ő akkor tizenhárom éves volt.

És miközben épp a saját kamaszkorával, testének változásaival küszködött, volt olyan kritikus, aki nem a fimben nyújtott teljesítményét értékelte, hanem növekvő melléről beszélt. Amikor pedig közeledett a tizennyolchoz, az egyik rádióadó visszaszámlálásba kezdett, mérte az időt a születésnapjáig, azaz addig a napig, amikor legálisan le lehet feküdni vele.

Megmagyarázza ez a kezdet azt, miért lett Natalie Portman nyilvános szerepeléseit tekintve ilyen visszafogott és fegyelmezett, miért nem vállalt sokáig meztelen jelenetet, miért esett nehezére még a csók is a kamerák előtt.

Nagyon korán tapasztalta meg, hogy nem a teljesítményét figyelik, hanem a testét.

Márpedig ő nem a testével akart kitűnni. Ezért is nem lett modell tízévesen, pedig ajánlata volt bőven. Ehelyett színésztáborokba ment a vakáció alatt, játszott klasszikusokat, például a Kabaréban és a Szentivánéji álomban, közben pedig az iskolában is keményen tanult. Azután is, hogy a Léonnal, majd a Star Wars I. – Baljós árnyakkal befutott.

Utóbbi premierjére nem ment el, mert épp záróvizsgázott. Később pedig szerepeket dobott vissza azért, mert a Harvardra járt, pszichológia szakra. Negyvenegy játékfilmben játszott az elmúlt huszonöt évben, egyet rendezett is négy éve Amos Oz regényéből (Tale of Love and Darkness), besöpört egy Golden Globe-ot a Közelebbért, de sosem félt visszautasítani szerepeket, amelyekről úgy gondolta, nem állnának jól neki. A kilencvenes években például nemet mondott a Rómeó + Júliára, amelyben Leonardo DiCaprio lett volna a partnere, illetve a Lolitát sem vállalta Jeremy Irons oldalán. Az előzmények tükrében érteni véljük, miért nem akarta átélni ugyanazt, amit a szintén bakfis Mathilda megformálása után.

Azt mondta egy interjúban, hogy azért úszta meg ép lélekkel a gyerekszínészlétet, és azért van egyben, mert családos. Szoros abroncsként veszi őt körül egy civil kör, a rokonok és a barátai, akik nem azért vannak vele, mert érdekük fűződik hozzá. Portman szerint sok sztár élete azért siklik ki, mert nincsenek mellettük ilyen érdek nélküli emberek. Ő is megformált amúgy egy kifacsart, tönkretett celebritást: tavaly, a Vox Lux című filmben, de az ő magánélete másként alakult.

És nagyon vigyáz arra, amije van, a gyerekeit például nem engedi a show-biznisz közelébe.     

Portman megtanult kiállni magáért is. Nemrégiben megint szükség volt a karakánságára, ugyanis Moby, a zenész a memoárjában megszellőztette, hogy húsz éve Portman a barátnője volt. Az állításait olyannyira nem ellenőrizte a kiadó, hogy a színésznő akkori életkorát is rosszul tüntették fel: nem húszéves volt, hanem tizennyolc, amikor Moby megkörnyékezte. Mert együtt járásról, azt nyilatkozta Portman, szó sem volt, csak egy idősebb (akkor 33 éves) férfi viszonzatlan vonzalmáról egy tinédzser iránt, és pár találkozás után ezért a barátságnak is vége lett.

Hogy mi lett az ügyből? Moby a közösségi médiában kért bocsánatot, és bejelentette, hogy egy időre felszívódik szégyenében. Hogy hány könyvet adtak el a pletykálkodás révén (más sztárokat is kibeszélt amúgy), arról nincs hír. Egy biztos, Portman nyugodt lehet, az ő pályájára, sorsára semmilyen hatással nem lesz ez a cirkusz.

Harmincnyolc éves. Minden szempontból a csúcson van. És keményen megdolgozott ezért.    

 Kurucz Adrienn

Forrás: Itt és Itt       

Kiemelt kép: Getty Images/Alberto E. Rodriguez