Piaf sorsa a „live fast, die young” forgatókönyvét követi: rövid, kemény, sűrű, szenvedélyes és önpusztító élet, majd korai halál, nem ritka sablon a művészek között.

47 évet élt mindössze, csoda, hogy törékeny, töméntelen mérget magába szívott teste ennyit is kibírt.

Gyerekkora óta ivott, aztán jött a drog, az éjszakázás, a munkamánia és a tragédiák sora mellé.

A neve, a Piaf, verebet jelent az argóban (eredetileg Gassion-nak hívták): kicsi volt, még másfél méter sem, alig negyven kiló, bohócarcú, hajlott hátú, csámpás és ügyetlen, de erre az égvilágon senki sem figyelt, ha kinyitotta a száját, és énekelt.

Ezt az adottságot már az apja, a kígyóember is észrevette, pedig még csak nyolcéves volt a kis Edith. Attól fogva énekeltette a vurstlikban a saját mutatványai közt, és így többet tudtak összekalapozni.

Edith Piaf 1936 körül - Forrás: Getty Images/Lipnitzki/Roger Viollet/

Piaf már befutott énekesnőként is szerette sanyarú gyermekkorát emlegetni

Az imidzs része lett a dráma, amely esetében a gyerekkor szinonimája.

Az első világháború elején született, egy fronton lévő artista és egy alkoholista énekesnő nászából. Előbbitől kicsiny termetet, utóbbitól erős hangot örökölt, és kabil felmenőinek köszönhetően jellegzetes, fekete bozontot a feje tetejére.      

Két hónapos volt, amikor az anyja úgy gondolta, neki Konstantinápolyban van dolga, és a gyereket a nagyanyjára bízta, aki olyan rosszul bánt vele, hogy az még a hazalátogató apát is szíven ütötte, úgyhogy áthurcolta a kislányt a saját anyjához, aki piros lámpás házat üzemeltetett, ő volt a madame.

Kurvák nevelgették a kislányt a következő években, és talán akkor kapta a legtöbb szeretetet az életében.

Énekelni is tőlük tanult. Amikor egy szemgyulladás következtében ideiglenesen megvakult, ők imádkoztak érte. Erős, dacos, „csakazértis” hitüket magával vitte a sírig Piaf, akárcsak az emléküket.

Az apja ugyanis visszajött érte a háború után, és akarata ellenére magával hurcolta, hogy vásári komédiást neveljen belőle.

Ez törékeny alkata, sutasága miatt nem sikerült, de az éneklés, mint életösztön tört fel belőle a párizsi utcákon.

Itt – a Pigalle-ban – talált rá egy Louis Lepleé nevű varietétulajdonos, akit lenyűgözött a hangja, meglátta a szurtos, csenevész lányban a tehetséget, kitalálta neki a Piaf nevet, és munkát ajánlott neki – ma már tudjuk, elindította a világhír felé.

Persze akkor csak húszéves volt, és még rengeteg munka és küszködés várt rá.

Forrás: Getty Images/Lipnitzki/Roger Viollet

Nem adtak könnyen Piafnak semmit sem

Ott volt például felnőtt élete első nagy drámája – bár igazából még alig volt nagykorú: agyhártyagyulladást kapott, és meghalt a kislánya, akit 17 évesen szült egy suhancnak.

Nem bánt jól vele.

Honnan is tudta volna, hogyan kell bánni egy gyerekkel? Kitől tanulta volna meg?

A saját anyjától, aki elhagyta, és amikor visszatért Párizsba, rendszeresen pumpolta?

A gyászt, a lelkiismeret-furdalást talán élete végéig hordozta.

A másik nagy csapás sem váratott soká magára, Lepleé-t, a mentorát, aki tehetős ember volt, meggyilkolták, egy évvel azután, hogy felfedezte az énekesnőt.

Szakadtsága, csórósága, nyomorultsága okán Piaf is vádlott volt egy ideig, meghurcolták, kifütyülték, leköpdösték.

El is menekült Párizsból egy időre – hogy aztán visszatérjen, és Asso, a költő, Lepleé barátja sztárt csináljon belőle. Három évig nevelgette Piafot, állítólag fogat mosni, öltözködni, társaságban viselkedni, nyelvtanilag korrektül fogalmazni is ő tanította, rászoktatta az olvasásra.

Dalszövegeket is írt neki, amiket egy Marguerite Monnot nevű komponista zenésített meg – Piaf sok dalát köszönheti majd ennek az asszonynak.    

Viszonylag gyorsan jött ezután a hírnév, a közönség beleszeretett a hangjába, és a történetébe, amelynek a szomorúsága – és az egész korszak szomorúsága, ezt se felejtsük el! – ott van a dalaiban is, immár a show része.

Piaf egyre nagyobb sztár lett Franciaországban, Európában, majd a tengerentúlon is befutott 

Rajongott érte Chaplin, Dietrich, és jóbarátja volt Jean Cocteau, a híres polihisztor, aki darabot írt neki, és csak pár órával élte túl Piafot: a halálhíre után szívrohamot kapott.

A sikert, a rajongást, a közönség imádatát megtapasztalta. De igazából mindig magányos maradt.  

Sok viszonya volt, két rövid, boldogtalan házassága is, másodjára egy nála húsz évvel fiatalabb férfival. Szerette felkarolni, maga mellé emelni az ifjú tehetségeket. Yves Montand-ból is ő csinált sztárt, de amikor híres lett, a kapcsolat befuccsolt. Pedig Piaf mindent megtett érte is, a szakmai segítségen túl a nőket is felhajtotta számára, ha erre volt igénye a férfinak.

Élete szerelme azonban nem ő volt, hanem egy Marcel Cerdan nevű bokszoló, akivel már Amerikában ismerkedett meg. A férfinak családja volt Marokkóban, felesége, három gyereke, birtoka, úgyhogy nem házasodhattak össze, de a kapcsolatuk nyílt titok volt. Nagyon szerették egymást, de a boldogságnak egy repülőgép-szerencsétlenség végett vetett.

Dráma a drámában, Piaf kérte a bokszolót, hogy repülővel jöjjön, ne hajóval, mert már nem bírja tovább nélküle.

Egy újabb teher, amivel élnie kellett, amivel énekelnie kellett

De ebbe a tragédiába már belerokkant.

Élt még 14 évet, dolgozott, amíg csak tudott, de egyre rosszabb állapotban.

Depressziós volt, ivott, rászokott a morfiumra. És hajszolta magát, fellépésről fellépésre. Iszonyú reuma kínozta, görnyesztette a testét, aztán a mája adta fel a harcot a mérgekkel szemben. Az éneklés, és nyilván a siker, a közönség szeretetének a közvetlen megélése utáni vágyakozás tartotta össze a beteg testet és vitte ki a színpadra újra és újra, akkor is, ha a koncert közben összeesett.

Sokat gondolkodtam az elmúlt napokban azon, mi lehet Piaf sorsának a tanulsága? Mi lehet az üzenete az utókor számára egy ennyire szomorú, tragédiákkal kikövezett életútnak? És mindig ugyanoda lyukadtam ki, ugyanaz az érzés kerített hatalmába: az ámulat. Az ámulat, hogy az efféle tehetség, amivel ez a kicsi, ütött-kopott asszony is bírt, valahogy mindig utat tör magának.

Talán ezért imádták Piafot annyira az emberek. A sorsa ellenére, illetve pont azért – maga volt a remény.

Kurucz Adrienn

Források: ITT és ITT és ITT

Kiemelt kép: Getty Images/Gaston Paris/Roger Viollet