Rögtön meg is kell cáfolnom a bevezetőm egy félmondatát: Olivia Newton-John ugyanis azt mondja, ő nem küzd a rák ellen, hanem együtt él vele. Ezt abban a nemrégiben készült portréinterjúban hallottam, amit pár hete mutatott be a Sunday Night (ausztrál tévéműsor).

Aki követi a vele kapcsolatos híreket, az tudja, nem először kezelik, egészen konkrétan 1992-ben diagnosztizálták a mellrákját.

Műtötték, kemoterápiát kapott – miközben otthon egy kikészült férj és egy hatéves kislány várta

A napokban megjelenő önéletrajzi könyvének és egyúttal régi slágerének a címe is a kedvenc mantrája: Don’t stop believin’ – azaz szabad fordításban: „Ne add fel a reményt!”

Akkor sem, ha szeretteidet legyőzte a kór.

Imádott keresztlánya ötévesen halt bele egy agresszív daganatba, Newton-John édesapja és nővére, az egykori Helmut Newton modell-színésznő Rona Newton-John is rákban halt meg. Előbbi aznap, amikor Olivia Newton-John megtudta, hogy rosszindulatú a mellében a csomó, utóbbi nem sokkal azelőtt, hogy 2013-ban kiderült, az énekesnőnél csontáttétet képzett az a kilencvenes években visszaszorított daganat.

A harmadik pocsék hír, a rák harmadik hadjárata tavaly kezdődött, ezúttal a gerinc alsó szakasza érintett, nagy fájdalmakkal sújtva az énekesnőt.

Azt mondják a már említett portréinterjúban a közeli barátok, pályatársak, hogy Newton-Johnban az az elképesztő, hogy sosem panaszkodik.

Mindig mosolyog, mindig kedves, mindig csivitel, mindig másokkal törődik, és persze énekel, énekel, énekel, ahogy kétéves kora óta mindig. (És közben otthon termesztett marihuánával csillapítja a betegség és a sugárkezelés okozta kínokat – Kaliforniában orvosi célból legális a használata.)

A férje – John Easterlingnek hívják – amolyan füvesember. Ő is kezeli a feleségét, nemcsak az orvosok, egy Amazonas-i őserdőtúrán jöttek össze egyébként – onnan szerzi a férfi a gyógynövényeit, amelyekből az USA-ban készítettet táplálékkiegészítőket.

Imádják az állatokat mind a ketten, lovakkal, kutyákkal, csirkékkel osztják meg a birtokot, amelyen élnek.
Két sugárzó, gyönyörű ember, jó rájuk nézni, süt róluk, hogy összetartoznak.

Olivia Newton-John és John Easterling - Forrás: Getty Images/David Livingston

Tíz éve vannak együtt, későn vagy inkább úgy fogalmaznék, nagy viharok után találkoztak.   

És ezek a viharok még az énekesnő születése előtt kezdődtek.

A nagypapája ugyanis a Németországban született Max Born volt, a Nobel-díjas fizikus, Einstein barátja, akit a harmincas években először elbocsátottak zsidó származása miatt, majd miután Angliába költözött a családjával, Hitler mégis visszahívta, szükség volt ugyanis a tudásra a hadászatban.

Különben Sztálintól is kapott ajánlatot Born, de köszönte, abból sem kért.

Viszont a háború után, az ötvenes években feleségével önként hazatért szeretett szülőföldjére, Németországba. Gyerekeik viszont maradtak új hazájukban.

Lányuk, Irene hozzáment egy Newton-John nevű skót nyelvészprofesszorhoz, aki apósához hasonlóan zseniális elme volt, a háború alatt például részt vett a német Enigma-kód (titkos üzenetek) megfejtésében, és nem mellesleg kitűnő operaénekes volt, de a tudományt választotta végül a művészi pálya helyett. Hangját mindenesetre harmadik gyermeke: Olivia örökölte. Ahogyan a tudós felmenőket jellemző elszántságot, kalandvágyat és maximalizmust is.

Amikor a kislány 1948. szeptember 26-án megszületett, a család még Cambridge-ben élt. Hatéves volt, amikor áthajóztak Melbourne-be, mert az apja az ottani egyetemen kapott állást.

Olivia Newton-John ausztrálnak vallja magát, ha azt mondja, otthon, akkor még mindig Auszráliáról beszél, bár ezer éve Kaliforniában él.

Forrás: Getty Images/Redferns/ Ron Howard

Sosem volt kérdés nála a pályaválasztás

Bár állítólag kacérkodott az állatorvosi hivatással, nem volt jó tanuló, és tizenhat évesen kimaradt az iskolából. Viszont ekkor már mondhatni, tinisztár volt, televízióműsorokban szerepelt.

Komolyabban énekelni szülei válása után kezdett, amikor az addigi nagycsaládos létforma után rászakadt a magány: nővére korán férjhez ment, bátyja kollégiumban lakott, apja pedig elköltözött hazulról, sőt Melbourne-ből is, mert a válás miatt nem tarthatta meg professzori állását – az ötvenes években ez nagy skandalumnak számított, hisz megbecsült egyetemi tanár volt, és háromgyerekes apa.

Mivel anyja állásba ment, hogy eltartsa, Olivia bakfisként egyedül ült otthon délutánonként, és a rádió gombját tekergette. Megtanulta az összes slágert, amit hallott, és miután kapott egy gitárt, maga is írt dalokat. A család lenyűgözve hallgatta az énekét, és nővére sorra nevezte be a tehetségkutató versenyekre.

Ronának, illetve Rona férjének köszönhette az első fellépési lehetőségeket is, volt ugyanis egy kávézója, annak a színpadán énekelte édes-bús melódiáit. Ott megismert egy férfit, aki nemcsak a szerelme volt, de támogatta is a zenei indulást.

Az egyik tehetségkutató verseny fődíjaként Newton-John tanulmányutat nyert Angliába, és bár húzta-halasztotta az indulást (hisz szerelmes volt), amikor betöltötte a 18-at, anyja parancsára összekapta magát, és nekivágott a nagy útnak, vissza a szülőföldjére.

A tervezett fél évből végül nyolc lett

Legjobb barátnőjével, Pat Carollal duót alakított, koncertezni kezdtek. Később mindketten szólóban folytatták. (A barátság a mai napig eleven, Pat férje Newton-John zenei producere, a két nő nemcsak sokat énekelt együtt, de sokáig sikeres ruházati, kereskedelmi láncot is alapított a későbbiekben.)

Az Angliába költözés után a karrier gyakorlatilag döccenők nélkül haladt a nemzetközi sztárságig.

Fontos állomások a teljesség igénye nélkül: Eurovíziós Dalfesztivál negyedik hely, a Shadows együttes és Cliff Richard támogató barátsága és állandó partnersége, televíziós műsorok, egyre nagyobb koncertek, amerikai slágerlista-sikerek, Kaliforniába költözés 1975-ben és lemezek sora…

1978-ban pedig jött a Grease, és Olivia Newton-Johnt az egész világ a szívébe zárta. Pedig el sem akarta vállalni a szerepet, hisz Sandy egy tinilány, ő maga pedig már majdnem harminc volt. Állítólag Travolta beszélte rá a filmre – akinek szintén pályája csúcsát jelentette a Grease, amelynek csak a hanganyagát 28 millió példányban adták el.

A chicagói vetítésen akkora hisztéria tört ki, hogy a biztonsági őröknek kellett kimenekíteni a sztárokat. Newton-Johnnak eltört pár bordája, viszont világsztár lett belőle.

Olivia NewtonJohn ésJohn Travolta a Grease című film forgatásán - Forrás: Getty Images/Paramount

A kislányos szerep után úgy érezte, itt az ideje az imidzsváltásnak

Rövid hajjal, aerobikos ikonként tűnt fel ismét, a country stílusról popra váltott, és „Physical” című számával felrobbantotta a slágerlistát.

Sláger slágert követett, lemezt lemez, koncertet koncert, majd jött a másik híres film, a Xanadu.

Ez a mozi, bár a kritikusok szétszedték, és sokaknak okozott csalódást, Newton-John életét megváltoztatta, és nem csak azért, mert színésznői karrierjét elmetszette.

A művész régóta kereste a társát, és bár imádták a férfiak, és szinte mindig járt valakivel, az igazit nem találta. Viszont a Xanadu forgatásán összejött egy nála tíz évvel fiatalabb táncossal, Matt Lattanzival. A Sunday Night portréfilmjében elmeséli, hogy sok gyereket terveztek, de sajnos többször is elvetélt. Egy gyermeket sikerült kihordania, 1986-ban, Chloe Lattanzit.

Olivia Newton-John és Matt Lattanzi - Forrás: Getty Images6Ron Galella, Ltd./WireImage

Eleinte nagyon boldog család voltak, éveket töltöttek a világtól, a szereplésektől visszavonultan, hármasban

Az idillnek egy anyagi vészhelyzet, egy vállalkozás csődje és Newton-John betegsége vetett végett.

Kemény időszak volt. Miután felesége meggyógyult, Lattanzin jelentkeztek poszttraumás tünetek, egészen kifordult önmagából, és – mert nem sikerült rendezni a soraikat – végül az énekesnő elvált tőle.

Cloe Lattanzi sem úszta meg ép pszichével anyja betegségét és szülei szakítását.

Tinédzserkorában evészavarai voltak, anorexiás lett, majd drogozni kezdett.

Miután nagy nehezen végigcsinálta az elvonókúrát, rákattant a plasztikai műtétekre, gyakorlatilag mindenét átszabatta. Nyilatkozataiban anyját okolja mindenért, állítja, hogy nem foglalkozott vele eleget, és emellett elismeri: élete nagy frusztrációja, hogy ő Olivia Newton-John lánya. Soha nem sikerült még csak a nyomába sem érnie semmilyen téren, hiába lett énekesnő.

Newton-John a privát kudarcok elől munkába menekült

Koncertezett, forgatott, és a rákprevenció, rákgyógyászat elszánt aktivistája lett, saját gyógyászati központot is építtetett Melbourne-ben. Sok sorstársával személyes kapcsolatot is fenntart, tényleg rengeteg emberen segített az elmúlt évtizedekben. Tíz évvel ezelőtt egy kampány részeként 228 kilométert gyalogolt a Kínai Nagy Fal tetején más művészek társaságában.

A magánélete viszont elég zűrösen alakult.

A válás után megint szerelmes lett egy Patrick McDermott nevű koreai származású operatőrbe. A férfi nyolc év együttélés után nyomtalanul eltűnt, a feltételezések szerint vízbe esett egy halászhajóról. Bár halottnak nyilvánították, eltűnésének körülményei a mai napig sem tisztázottak, időről-időre felröppen a sajtóban, hogy itt látták, ott látták, és a drogmaffia elől futva vagy voltaképpen egy előző feleségnek fizetendő tetemes tartásdíj elmaradása miatt lépett le.

Az énekesnő azt állítja, ma sem tudja, életben van a férfi vagy a tengerbe veszett.

Szerencsére pár év múlva találkozott John Easterlinggel, az egészségiparban tevékenykedő üzletemberrel, és 2008-ban összeházasodtak. A sok szomorúsággal, tragédiával terhes év után az énekesnőre rátalált a nyugalom és a harmónia. A pár mindenhova együtt megy, sokat utaznak a férfi üzleti ügyei illetve az asszony alapítványi munkája miatt, ha Newton-John jól van, koncertezik is, de sok időt töltenek a farmjukon a mentett állataikkal.

Forrás: Getty Images/Chris McKay

Bíznak az asszony gyógyulásában, ezt mondják. De a szemükben valami más van. A mozdulataik, az összekapaszkodásuk, a pillantásaik, Newton-John tekintete, mozgása, törékenysége azt üzeni, benne van a pakliban, hogy közel az út vége. Egy olyan út vége, amelyre büszke, amellyel elégedett – ezt ki is mondja. Volt nagyon mélyen és nagyon magasan, de olyan messzire jutott, amilyen messzire csak lehetett.

Kurucz Adrienn

Forrás: Itt és Sunday Night,

Kiemelt kép: Getty Imaes/Emma McIntyre