A török, a pekingi és a berlini – Avagy, íme, a kedvenc piacaink a világ minden tájáról

–

Gyárfás Dorka és a berlini Markthalle Neun

Berlin tele van jobbnál jobb bolhapiacokkal és street food vásárokkal, de utóbbiból az egyik legjobb és legismertebb a Kreuzberg negyedben található Markthalle Neunban ütött tanyát. Ez egy régi vásárcsarnok, klasszikus vasszerkezetes épületben az egyik legmenőbb bevándorlónegyed közepén, ahol a környező utcák is tele vannak kis éttermekkel, kávézókkal, bárokkal. A csarnokban egész héten kézműves élelmiszereket és kifinomult konyhai eszközöket lehet kapni a legautentikusabb termelőktől és legigényesebb kereskedőktől, de csütörtök esténként megtelik nemzetiségi konyhákkal, a nepálitól a japánig az olasztól a mexikóiig.

Minden pultnál az ember orra előtt készülnek az ételek, amikből csak kis adagot lehet venni, hiszen az a lényeg, hogy minél többet kóstolj.

A pultok kínálata maximum öt-hat ajánlatot tartalmaz, de azokat csúcsminőségben készítik, az ember nem győz olvadozni a gyönyörtől. Persze ma már tele van turistákkal, de azért a hipszter berliniek sem mondtak le róla, nagyon hangulatos az a színes forgatag, ami már a bejáratnál fogadja az embert. Aki viszont nem bírja a tömeget, annak azt ajánlom, hogy hét óra előtt vagy kilenc körül érkezzen, mert az öttől-tízig nyitva tartó piacon nyolckor vadászni kell az ülőhelyeket.

Mondjuk, nekem még a tömegfóbiámmal együtt is kibírható volt, inkább a levegő fogyott el – de ez a veszély ősztől már kevésbé fenyeget.   

Trembácz Éva Zsuzsa és a pekingi ízek utcája

A Wang Fu Jing, azaz a pekingi éjszakai piac jellegét tekintve a street food kategóriába esik, de nem a gasztronómiai élmény tette emlékezetessé számomra, ugyanis a kínálat inkább hátborzongató.

Frissen sült skorpió, pirított selyemhernyó, nyársra húzott szöcskék és bébimadarak között válogathatnak itt a bátrabbak.

A nálam bevállalósabb öcsémtől tudom, hogy a sült skorpió íze a chipsére, a selyemhernyóé pedig a gesztenyére hasonlít. Én maradtam a kevésbé bizarr pekingi specialitásnál: a forró cukormázba mártott epernél. Mindenesetre a némi túlkapással Ízek utcájának nevezett piac kóstolás nélkül is maradandó élményt nyújt.

…és a washingtoni Eastern Market vasárnaponként

Indulását Thomas Jefferson hagyta jóvá, ma már hétvégenként jócskán túllépi piaccsarnoki kereteit. A munkanapokon szokásos friss pékáru, húsok, különleges sajtok mellett vasárnap kistermelők települnek ki biotermékeikkel, de van házi készítésű guacemole, salsa és banánkenyér is.

Az ideiglenes sátrak alatt mintha kontinensek között ugrálna az ember: afrikai ékszerek, kolumbiai városképek fotói, tibeti ruhák, indiai füstölők. A környék XIX. századi hangulatos sorházai, biofagyizói, trendi kávézói mellett

a vasárnap esti ingyenes jazz- és blues koncertek is kihagyhatatlanok, de a hely sokkal inkább multikulturális sokszínűsége miatt a szívem csücske.

Szentesi Éva és lelki társa, a Camden-Market

Ha választanom kellene, hol éljek ebben az univerzumban, akkor kapásból rávágnám, hogy Camdenben. Camden a lelki társam városban. Bár London többi részét is imádom, de Camdenben megvan mindaz, ami a szívemet melegséggel és fénnyel tölti el. A Camden- Market pedig a cukromázba mártott cseresznye az egész tejes, mézes habon. Maga a market azért zseniális, mert minden van, még olyan dolgok is, amiket addig el sem tudtam képzelni. Hihetetlenül menő vintage-boltok, tele atomjó motoros bőrdzsekikkel és veszkócsizmákkal, gyűrűs boltok hegyén-hátán, állat pólósok, és a legkülönbözőbb food-truckok.

Az egyik legkedvesebb része számomra, a Cyber Dog, ahol éjjel-nappal dübörög a techno, sötét van, neonok világítanak, és Sailor Moonra hasonlítanak az eladók.

Éppen a Cyber Dog előtt található egy cuki waffeles srác, aki nagyon aranyos és kedves, és isteni banános-epres-csokis-habos waffelt árul.

Nyamm!

Ha jót akarsz magadnak ebben az életben, gyere te is Camdenbe!

Ps: Amy Winehouse-nak is itt találod a kedvenc kocsmáját.

Szőcs Lilla és a firenzei Desii Vintage

Apukámmal nyaraltam Firenzében, akivel ég és föld vagyunk ízlésben. Valamelyik nap, amikor külön programon voltunk, azzal fogadott, hogy talált nekem egy fantasztikus ruhát. Gondoltam, már megint egy kosztüm. De nem! Talált egy vintage-boltot, ahol baromi jó olasz vintage-darabokat lehetett turizni. Konkrétan turizott nekem egy Valentino-ruhát.

Tóth Flóra és a barcelonai La Paradeta

Mivel imádom a tenger friss gyümölcseit, minden tengerparti nyaralóhelyen kimegyek a halpiacra. Sőt, egy ideje már azt is felfedeztem, hogy sok helyen a kikötőben közvetlenül a halászoktól még durvább cuccokat lehet szerezni, akár recepttel is, ami a helyi nyelv és az angol fura keverékén, némi mutogatással kiegészítve hangzik el.

Barcelonában viszont van egy olyan piacszerűség, ami egyúttal étterem is, vagyis akkor is lehet szuperfriss halételeket enni, ha a nyaralóhelyen épp nincs konyhád.

Ez a La Paradeta nevű hálózat (több „üzletük” van a városban), ahol a bejáratnál jégen várnak a friss halak, rákok, polipok, kagyló, kiválasztod, hogy melyiket szeretnéd vaslapon vagy lisztbe forgatva, olajban kisütve, és 15 perc múlva ott a tányérodon. Maximálisan gyerekbarát és durva függőséget okoz, mi öt Barcelonában töltött nap alatt háromszor ettünk valamelyik helyen.

Both Gabi Lisszabonja és Berlinje

Az első nyugati utam Nyugat-Berlinbe vezetett 1987-ben. Berlinben pedig az első utam egy bolhapiacra. Félelmetes volt a szabadságnak az a foka, amit ott megtapasztaltam.

Vásároltam egy régi, majdnem muzeális értékű Mattel-varázsdobozt, (Mattel-magic) amit fel kellett húzni, és zenélt közben, majd váratlanul kinyílt a teteje, és kiugrott belőle egy ijesztő, vigyorgó figura.

Amikor a kelet-nyugati berlini átjáróhoz értünk hazafelé jövet, az NDK határőrök meg akarták nézni, mi van benne, mondtam, hogy ahhoz föl kell húzni.

Elkezdtem tekerni, és amikor kiugrott a bohóc, mindegyik határőr a fegyveréhez kapott… Aztán elröhögték magukat, és intettek, hogy mehetek, de egy pillanatig azért nem volt vicces…

A lisszaboni bolhapiac volt eddig a legszebb, amit láttam. Egyrészt sok pontjáról látni az óceánt, mert egy nagy domb tetején van, másrészt pedig gyönyörű cserepeket, kézzel festett csempéket és igazi kézműves holmikat is lehet kapni. Mindenre akad vevő, és minden eladó. Többen szóltak, hogy vigyázzunk az értékeinkre, mert zsebtolvajok dolgoznak a piacon, meg is környékezett az egyik, de elég szúrósan nézhettem rá, mert pillanatok alatt elpárolgott. Ezzel együtt is csodás élmény volt, még órákig tudtam volna bóklászni, de kevés időnk volt sajnos.

Pásztory Dóra és a bécsi Naschmarkt

Az athéni paralimpia után fél évet Bécsben éltem, ahol nagyon hamar a szombat reggelek elengedhetetlen része lett a „naschmarktozás”. Addig kifejezetten taszítottak a piacok, egyszerűen nem szerettem a káoszt, a hangzavart, a lábam alatt szétplaccsanó, lehullott árut, rohadt gyümölcsöt és zöldséget, és azt a kevert ételszagot, ami ezeket a helyeket jellemezte. Ezek vésődtek be az emlékezetembe gyerekként.

A Naschmarkt viszont minden addigi előítéletemet felülírta a rendezettségével, kifinomultságával, arisztokratikus eleganciájával.

Ez volt addigi tapasztalataim alapján a piacok Michelin-csillagos verziója.

Azt hiszem, ott kezdett el kinyílni a gasztronómia iránti érdeklődésem, és ott ismertem meg olyan alapanyagokat, amikről addig sosem hallottam.

Azóta szeretem a piacokat, és megyek mindenhova, ahova elutazunk.

Zimre Zsuzsa Nagyváradon és Lyonban

Nem szeretem a klasszikus turistapiacokat, a mindenki által ismert, csak nekünk fenntartott, „autentikusnak akarunk látszani, de mégsem” helyeket. 

Ezért is ajánlom a nagyváradi (Oradea) piacot, amit még a románok is ócskának hívnak. A régi lengyelpiacos időket idéző piacon a Gábor-cigányokkal lehet alkudozni a használt pálinkafőzőért, a németbe' üzletelő kereskedőktől vehetünk jó áron biciklit, az asztalokon hosszan kígyóznak a ruhahalmok, amikre fillérekért lehet lecsapni, ha sikerül megalkudni, a hosszú szoknyás, befont hajú asszonyokkal.

Itt minden kapható ócskaságoktól a high tech-dolgokig, ha pedig az ember megéhezik, ehet egy igazi micset valamelyik árusnál. 

A másik véglet a lyoni Les Halles de Lyon – Paul Bocuse, amit a turisták is előszeretettel látogatnak, és nem arról híres, hogy öt euróért utánad dobják a lazacot, de ha egy reggel osztrigát és pezsgőt kóstolnál, ott a helyed. Nem véletlenül van a leghíresebb szakácsról elnevezve, a helyen számos bistro kapott helyet, így ha éhes lettél a sok sóhajtozástól, amit a Bresse-i csirkék és camembertek látványa okozott, akkor beülhetsz enni, mi szem-szájnak ingere. Nyitva vannak kora reggeltől késő estig.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Halles de Lyon - Paul Bocuse (@leshallesdelyon) által megosztott bejegyzés

Marossy Kriszta és Provence

Van egy kisváros, L’Isle-sur-la-Sorgue a neve (25 kilométerre Avignontól), amit a kanálisai miatt „Comtat Velencéjének” is szoktak nevezni, szóval önmagában is gyönyörű, de emellett központja a francia antik cuccoknak. Hétvégénként – nagyjából az egész városban, a házakban, az udvarokon, hangárokban – a világ legszebb dolgait lehet kapni. Év közben körülbelül háromszáz árus teszi ki a portékáit, de húsvét és augusztus közepe között (amikor a Nemzetközi Antik Vásár ideje tart) felmehet a számuk akár ötszázra is.

Csodálatos hely, egyszer autóval megyek majd oda, bár félő, hogy egy négyszintes házból bontott, 200 éves vaslépcsőt így sem fogok tudni elhozni.

Gyárfás Dorka és az isztambuli Bazár

Bocs, hogy visszapofátlankodom még a végére, de most jutott eszembe, hogy gyerekkoromban hányszor ábrándoztam a keleti bazárokról – gondolom, az Ezeregyéjszaka meséi, de még inkább A kis Mukk története miatt. Aztán huszonéves lányként megadatott, hogy a barátnőmmel eljussak Törökországba, és mindjárt eldöntöttük: az első utunk az isztambuli bazárba vezet majd. (Csak azért oda, mert ez volt az első célállomásunk, de szerte Törökországban léteznek ilyen bazárok.) Jóformán a reptérről egyenest odamentünk.

Mintha egy barlang gyomra szippantott volna be és nyelt volna el azon nyomban. Később beláttam: ez valódi kultúrsokk volt, kellett volna kis időt hagyni az akklimatizálódásra. A bazár ugyanis sötét, zsúfolt és hangos, amellett tényleg titokzatos, káprázatos, önálló univerzum.

Nem álltam készen rá, hogy azonnal alkudozzak, kifigyeljem, mit hol érdemes venni, feltérképezzem a rendszerét, és okosan képviseljem magam. Inkább egy szédülés volt első találkozásra. Valahogy kikóvályogtunk, és még sokáig kapkodtuk a levegőt.

Aztán pár nappal később visszatértünk, addigra már kicsit sikerült ellazulni a török kultúrában. A sok szemet gyönyörködtető hamisítvány közül végül egy boríték nagyságú Hermés-táskát zsákmányoltam, egy igazán diszkrét darabot – legalábbis úgy képzeltem. Azért egy szép nagy H betű virított a közepén – gondoltam, országjelvényként viselem majd. Ám későbbi utazásaim során előfordult, hogy a világ más bolhapiacain, ahol alkudozni támadt volna kedvem, az árusok felháborodottan mutogattak a retikülömre. Ha valakinek Hermés-táskára futja, ugyan miért nem tudja kiperkálni azt a néhány plusz eurót?!    

 A kiemelt kép illusztráció – Forrás: Getty Images/ Ben Pipe Photography