–

1.

Emlékszem a Sólyomszem kezdő képsoraira, Gojko Mitić – a legnagyobb jugoszláv indián – kérlelhetetlen arccal, fekete-fehéren evezett, és kibírhatatlanul izgalmas zene szólt, megjelentek a feliratok is, majd… mindig bejött anyám, és kikapcsolta.

2.

Emlékszem a Limóra, a nyáltól szutykos, műanyagtubusos limonádéporra, mennyei volt szörcsögni vele.

3.

Emlékszem, hogy külön volt jegyes tej a babáknak, és rendes tej a többieknek, és mikor már egyedül jártam le vásárolni, emlékeznem kellett, melyikből mennyi jár.

4.


Emlékszem a tapizásra, általánosban egyik fiú mondta, hogy ezt szabad, szégyenteljes meg izgalmas dolog is, muszáj volt csinálni, ha menő akartam lenni, beszorítani a lányt egy sarokba, mindenki tudta, így kell.

5.

Emlékszem nagyanyám pincéjének penészes almaillatára, az ászkákra, melyek a földre tett tárgyak alól rajzottak elő.

6.

Emlékszem az Auróra cirkálóra, az énekkarban hamisan énekelt partizándalokra, völgyvidéken és hegygerincen át és vágtass a szélben, valahogy több levegőjük volt, mint ami a szűk tanteremben elfért.

7.

Emlékszem, édesek voltak azok az úttörőszoknyás, fehér zoknis vagy fehér harisnyás pipaszár kislánylábak.

8.

Emlékszem, apám Kaposváron elkapta egy kötekedő, részeg csavargó ütésre lendített karját és kitekerte, bosszankodott, mert a dulakodás miatt belelépett egy köztéri ágyásba, és virágföld ment a cipőjébe.

9.

Emlékszem a régi képes újságokra nagyapámék padlásán, csurgott rólam a poros izzadság, Raquel Welch, Anita Ekberg, Rosalia Schiaffino, Ursula Andress, Audrey Hepburn, szépiabarna idomok, ruhák, sminkek, pillantások, titkos háremem tagjai, akik már megöregedtek, alkoholisták vagy öngyilkosok lettek, de ott fenn még mindig világhírűen, sejtelmesen és ellenállhatatlanul néztek rám, csakis énrám.

10.

Emlékszem a rózsaszín kínai radír ízére és főleg az állagára, rugalmasan mállott a fogam alatt, illatos lett a nyálam tőle.

11.

Emlékszem dédmama csontkarjára, sárgás csirkebőrére, fogatlan szájára, olyan volt, mint egy zombi, amiről akkor még nem tudtuk, mi fán terem, be kellett menni hozzá, ő meg mindig csak azt sápítozta: „jáááj, fijááám!”.

12.

Emlékszem, hogy egy foxi megharapott egyszer, pedig amúgy jóban voltunk, a tetejébe anyám visszavitt, hogy megkérdezzük, be van-e oltva az állat, álltam ott, mint egy rakás tehéntrágya, ezt az égést.

13.

Emlékszem Pali bácsira, a hegesztőmaszk hozzá volt nőve az arcához, hol itt szikrázott fel, hol ott, pár ujját levágta egy ablaktábla, amibe beleesett, egy vasketrecben élt, mindig volt mit hegesztenie.

14.

Emlékszem, hogy kaptunk Svájcból minicsokikat, mindegyiken más nevezetesség díszelgett, én gyorsan befaltam a magamét, a húgom viszont mindig tartalékolt, így rájártam az ő csokijaira, egyet-egyet megettem, de kitömtem a papírját, és visszatettem a helyére, hogy ne vegye észre, egyszer aztán leesett neki a tantusz, már alig maradt csokija, rettentően kikaptam.

15.

Emlékszem, otthon nem volt telefonunk, le kellett menni a templomkert melletti fülkéhez, nagyanyámat felhívni, iszonyú izgalom, alig mertem bemenni, alig mertem levenni a kagylót, alig mertem tárcsázni, és ha nem ő vette volna fel, rögtön lecsapom.

16.

Emlékszem a Lali bácsira, olyan erős volt, hogy szétterpesztett karral járt, mint egy pingvin, és azt mesélték, most jött ki a börtönből, mert véletlenül agyoncsapott valami gyengébb állagú manuszt.

17.

Emlékszem a nagytestű szomszéd lányra, ahogy napozott, mindig szerette volna, ha egészen a mellbimbó közelében is jó barna lesz a bőre, addig tűrte le a bikinifelsőt.

18.

Emlékszem, hogy esőben imádkoztam a templomkerti feszület előtt Jézushoz, akiről soha nem tanítottak nekem semmit, és nemcsak én sírtam, hanem a fák, a bokrok, a kerítések, a szobrok, a templomtorony, minden.

19.

Emlékszem, hogy Magyarország–Salvador 10–1, az már gombócból is sok, nemhogy gólból, igaz, utána szépen kiestünk.

20.

Emlékszem, hogy elég jó lett a lőlapom, a munkásőr bácsi az utcában szóba elegyedett velem, szakértő szemmel megnézte, és megdicsért, ám az ígéretes kezdet ellenére sosem lőttem agyon senkit.

21.

Emlékszem a reggeli buszon a büdös bőrkabát szagra, öklendeznem kellett tőle.

22.

Emlékszem, nagyanyám kertje tele volt indiánokkal, részeg kalózokkal, páncélos lovagokkal és skót szoknyás népfelkelőkkel.

23.

Emlékszem, a legjobb barátom azt mondta, megvédene, ha agyonvernék is, tíz évvel később úgy futottunk össze, hogy csak a köhögésemet hallotta meg, de arról is megismert még, húsz évvel később egy konyhában találkoztunk, gunyorosan politizálni kezdett, ebből tudtam, hogy valami most ért véget.

24.

Emlékszem, gyújtóst vágtam, szemembe pattant egy fadarab, azt hittem, megvakultam, fetrengtem és jajgattam a félelemtől.

25.

Emlékszem, nagyanyám homlokán kosz volt, és szóltunk neki, de nem reagált semmit, és csak akkor tudtam meg, hogy Hamvazószerda lehetett, mikor évente egyszer már nekem is koszos lett a homlokom, később Bostonban a lelkészek kiálltak az utcára, és aki kért kis hamukeresztet a homlokára, annak rajzoltak.

26.

Emlékszem egy méretes sasra, amint a közvetlen közelemben kiszakad a nyárfa koronájából, és hatalmas szárnycsapásokkal távolodik.

27.


Emlékszem mind a hat gyermekem születésére, ahogy a kis csomaggal fel-alá jártam a szülőszobában, egyetlen ponttá és jelenlétté tömörült minden, duruzsoltam nekik: „tedd könnyűvé énnekem ezt a nehéz hűséget”, és megfogadtam, mindent megteszek értük, mindent, amit ember csak tehet.

Fotó: Zsófi Raffay photography

28.

Emlékszem, az Északi-tengernél észrevétlenül megfogott a nap, hólyagosra égette bőrömet, másnap szitkozódtam, és hátamon fetrengtem a szőnyegpadlón, a lábtörlőn, a szőrös deszkán, majd' megőrültem a viszketéstől.

29.

Emlékszem a mezítlábam alatt szétnyomódó meztelen csigára, órák hosszat sikáltam a nyálkát a talpamról.

30.

Emlékszem, Franciaországban ki volt írva egy boltra: „Belépni ingyenes!”.

31.

Emlékszem a lombsuhogásra, sosem bírtam betelni azzal a csupa-levegő, csupa-vibrálás látvánnyal, amilyen cizellált és rendezetlen, amilyen szédítő és monoton, amilyen röptető, az egész életem egy hatalmas nejlonzsák, tele több galaxisnyi lombsuhogással.

32.

Emlékszem az Erdélyért összecsődített néma tüntetésre, melybe belekeveredtem, sodródott a tömeg az utcán, valakik – ki tudja, honnan – az anyánkat szidták, mások mécsest tettek az ablakba, hallani lehetett, ahogy lélegzik a sokaság, „nem sokaság, hanem lélek.

33.


Emlékszem a határtalan érzésre, hogy egy másik világ alszik mellettem a párnán, lakótelepekkel, szennyvíztisztítókkal, trolikkal, áramszedőkkel, játszóterekkel, gyárakkal, kórházakkal, és bármikor beletúrhatok szép hajába, letapogathatom arca domborzatát.

34.

Emlékszem, amikor a sztrók után kiengedtek a kórházból, mentem focizni, és egészpályás, hatalmas gólt rúgtam a kiskapu felső sarkába.

35.

Emlékszem, görgős foteleket turkáltunk lomtalanításkor, ülőpárnájuk hiányzott, de sebaj, az aszfalton gurítottam őket hazáig.

36.

Emlékszem, álmomban a plébánosunk eltörte a lábát, és csak akkor cipelhettük át ölben a kórházba, ha előtte eléneklünk egy bonyolult gregorián dallamot, felriadtam, Algírban voltam, kitártam az ablakot, és hallgattam a müezzinek egymásra licitáló énekét, amint felszállt a város különböző pontjairól.

37.

Emlékszem egy hatalmas nyúlra, amint porzik utána a derékig érő hó.

38.

Emlékszem Peking egyik sugárútjára, hőség, maró szmog, soha véget nem érő gyaloglás, stadionnyi foghíjtelkek, egyikükön kis méhészet működött, kirakva az eladó mézek.

39.

Emlékszem, amikor először lett dolgozószobám, tágas ablaka az erdőre nézett, időnként feltűnt a vonat, és pont felém robogott, ám az utolsó pillanatban mindig meggondolta magát, és elkanyarodott.

40.

Emlékszem a brüsszeli vágóhídi piacon az arabok nagy halom olajbogyóira, tiritarka zöldségeire, „dömándé lá kálité” – kántálták, „kérje á minőséget!”.

41.

Emlékszem a cselgáncsedzésekre, kaszálócsípőre befordulni, elkapni a megfelelő pillanatot, élvezni, ahogy borul az egyensúly, billen az ellenfél, koncentrálni, hogy ki ne szabadulhasson a fogásból, és zuhanni önfeledten.

42.

Emlékszem, amikor sztrókot kaptam, feküdtem a mentőben, karomban infúzió, néztem az égre, és azon járt az eszem, lehet, hogy meghalok, pedig még nem néztem eleget a felhőket.

43.

Emlékszem, hogy beálltam a bevásárlóközpont parkolójába, és rájöttem, otthon hagytam az irataimat, pénztárcámat, szerencsére a hajléktalanoknak gyűjtögetett apróból ki tudtam fizetni a parkolást, azóta másképp tekintek a koldusok pénzére, mint afféle vésztartalékra, kicsit sajnálom tőlük.

44.

Emlékszem, ástam a gödröt a mínuszban, fülemben szóltak a veronai buszbaleset halottjainak emlékére sugárzott Mahler-gyerekgyászdalok, a sír egyre mélyült, a kutya még benn feküdt a lakásban végelgyengülten, várva a másnapi méreginjekciót, fagyos földet köpködött a szemembe a dühös csákány.

45.

Emlékszem, mennyi mindent kaptam már el a levegőben, zuhanó poharakat, szalvétát, evőeszközt, könyvet, cserép virágot, porcelánszobrocskát, üveg lekvárt, nutellát, almát, körtét, villanykörtét, harc a gravitáció ellen, milyen büszke vagyok rá mindannyiszor, pedig nem tehetek a reflexeimről.

46.

Emlékszem, sikerült olyan karácsonyfát venni, amely húgyszagot árasztott, családtagjaimat gyanúsítottam, mindenki mosson lábat, aztán rájöttem, hogy a fenyő az, befújtam levendulaillattal, csak még büdösebb lett, aztán kidobtam az ablakon, elégettem az udvaron, és felmentem a Nyakas-tetőre egy fűrésszel, vágtam magunknak egy invazív példányt.

47.

Emlékszem az első csókra, olyan íze volt, mint a csipkeszörpnek.

Lackfi János

A képek a szerző tulajdonában vannak