–

Még annyit hadd meséljek el, mégis mi vett rá arra, hogy miután már mindenki elmondta, megírta, kiposztolta, mennyire fantasztikus, elképesztő és utánozhatatlan, majd ugyanennyien kifejezték, hogy milyen nagyon túlértékelt, túl erőszakos és túlhájpolt ez a sorozat, végül én is leüljek elé, és kétültő helyemben felfaljam az egészet. Hát, a narcizmusom.

Úgy esett ugyanis, hogy az egyik Elviszlek magammal epizódra érkezett egy angol nyelvű komment egy külföldi nézőtől, miszerint „She looks like Cersei Lannister”. (Úgy néz ki, mint Cersei Lannister.) Mármint, hogy én. Na, több se' kellett, már írtam is be a gugliba, hogy vajon ki az és hogy néz ki – ez most bók vagy beszólás? Amit kiadott a kereső, azt nem tettem zsebre. A nő (azaz a színésznő, Lena Headey) bizonyos szögből, abban a rövid szőke parókában, totál berágva a világra, fekete magas nyakú amazonruhába bújva, enyhén alulról, a négyszögletes állát hangsúlyozva fényképezve... tényleg hajaz kicsit az én fizimiskámra. De mégis az a legjobb, hogy ez az asszony a tévésorozatok történetének egyik – ha nem a legembertelenebb – legveszélyesebb szupergonosza. Közvetlenül azután, hogy megnéztem magamnak a külsejét, szembe jött velem ez a monológ:

„Valld be, valld be, valld be. Valld be: jólesett ütlegelned engem. Éheztetned engem. Megijesztened engem. Megaláznod engem. Nem azért tetted, mert azt akartad, hogy vezekeljek. Azért tetted, mert jólesett. Megértem. Én megöltem a férjemet, mert jólesett, hogy megszabadulhatok tőle. Lefeküdtem az ikerbátyámmal, mert jólesett érezni őt magamban. Hazudok arról, hogy lefeküdtem az ikerbátyámmal, mert jólesik, hogy a fiunktól távol tartom a gyűlölködő képmutatókat. Megöltem a Főverebedet meg az összes Kis Verebet, minden papját és papnőjét. Minden mocskos katonáját. Mert jólesett látni, ahogy elégnek. Jólesett érezni a sokkjukat és meglepetésüket. Nem létezik más gondolat, ami valaha jobban esett volna."

Hoppá. 

Szóval, bevallom, kedves „remélem a könyvet is olvastad”, a „tévésorozat nem az igazi”, az „ötödik és hatodik évadot kikérem magamnak” keményvonalas Game of Trones-fanok, én bizony azért kezdtem el nézni a Trónok harcát, mert érdekelt, hogy ki ez a nő, és hogy jutott el az embertelenségnek erre a fokára.

És akkor most, hogy ezen a vallomáson túl vagyunk, jöjjön még egy: nagyjából a negyedik évad végén majdnem feladtam. Elegem lett a sorozat macsó férfivilágából, egyoldalúságából, az erőszakból, halálból, cselszövésből, korrupcióból, háborúból, betegségből, elnyomásból. A tárgyiasított asszonyokból és egymás torkát kaszaboló férfiakból. Aztán mégis maradtam. És a hatodik évadra történt valami. Utánaolvastam persze, mert gyanús volt a dolog. És kiderült, hogy a forgatókönyvírók részéről a fordulat – azaz: a fordulatok egész sora – nagyon is tudatos volt. Ugyanazt, ami engem kiborított, észrevették (és szóvá tették) mások is. Úgyhogy az alkotók szépen igazítottak az irányokon, és... a hatodik szezon végére eljutottunk odáig, hogy a Nagy Háborúra készülve a legfőbb vezetők közül hárman is nők. A többiek pedig ott sorakoznak a védvonalban, vagy épp (egyelőre) a kulisszák mögött. És a maguk módján irányítanak.

A Trónok harca női továbbra is kőkemény világban élnek. De az irányítást – így vagy úgy – a kezükbe vették. Kíváncsi vagyok, mit kezdenek majd vele. Íme, tehát az én teljesen szubjektív toplistám a GoT legtökösebb nőiről, akiknek a jelmezét (ha csak egy-két percre is, de) bizony felhúznám magamra. Igen, még Cersei-ét is. 

9. Arya Stark

Coming out No. 3.: Nagyon nehezen szerettem meg Arya Starkot. Pedig kedvelem a vadóc karakterét, tetszik benne – ahogy az édesanyja mondta róla még valamikor a legelején –, hogy „félig fiú, félig farkaskölyök”, hogy kiharcolta magának az apjánál, hogy tánc helyett kardforgatást tanuljon, bírom, hogy céltudatos, megdönthetetlen akaratereje van, és igencsak hálás vagyok neki, amiért helyettem is megbüntette Walder Frey-t a hatodik évad utolsó részében. Azt hiszem, ez a pillanat röpítette föl őt a listámra; amikor leveszi magáról a szolgálólány arcmaszkját, és annak a gusztustalan Freynek a szemébe nézve közli, hogy ami most következik, azt a családjáért, a Vörös Nászért kapja (amely, egyáltalán nem mellesleg, a tévésorozatok történelmének egyik legnagyobb hatású jelenete – szerintem). De valahogy az Arya-sztori egyelőre nem fogott meg igazán. Ugyanakkor elismerem, hogy fontos karakter, és leborulok a lány keménysége és túlélési ösztöne előtt. Kíváncsi vagyok, mit hoz ki magából az utolsó évadban.

8. Margaery Tyrell

Aki kitalálta, hogy Margaery Tyrell szerepét Natalie Dormer játssza, az egy zseni. Egyszerűen és világosan. Ez a Margaery ravasz és okos, gyönyörű, de közben egy kicsit furcsán féloldalas, kívül naiv, de belül romlott, látszólag szűz, de a valóságban parázna. Óriási játékos, na. Nézőként úgy idegesít, hogy közben öröm minden pillanat, amit a képernyőn tölt. Nem is tudom elképzelni Margaeryt más színésznő megformálásában. Milyen kár, hogy a hetedik évados visszatérésére immár teoretikus lehetőség sem maradt, miután Cersei kriptonitszerű futótüze millió darabra szakította szét őt is, a fél szereplőgárdával együtt. De szerencsére előtte Margaerynek adatott néhány egészen zseniális pillanat, például ez a fönti, amikor anélkül közli az anyakirálynővel, hogy kettejüknek túlságosan szűk lesz Királyvár, hogy egy pillanatra is leolvadna az a kedves, ferde mosoly az arcáról. Sajnos nem tudta, hogy King's Landing területén egyetlenegy ember van, akivel nem szabad ujjat húzni: Cersei.

7. Ygritte

Jaaaj, nekem úgy hiányzik ez a lány! A tisztasága, az egyszerűsége, a vagánysága, az igazsága. Ahogy képes volt arra, hogy a mindig morcos Havas Johnból kimasszírozza a byroni Weltschmertzet. Attól a pillanattól, amikor tetemre hívta Jont, amiért annak merevedése volt éjszaka, és a hátába nyomta, addig a jelenetig, amikor összejönnek és azt mondja neki: ha meghalunk, hát meghalunk, de előtte élünk! Meg, ahogy állnak fönt a fal tetején a naplementében, csókolóznak, és közben a kamera lassan távolodni kezd, aztán később, amikor búcsúzásnál sírva beleereszt három nyílvesszőt a szerelmébe... Ah, olyan kevés az igazán romantikus jelenet ebben a sorozatban. Miért kellett kinyírni Ygritte-t? Mondjátok, miért? Nem tudtok ti semmit, kedves írók. Nem tudtok ti semmit...

6. Lady Mormont

Ahogy ez a kislány (aki nem mellesleg egyidős a gyerekemmel, de erre csak most jöttem rá, ahogy ezt írom) leiskolázza a felkent lovagokat Deresben, ahogy letolja a nagymonológját, és ráveszi őket Havas Jon támogatására, ahogy a megfelelő hangsúllyal a megfelelő mondatokat mondja, a megfelelő pillanatokban ránéz a megfelelő Lordokra, ahogy arra a teremnyi szakállas férfiember hiúságára és lelkiismeretére hat... és eléri, amit akar, azt tanítani kellene. A Stark-hűbéresek egyszerre elfeledik, hogy ki vannak akadva (a rendkívül szar szónok) Johnra a Vadak miatt, és kikiáltják az Észak Királyának. Job done, készpassz... gondolhatnánk, de jön még két évad, amelyben a kétségtelenül jóarc, ügyes harcos, bátor, szerelméhez halála után is hűséges (WTF) Havas Jonnak meg is kellene tartania ám azt az Észak Királya címet, sőt. Szóval ennek az apró Ladynek lesz még dolga, úgy érzem. Ezért előlegeztem meg neki a hatodik helyet. És remélem, még sokáig látjuk.

5. Tarth-i Brienne

Az egyik legjobb karakter a sorozatban. Nagyon bírom. És nem azért bújnék a bőrébe pár percre, mert 30 centivel magasabb nálam (a Brienne-t alakító színésznő, Gwendoline Christie a valóságban is 191 centi; és igen, akkor itt a negyedik vallomásom: a DTK-t alakító nő a valóságban 161-162 centi körül van, akkor is, ha régen mindenkinek azt mondta, hogy 164. Lapozzunk.). Hanem azért, mert a végletekig hűséges, egyenes, őszinte, önzetlen és bátor. Nem úgy „bátor”, hogy egy éven át mindennap smink nélküli szelfiket posztol a Facebookra, hanem úgy, hogy nem fél semmitől, ha a hivatásáról és az igazságáról van szó. A hatalomtól sem. A férfiaktól sem. A haláltól sem. Ha el kellene mennem Deresből Dothrakiba, vagy Budapestről Moszkvába, tuti Brienne-t hívnám. Senki mást. Ő a legigazibb lovag Westerosban, és kész.

4. Yara Greyjoy

Na, ez már a nagypálya. Mély víz, csak úszóknak. És ez a nő versenyúszó, méghozzá a javából. Ha nem Westerosban küzdene, akkor biztosan a pesti rakparton bontaná a hárommilliárdos műugrótornyot. Egy harcos. Egy kalóz. Egy ellentmondást nem tűrő amazon. Egy ember, aki uralkodásra született, aki egyetlen pillantásával simán elhallgattat bárkit, de főleg a vas szülötteit. Még akkor is, ha per pillanat épp menekül, és gyűjti az erőt ahhoz, hogy visszatérhessen és visszavehesse a jussát, a Vas-szigetet. Yara Greyjoy nem teketóriázik, jelenlétének párja nincs. Ha feltűnik a színen, nincs nála nagyobb őserő – na, jó, talán a Khaleesi. Daenerys ragyogását nem képes elhomályosítani még Yara Greyjoy zsigeri ereje sem. De azért annál a jelenetnél a levegőbe csaptam, amikor ezek ketten egy kemény alkarszorítással pecsételték meg szövetségüket. Hát, mi lesz itt még, emberek? Éljenek a westerosi feministák! (És az utolsó mondatot most szándékosan teszem zárójelbe: az a tény, hogy Yara a sorozat első nyíltan és büszkén leszbikus női vezetője, nem játszik szerepet abban, hogy felkerült a listámra – ennek fontos reprezentációs jelentősége van, és nagyon örülök neki, hogy bekerült ez a vonal is a sorozatba, de Yarának akkor is itt lenne a helye, ha nem így lenne.)

3. Sansa Stark

Van egy kifejezés az angol nyelvben: „damsel in distress”. Ha szó szerint akarnám lefordítani, valahogy úgy hangzana, hogy „hölgy a bajban”... de ez nem adja vissza a valódi jelentését. Ez az a leány, akit meg kell menteni, és aki megmentőjét fehér lovon várja, aki életének értelmét a megfelelő férj kiválasztásában keresi, egy elkényeztetett figura, akinek felületét megkapargatva nem sok mindent találnánk a mélyben. Sansa Stark egy igazi „damsel in distress” volt a sorozat elején. Aztán jöttek a férfiak. A pszichopata férfiak. Az erőszakos, pszichopata férfiak. És három ilyen alakkal később (Joffrey Baratheon, Ramsay Bolton és Petyr „Kisujj” Baelish) megszületett, és egyenesen a dobogó harmadik fokáig repült az új Sansa Stark. Sansa 2.0. A játékos. A vezető. Sőt: a megmentő. Nélküle Havas Jon nem ülhetne Deres asztalfőjén, nélküle Ramsay Bolton arca ma is a helyén volna, nem pedig a saját rotweilerei gyomrában. Amit Yara mocskos, sóval cserzett páncélban, flottával és karddal ér el, azt Sansa saját maga által varrt selyemruhában, műgonddal készített hajfonatok árnyékában manipulációval és tárgyalással szerzi meg. Az az érzésem, hogy durva meglepetéseket tartogat még számunkra. Na, meg Havas Jon számára is.

2. Cersei Lannister

Na, kérem szépen. Ne húzzuk tovább az időt, essünk túl a jogos kérdésen: mi a frászkarikát keres ezen a listán a Trónok harca Darth Vadere? Az egoista, gonosz, velejéig romlott, vérfertőző, sorozatgyilkos, manipulátor Cersei Lannister? Ugye? Az a helyzet, hogy aki magyarázkodást várt, az most csalódni fog. Ez az én listám, és az én listámon Cerseinek helye van. Idegesít az egója, kiborulok a kíméletlen romlottságától, elképeszt az önzése, a kontrollmániája, az erőnek álcázott gyengesége, a hataloméhsége, az erkölcsi relativizmusa. Talán az egyetlen tulajdonság, ami közös bennünk, az a mérhetetlen és múlhatatlan szeretet, amit a gyerekeink iránt érzünk. Cersei – nem függetlenül a saját áldásos tevékenységétől – mindhárom, ikertestvérétől született gyermekét elveszítette. És bármennyire is haragszom rá mindenért, egyszerűen nem tudom nem sajnálni az őt ért fájdalom és veszteség miatt. Sőt, valahogy elérte azt is, hogy felkavart az ominózus jelenet, amelyben meghurcolják és megalázzák. Ami semmit nem magyaráz. Sem a rémtetteit, sem pedig az ezüstérmes helyét a listámon. Utóbbinak nagyon egyszerű az oka: Cersei Lannister figurája olyat hoz a képernyőre, amit népszerű, világhírű sorozat csak nagyon ritkán. Egy brutálisan tökéletlen, esendő női negatív főhőst, akit senki sem szeret. És aki annak ellenére marad képernyőn évadról évadra, hogy könyörtelenül szembesíti az erkölcsi fölényében tetszelgő nézőt a saját gyengeségeivel. A mindannyiunkban ott lüktető sötét oldallal. Akkor is közünk van Cersei Lannisterhez, ha ennek még a feltételezését is kikérjük magunknak. 

1. Daenerys Targaryen

Oké. Ezzel a névvel, hogy: „Viharban született Daenerys Targaryen, első ezen a néven, az Elsők, az Andolok és a Rhoyniak Királynője és a Birodalom Védelmezője, Sárkányok Anyja” – szerintetek mire hivatott az ember? Naná, hogy a Vastrónra. Ha fogadást kellene kötnöm arra, hogy kié lesz a fele az egész királyság a legvégére, akkor egy komolyabb összeget lennék hajlandó tenni Daenerysre. Írom ezt úgy, hogy nem, a könyvet nem olvastam, és igen, készen állok arra, hogy sárkányhamut szórjak emiatt a fejemre. Megmondom őszintén, amikor az első évad elején megláttam ezt a Viharban született Daeneryst, a maga éterien áttetsző ruháiban, hófehér loknijaival, gésaszerű mozgásával és kifejezéstelen szemével, egy fabatkát nem adtam volna az előző mondatomért. Aztán, ami Sansa Starknak öt és háromnegyed évadba telt, azt Daenerys lezavarta egyetlen szezon alatt. A bátyja által eladott szűkszavú, csinos trófeafeleségből Sárkányok Anyjává, nagy hatalmú Khaleesivé nőtte ki magát, nem kis részben annak köszönhetően, hogy sikeresen megszelídítette azt a férfit, akit szerintem sokan szelídítettünk volna meg szívesen (elnézést a durva férfitárgyiasításért, pfúj, mea culpa, tényleg); Khal Drogót, akit Jason Momoa alakított, olyan, khm, tehetségesen, hogy öt évaddal később még mindig folyik a nyála a fél világnak... Na, oké, szedjem össze magam, vissza Daenerys tökös valóságába. Szóval, ez a platinaszőke kis csaj mára szépségből szörnyeteg lett, a szó lehető legizgalmasabb értelmében. Égő épületekből sétál ki sértetlenül, sárkányokon lovagol, rabszolgák százezreit szabadítja föl, ő a két lábon járó sikló messiás, aki még a szerelmét is egyetlen szempillantás alatt rúgja ki, kifejezéstelen arccal, ha a Vastrónért folytatott harcról van szó. Jó, hát ez utóbbi manőver során még ő is megijedt saját magától. És ezt nem én mondom, hanem ő maga, méghozzá Tyrionnak, akit rögtön ezután a Királynő Segédjének nevezett ki. Daenerys négy évad óta készül arra, hogy visszaszerezze azt, ami neki jár: a Hét Királyságot és a Vastrónt. Daenerys és Tyrion. Tyrion és Daenerys. Hát, én alig várom a végső harcot.

Így a végére még egy dologra hívnám föl a figyelmet. Nemrég azt olvastam valahol, hogy a sorozatban gyakran hangoztatott, és mára szinte szállóigévé vált köszönésszerű essosi mondás, valamint az arra adott válasz, ami nemes valyr nyelven így hangzik:

– Valar morghulis.
– Valar Dohaeris. 

...nem mást jelent, mint azt, hogy: 

– Minden férfinak meg kell halnia.
– Minden férfinak szolgálnia kell.

Aha. Nekem ezek után már tényleg csak egy kérdésem maradt: akkor vajon milyen szerep vár a nőkre?

D. Tóth Kriszta

Fotók: HBO