Kudarcok a mesékben és a valóságban

Nagy nehezen, hosszas kínlódás után készült el, cserébe elképesztően tanulságos és hasznos volt. Azonnal szabadalmaztatni akartam az ötletet, de a biztonság kedvéért rákerestem a kifejezésre. Ááá, megint szembesültem azzal, hogy nem ez fogja nekem meghozni a világhírt, feltalálták előttem a spanyolviaszt: Izgalmas kudarckonferenciákról olvastam, okokról, amelyek a kudarchoz vezetnek, a kudarc feldolgozási lehetőségeiről. Találkoztam egy szokatlan önéletrajzzal, amelynek írója a szó legszorosabb értelmében kudarcot (is!) vall: mit nem végzett el, hová nem vették fel, mit nem nyert meg.

Azonban a sikerhez képest jóval kevesebb cikket találtam a kudarcról, és alig leltem valamit arról, hogy mit őriznek a népmesék, mit tudnak a mesehősök a témáról. Úgyhogy összegyűjtöttem, mit érdemes megtanulni a mesehősöktől, akik (szinte) sosem adják fel.

1. A kudarc nem azonos a bukással

Az a mesehős, aki kudarcot vall, nem azonos a bukott mesehőssel. A kudarc szükségszerű és elkerülhetetlen a cselekvő ember életében. A mesék szerint nem szabad, hogy a bukással, összeomlással, a célok feladásával azonosítsuk a kudarcot. A varázsmesékben természetes, hogy a cél felé vezető úton egy terv vagy cselekedet épp nem jár sikerrel, azonban addig nem ér véget a történet, amíg minden jóra nem fordul. Ha feladja a cél előtt, na, akkor lesz a kudarcból bukás, ami viszont gyakran végleges, és nem mindig kínálja az újrakezdés lehetőségét. „Szegények is maradtak örökre, még máig is így élnek, ha meg nem haltak.”

2. A kudarc a sikerhez vezető út része

A népmesék hősei a kudarc után nemcsak egyszer, hanem háromszor vagy még többször is újrakezdik, és útnak indulnak ugyanazért a célért. Ismerkedjetek meg egy daliás herceggel, akit Világvándorának hívnak, sokat lehet tőle tanulni. Nyolcszor indult útnak, nyolcszor járta körbe a világot valami nagyon fontosért. A sikert, hét kudarc előzte meg, ami hét végigjárt utat, hét izgalmas kalandot, hét újrakezdést jelent.

3. A kudarc alázatra és felelősségvállalásra tanít

Szinte mindenki ismeri a Világszép nádszálkisasszony történetét, amelyben a világon a legszebb szépért indul útnak a királyfi. Nagyon nagy utat tesz meg, kőkemény próbákat áll ki, mire feljut a Nap pitvarába. Amikor belenéz az aranytükörbe, joggal elégedett, gyönyörködik magában.

Ám abban a pillanatban pontosan az történik, ami ilyenkor szokott: a siker kapujában közbejön valaki... vagy valami.

Itt a Nap aprócska szolgája érkezik, és egyetlen fuvintásától a mi királyfink a Föld legsötétebb lyukában találja magát, kígyók és békák között. Nem valami vidám hely, de egy bizonyos kor és cselekvésmennyiség fölött, mindenkinek ismerős. Amit a mi királyfink tanít: ebben a kilátástalan helyzetben sem őrjöng, nem hibáztat senkit, nem keres bűnbakot, sőt, önmagát sem ostorozza! Összeszedi minden erejét, tovább megy a célja felé, és saját magában keres új, tiszta hangot.

4. A sorozatos kudarc figyelmeztet: nem járunk igaz úton, vagy célt tévesztettünk

Előfordul, hogy miközben kitartunk, és megyünk-mendegélünk, úgy érezzük mindent megtettünk, mégis kudarc ér bennünket. Felállunk az újabb és újabb kudarcok után, azok mégis folyton ismétlődnek, mégsem jön a várva várt siker. Ilyenkor érdemes elgondolkodni, nem hagytuk el valahol útközben az utat, nem felejtettük el valódi célt?

Nézzünk szerelmes mesei példát, és ne feledjük: a valósággal történő egyezés, nem a véletlen műve. Vannak királyfiak, akik azért indulnak hosszú vándorútra, hogy megtalálják a hozzájuk leginkább illő leányt, azt, akivel minden éjjel álmodtak már. Elmennek érte hetedhét országon túlra, kiállnak kismillió próbát, mégis, amikor már félig az övék, valahogy elfelejtik őket, fennhagyják a fa tetején, vagy ott felejtik az út mellett, kővé válva. Leányok is járnak így: Ígéreteket tesznek, amelyeket nem tartanak meg, így elveszítik a szerelmet. A férfiak, boszorkányok leányait kapják feleségnek a céltévesztésért cserébe, ami egyáltalán nem boldog állapot, a nők pedig három pár vascipőt koptatnak el, mire újra megtalálják az elveszett igazit.

5. A kudarc lehetőséget teremt arra, hogy új dolgokat próbáljunk ki, új utakon érjük el a célt

Nem megy. Pedig százszor is próbáljuk ugyanott, ugyanúgy, ugyanazt. Ilyenkor jusson eszünkbe a szegény legény, aki királykisasszonyt akar feleségnek, és nem éri be kevesebbel. Akkor sem változtat a célján, amikor rettenetes kínok között kiállja az összes próbát, majd minden találós kérdésre megfelel a királylány kezének reményében, ám a király – az ígéretét megszegve – lakodalom helyett még a birodalomból is kiűzi. Egy másik országban új mesterségbe kezd, katonának áll, és győztes csatákban nyeri el egy nemesebb király bizalmát, egy másik királylány kezét, és boldogan él.

6. A kudarc segít megtalálni vagy újrateremteni az elveszített értéket

Amikor a tartalom, a valódi érték elveszik útközben, sajnos elkerülhetetlen a kudarc. A só című mesében a király csak a formára, a szavak szépségére figyel, nem érti, nem keresi a lényeget, nem lát a látszat mögé. Leányát, aki „csak” úgy szereti, mint az emberek a sót, száműzi a birodalomból. Kudarcot vall apaként, és a birodalom uraként egyaránt. Hosszú időnek kell eltelnie, mire helyreáll a rend.

A mértékvesztés még nehezebben visszafordítható és megállítható, jóval veszélyesebb. Gyakran bukás a vége. A nagyravágyó feleségek, önmagukat felfújó békák, a varázsecsettel a természet erejét is uralni akaró császárok sorsa megszívelendő üzenet: Tarts mértéket, halandó!

7. A kudarctól való félelem rontja a teljesítményt és csökkenti a cél elérésének lehetőségét.

„Úgysem sikerül! Nem vagyok rá képes!” – mondogatjuk gyakran egy-egy feladat előtt. A mese hőse soha nem kérdezi meg, sem önmagától, sem mástól: „Mi lesz, ha nem sikerül elnyernem a királylány kezét?” Nem mondja, hogy: „Úgysem tudom megcsinálni, ez a sárkányfej-levágás túl nehéz nekem!” Nem kesereg, hogy: „Másoknak bezzeg simán megy az Üveghegymászás!” A mese hőse pontosan tudja, ha a kudarc lehetősége lebeg előtte, és már előre retteg tőle, romlik a teljesítménye. A mesehős a sikerre figyel.

A Kudarc szeszélyes figura. Bármikor, a legszebb tündérmesében és a legpontosabban megtervezett életmesében is feltűnik. A legtökéletesebben végrehajtott feladatok, zseniálisan kiállt próbák után is felbukkan.

Lehet előle futni, lehet tőle félni, és lehet őt nagy ívben kerülni, de érdemesebb megállni, szembenézni és megismerkedni vele: a meséken keresztül éppúgy, mint a valóságban.

Az utolsó szó sosem lehet az övé, annyi erő mindig marad, hogy kimondjuk: Helló, kudarc! Most már tovább kell mennem!

Bajzáth Mária
mesepedagógus

A kiemelt kép A só című népmese rajzfilmváltozatából való. Forrás: ITT