Kudarcok a mesékben és a valóságban

Nagy nehezen, hosszas kínlódás után készült el, cserébe elképesztően tanulságos és hasznos volt. Azonnal szabadalmaztatni akartam az ötletet, de a biztonság kedvéért rákerestem a kifejezésre. Ááá, megint szembesültem azzal, hogy nem ez fogja nekem meghozni a világhírt, feltalálták előttem a spanyolviaszt: izgalmas kudarckonferenciákról olvastam, okokról, amelyek a kudarchoz vezetnek, a kudarc feldolgozási lehetőségeiről. Találkoztam egy szokatlan önéletrajzzal, amelynek írója a szó legszorosabb értelmében a kudarcairól (is!) beszámol: mit nem végzett el, hová nem vették fel, mit nem nyert meg.

Ám a sikerhez képest jóval kevesebb cikket találtam a kudarcról, és alig leltem valamit arról, hogy mit őriznek a népmesék, mit tudnak a mesehősök a témáról. Úgyhogy összegyűjtöttem, mit érdemes megtanulni a mesehősöktől, akik (szinte) sosem adják fel.

1. A kudarc nem azonos a bukással

Az a mesehős, aki kudarcot vall, nem azonos a bukott mesehőssel. A kudarc szükségszerű és elkerülhetetlen a cselekvő ember életében. A mesék szerint nem szabad, hogy a bukással, összeomlással, a célok feladásával azonosítsuk a kudarcot. A varázsmesékben természetes, hogy a cél felé vezető úton egy terv vagy cselekedet épp nem jár sikerrel, azonban addig nem ér véget a történet, amíg minden jóra nem fordul. Ha feladja a cél előtt, na, akkor lesz a kudarcból bukás, ami viszont gyakran végleges, és nem mindig kínálja az újrakezdés lehetőségét. „Szegények is maradtak örökre, még máig is így élnek, ha meg nem haltak.”

2. A kudarc a sikerhez vezető út része

A népmesék hősei a kudarc után nemcsak egyszer, hanem háromszor vagy még többször is újrakezdik, és útnak indulnak ugyanazért a célért. Ismerkedjetek meg egy daliás herceggel, akit Világvándorának hívnak, sokat lehet tőle tanulni. Nyolcszor indult útnak, nyolcszor járta körbe a világot valami nagyon fontosért. A sikert hét kudarc előzte meg, ami hét végigjárt utat, hét izgalmas kalandot, hét újrakezdést jelent.

A cikk a hirdetés után folytatódik!

3. A kudarc alázatra és felelősségvállalásra tanít

Szinte mindenki ismeri a Világszép nádszálkisasszony történetét, amelyben a királyfi a világon a legszebb szépért indul útnak. Nagyon nagy utat tesz meg, kőkemény próbákat áll ki, mire feljut a Nap pitvarába. Amikor belenéz az aranytükörbe, joggal elégedett, gyönyörködik magában.

Ám abban a pillanatban pontosan az történik, ami ilyenkor szokott: a siker kapujában közbejön valaki… vagy valami.

Itt a Nap aprócska szolgája érkezik, és egyetlen fuvintásától a mi királyfink a Föld legsötétebb lyukában találja magát, kígyók és békák között. Nem valami vidám hely, de egy bizonyos kor és cselekvésmennyiség fölött mindenkinek ismerős. Amit a mi királyfink tanít: ebben a kilátástalan helyzetben sem őrjöng, nem hibáztat senkit, nem keres bűnbakot, sőt önmagát sem ostorozza! Összeszedi minden erejét, tovább megy a célja felé, és saját magában keres új, tiszta hangot.

4. A sorozatos kudarc figyelmeztet: nem járunk igaz úton, vagy célt tévesztettünk

Előfordul, hogy miközben kitartunk, és megyünk, mendegélünk, úgy érezzük, mindent megtettünk, mégis kudarc ér bennünket. Felállunk az újabb és újabb kudarcok után, azok mégis folyton ismétlődnek, mégsem jön a várva várt siker. Ilyenkor érdemes elgondolkodnunk, nem hagytuk-e el valahol útközben az utat, nem felejtettük-e el a valódi célt.

Nézzünk szerelmes mesei példát, és ne feledjük: a valósággal történő egyezés nem a véletlen műve. Vannak királyfik, akik azért indulnak hosszú vándorútra, hogy megtalálják a hozzájuk leginkább illő leányt, azt, akivel minden éjjel álmodtak már. Elmennek érte hetedhét országon túlra, kiállnak kismillió próbát, mégis, amikor már félig az övék, valahogy elfelejtik őket, fennhagyják a fa tetején, vagy ott felejtik az út mellett, kővé válva. Lányok is járnak így: ígéreteket tesznek, amelyeket nem tartanak meg, így elveszítik a szerelmet. A férfiak boszorkányok leányait kapják feleségnek a céltévesztésért cserébe, ami egyáltalán nem boldog állapot, a nők pedig három pár vascipőt koptatnak el, mire újra megtalálják az elveszett igazit.

5. A kudarc lehetőséget teremt arra, hogy új dolgokat próbáljunk ki, új utakon érjük el a célt

Nem megy. Pedig százszor is próbáljuk ugyanott, ugyanúgy, ugyanazt. Ilyenkor jusson eszünkbe a szegény legény, aki királykisasszonyt akar feleségnek, és nem éri be kevesebbel. Akkor sem változtat a célján, amikor rettenetes kínok között kiállja az összes próbát, majd minden találós kérdésre megfelel a királylány kezének reményében, ám a király – az ígéretét megszegve – lakodalom helyett még a birodalomból is kiűzi. Egy másik országban új mesterségbe kezd, katonának áll, és győztes csatákban nyeri el egy nemesebb király bizalmát, egy másik királylány kezét, és boldogan él.

6. A kudarc segít megtalálni vagy újrateremteni az elveszített értéket

Amikor a tartalom, a valódi érték elvész útközben, sajnos elkerülhetetlen a kudarc. A só című mesében a király csak a formára, a szavak szépségére figyel, nem érti, nem keresi a lényeget, nem néz a látszat mögé. Leányát, aki „csak” úgy szereti, mint az emberek a sót, száműzi a birodalomból. Kudarcot vall apaként, és a birodalom uraként egyaránt. Hosszú időnek kell eltelnie, mire helyreáll a rend.

A mértékvesztés még nehezebben visszafordítható és megállítható, jóval veszélyesebb. Gyakran bukás a vége. A nagyravágyó feleségek, önmagukat felfújó békák, a varázsecsettel a természet erejét is uralni akaró császárok sorsa megszívlelendő üzenet: Tarts mértéket, halandó!

7. A kudarctól való félelem rontja a teljesítményt és csökkenti a cél elérésének lehetőségét

„Úgysem sikerül! Nem vagyok rá képes!” – mondogatjuk gyakran egy-egy feladat előtt. A mese hőse soha nem kérdezi meg sem önmagától, sem mástól: „Mi lesz, ha nem sikerül elnyernem a királylány kezét?” Nem mondja, hogy: „Úgysem tudom megcsinálni, ez a sárkányfejlevágás túl nehéz nekem!” Nem kesereg, hogy: „Másoknak bezzeg simán megy az Üveghegymászás!” A mese hőse pontosan tudja, ha a kudarc lehetősége lebeg előtte, és már előre retteg tőle, romlik a teljesítménye. A mesehős a sikerre figyel.

A Kudarc szeszélyes figura. Bármikor, a legszebb tündérmesében és a legpontosabban megtervezett életmesében is feltűnik. A legtökéletesebben végrehajtott feladatok, zseniálisan kiállt próbák után is felbukkan.

Lehet előle futni, lehet tőle félni, és lehet őt nagy ívben kerülni, de érdemesebb megállni, szembenézni és megismerkedni vele: a meséken keresztül éppúgy, mint a valóságban.

Az utolsó szó sosem lehet az övé, annyi erőnk mindig marad, hogy kimondjuk: Helló, Kudarc, most már tovább kell mennem!

Bajzáth Mária
mesepedagógus

A kiemelt kép A só című népmese rajzfilmváltozatából való. Forrás: ITT