Pánik az élet

Mostanra valószínűleg senki számára nem ismeretlen fogalom a midlife crisis, ami szó szerinti fordításban félélet-krízist jelent. Azt a jelenséget írja le, amikor rádöbbensz, az életed legalább felét valószínűleg már leélted, és már soha nem leszel sem fiatalabb, sem szebb, sőt. Kapuzárási pániknak vagy életközépi válságnak is nevezik, amikor rájössz, hogy nem akarod az egész életedet a munkahelyeden, az adott kapcsolatodban tölteni. Sokan ilyenkor hoznak meg hirtelen döntéseket, felmondanak, szakítanak, gyereket vállalnak, kocsit, házat vagy hajót vásárolnak, messzire költöznek vagy új szakmába kezdenek. 

Ám van ennek a jelenségnek egy kissé korábbi megfelelője is: ez angolul a quarterlife crisis, azaz negyedélet-krízis, vagyis kapunyitási pánik.

Jellemzően a huszonéveseknél jelentkezik az érzés, hogy hirtelen minden lehetőség a nyakukba szakadt, de még nem elég képzettek ahhoz, hogy kezeljék őket, esetleg nem elég felnőttek ahhoz, hogy dönteni tudjanak.

Azt érzi ilyenkor az ember, hogy bármit megtehet, de mégsem tudja rávenni magát, hogy valamit ténylegesen megtegyen. 

Hozzá kell viszont tenni, hogy a kapunyitási pánik nem egy alapvető vagy általános lelki betegség, csak bizonyos privilégiumok birtokában lehet „elkapni”: oktatás, internethasználat, relatíve szabad munka- és lakhelyválasztás terén. Az viszont, hogy a társadalomnak csak kis százalékát érinti, nem jelenti azt, hogy ne kéne komolyan venni.

Van új a nap alatt?

Először 2001-ben lehetett hallani a kapunyitási pánikról, amikor az amerikai Alexandra Robbins és Abby Willmers szerzőpáros életviteli könyvet írt Quarterlife Crisis: The Unique Challenges of Life in Your 20s címmel, majd három évvel később jelent meg Robbins Quarterlife Crisis, Conquering Your Quarterlife Crisis című kötete. Magyarul nem adták ki, de a cím nagyjából annyit tesz, hogy „kapunyitási pánik, és annak legyőzése”. 

Itthon a 24.hu és a Magyar Narancs is írt a jelenségről. Arról, hogy mi a krízis oka, több elmélet is született: a túl nagy verseny a munkaerőpiacon, az internet adta lehetőségek hatalmas tára, a diplomások túltermelése, az identitáskeresés nehézségei, a kreativitás visszaszorítása vagy a perfekcionizmus. 

Nagyon érdekes azon is elgondolkodni, hogy miért mostanság jelent meg ez a pánik, és miért épp ebben a generációban.

2001-ben és 2004-ben a kutatók a kapunyitási pánikot az ember húszas éveinek második felére datálták, de úgy tűnik, hogy ez ma még hamarabb bekövetkezik, akár már huszonöt éves kor előtt.

Történelmileg az előző évszázadban a munkaerőpiacra kerülő magyar fiataloknak aligha kellett azért aggódniuk, hogy abból élnek-e majd meg, amit szeretnek, illetve, megélnek-e majd egyáltalán. Egyrészt, mert sokkal élesebb volt a határ a hobbik és a hivatások között, másrészt mert mindenkinek biztosított munkát a szocialista állam. 

A kilencvenes vagy a kétezres években érettségiző vagy egyetemre kerülő diákok nagy része pedig elmerülhetett az édes semmittevésben, amit Reisz Gábor a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmben szinte tökéletesen ábrázol. 

Ellenben ma már sokkal általánosabb, hogy már az egyetem alatt elkezdenek dolgozni a hallgatók, rendszerint pedig nemcsak a pénz miatt, és nem klasszikus diákállásokban, hanem gyakornokként, mintegy idejében megágyazva ezzel a későbbi karriernek. 

Generációs különbségek

Az ezredfordulósok (millennials), azaz az 1981 és 1995 között születettek nagy része már a tanulmányai alatt megtapasztalta a közösségi média és az internet előnyeit és hátrányait, kvázi azzal együtt nőttek fel, és megtanulták a végletekig kihasználni azt a munka szempontjából. Hihetetlenül gyorsan terjedt el a szabadúszó és a külsős munkaforma, a home office, a blogolás, a vlogolás.

Az ezredfordulósok, akik a legkorábbi időpontot nézve már a harmincas éveik végén járnak, de még a későbbit nézve is lassan huszonöt fölött lesznek, újhullámos kávézókat alapítanak, angol mintára zero-waste márkákat építenek, kickstarted-ötletekre gyűjtenek és alkalmazásokat dizájnolnak, villámgyorsan és tapasztalattal tele ugranak rá a legújabb ötletekre, technológiákra és trendekre. 

Náluk a kapunyitási pánik abban mutatkozik meg, hogy rettegnek attól: akkor sem lesznek boldogok, ha megvalósítják álmaikat. Szüleik közül kevesen tették, és inkább a családban élték ki a vágyaikat. 

Ezért az ezredfordulósok példa és garanciák nélkül mennek tovább, soha nem teljesen elégedettek az életükkel, és nem is tudják biztosan, mi tenné őket elégedetté.

Ott van viszont az 1995 után született korosztály, amelynek tagjai manapság kezdenek el kikerülni az egyetemekről, főiskolákról, vagy legfeljebb pár éve vannak a munkaerőpiacon. Látják az összes lehetőséget, amit az ezredfordulósok, de nem érzik magukat elég gyorsnak, stabilnak vagy tapasztaltnak ahhoz, hogy versenybe szálljanak idősebb ismerőseikkel. Ettől függetlenül álmodoznak arról, időnként próbálkoznak is, csak gyorsan feladják, elcsábulnak valami más felé, vagy szimplán megunják. Nekik a kapunyitási pánik az, hogy mindent akarnak, de semmit nem akarnak igazán, ezért semmit nem csinálnak teljes erőbedobással.  

Egyszerre szeretnének őrült módon bulizni, és lefektetni a karrierjük alapköveit, ezért folyamatosan a kettő között ugrálnak, fesztiválról mennek a komoly munkahelyükre, és végső soron teljes mértékben kifáradnak mindebben – majd újabb karrierbe kezdenek, és más bulikba járnak. 

Ez az állandó szorongás, megállás nélküli teljesítménykényszer az ember agyára tud menni. Nem mindenki pazarolja az idejét azok közül, akik a strandon nyomogatják a telefonjukat, van, aki a nyaralás alatt is fáradhatatlanul e-mailezik, hiába van csak gyakornoki pozícióban. Sokan döntenek inkább úgy, hogy feladják a bizonytalan, de izgalmas életüket, és „rendes” munkába állnak egy cégnél, fix munkaidővel, fizuval és pozícióval.

A jövő kapudöngetői

Nemsokára felnőnek a 2000 után születettek is, akiknek az életében mindig jelen volt a technológia, az internet, és a közösségi média rengeteg formája: a Facebook, YouTube és Instagram mellett a SnapChat, a TikTok és sok más formája a kommunikációnak és a jövőképnek. 

A rájuk jellemző kapunyitási pánik valószínűleg megint más lesz, máshogyan reagálnak majd a végtelen lehetőségekre, a FOMO-ra (fear of missing out, azaz az attól való félelem, hogy valamiből kimaradunk) és a folyamatos teljesítménykényszerre.

 

 Rutai Lili