És te mire gondolsz a múzeumban? – Róma, ahogy garantáltan még sosem láttad
Állsz a múzeumban, nézed a képet a falon, és... fogalmad sincs, hogy vajon mit akart mondani a művész. Körbenézel, és azt látod, mindenki más szakavatott arckifejezéssel bólogat. Tényleg ennyire fordítva ülsz a lovon? A WMN legfrissebb szerzője, Lilla nemrég Rómában töltött néhány napot. Végigfotózott egy csomó csodálatos és izgalmas, valamint néhány, khm... érdekes műtárgyat. És most kapunk tőle egy (nagyon) alternatív tárlatvezetést. Készen álltok? Szőcs Lilla írása és fotói.
-
Nem tudom, hogy van-e, arra a jelenségre diagnózis, amikor különböző helyzetekben az ember egy bizonyos ponton túl képtelen komolyan venni dolgokat és „viselkedni". A tünetegyüttest bármi kiválthatja; egy rendezvény, amikor a himnusz alatt csendben kell állni, polgári esküvő, a köztársasági elnök szilveszteri beszéde... vagy éppen munkamegbeszélések, ahol túl komolyan veszik magukat az emberek – vagyis pillanatok, amelyekben egyszerűen túl van tolva a pátosz. Pontosan ilyen helyzetet teremtenek a kiállítások, ahol rendezetten és komolyan kell(ene) viselkedni, megtisztelni a kultúra szentélyét, csendben végignézni a gyűjteményt, és ha háromig számolnak egyszerre ugyanazt gondolni, mint a többiek. A múlt héten Rómában jártam, és úgy döntöttem, hogy az ott látott műemlékekből tartok nektek egy szabad asszociációs tárlatvezetést.
Állomásaink a következők lesznek: Vatikáni múzeum, Angyalvár, és a Borghese Múzeum. Akkor kezdjük.
Elsőként látható a festmény, ami elindított bennem valamit:
Felnéztem a plafonra, és azt gondoltam:
A nőiség nem ezt jelenti:
És azt sem értem, hogy miért kell eltakarnom magam a Vatikáni múzeumban, ha a padlón ilyen mozaikok vannak:
Vagy, ha felveszek egy csinos ruhát, akkor folyton ez van:
Már nem akarok felvenni rövid szoknyát. Nem szeretném, ha hajnalban, amikor hazamegyek, ez történne:
...mert akármilyen hosszú is a szoknya, nem ezen múlik.
Ha mégis leállok vitatkozni, akkor jönnek a fiktív pánelméletek, hogy miért vagyok túlérzékeny... vagy túl frigid...
...amire ironikusan csak annyit tudok reagálni, hogy…
Na, de…
Álljunk meg egy pillanatra, és csodáljuk meg ezt az igényesen kidolgozott finom kézmozdulatot, ami azt üzeni: bitch please, és haladjunk tovább!
Nézzük, hogy több száz év távlatában is, mi a közös bennünk és az alkotásokban!
Nekik is volt „szar haj napjuk”
Az ő fröccsükben is elbaszták már az arányokat
Velük is megesett, hogy az ismerősük tüzelő kutyája rámozdult a lábukra egy komoly beszélgetés közepén,
…és megpróbáltak úgy csinálni, mintha nem vennének róla tudomást.
Ők is sodortak néha egy cigit a nagyszünetben,
és utána őket is ugyanúgy behívták az igazgatóiba’, ahol megkapták a „tudom, hogy te voltál, de nem tudom rád bizonyítani” nézést.
Összességében pedig azt gondolom:
Köszönöm, hogy velem tartottak! Jövőre, ugyanitt ugyanekkor!
Ja, és majd' elfelejtettem: mindenképp csinálj egy szelfit!
Szőcs Lilla
A cikkben szereplő képek a szerző tulajdonában vannak.
