-

Pár évvel ezelőtt, amikor először jártam Takács Lajos Olimpia nevezetű pompázatos éttermében, már rögtön az első pillanatban olyan melegséget sikerült a séfnek a szívembe csempésznie, hogy azóta is boldogan bizserget az emléke. Az üdvözlőfalat (aminél kedvesebb szót el sem tudok képzelni) ugyanis nem volt más, mint egy szeletke házi készítésű bagett, némi bretagne-i vaj kíséretében. Lélekben abban a szent pillanatban Takács Lajos lába elé borultam hálától túlcsorduló szívvel. Édestestvéremre találtam egy olyan emberben, aki pontosan tisztában van a vajas kenyér minden fine dining-fogást elsöprő sallangmentes zsenialitásával. Egy szelet házi készítésű kenyér ugyanis békésen ringó búzamezőt, falusi nagymamák illatos kötényének szegélyét és a gyerekkor patakparton eltöltött békés nyarait varázsolja oda a munkában megfáradt ember szívébe.

A hófehér, puha belsejű, aranyszín, ropogós héjú házi kenyér egyszerű és semleges ízű, talán épp ezért tökéletes háttere a legfinomabb kiegészítőknek, legyen az egy szelet rokfort, szarvaskolbász, füstös padlizsánkrém, libatöpörtyű, boursin... vagy a mi esetünkben kacsamell.

A Szent István-napi kenyérünnepre nem is készülhettem volna másképp az irodában, mint kenyérsütéssel. És így legalább arra is rájöttem, hogy az iroda a legtökéletesebb hely egy ilyen hosszas procedúrára, mégpedig két okból. Egyrészt itt tényleg van rá idő, hiszen egyszerre nem kell vele többet foglalkozni, mint tíz-húsz perc, és amúgy is ott ülök bent egy jó darabig, nem hajt se a tatár, se a gyerekek (e kettő néha egy és ugyanaz, de ez egy másik történet).

Másrészt nincs is annál klasszabb, mint amikor összeülünk áhítatosan öten kollégák a frissen megszelt, még meleg burgonyás kenyér körül, mint buzgó hívők úrfelmutatáskor, majd rákenjük a kisült kacsamell zsírját, végül púposra pakoljuk hússzeletekkel és lilahagymával a deszkákat. Hogy aztán hosszú percekig semmi mást ne lehessen hallani a szobában, mint élveteg nyögéseket és sóhajtásokat. Ámen!

A kenyérhez Nigella receptjét használtam, nem túl bonyolult, plusz nem kell hozzá aszkorbinsavval meg öregtésztával vacakolni, így egy fokkal spontánabb is, mint a többi.

Először is puhára főzök három-négy meghámozott, kockára vágott burgonyát. Amíg rotyog, gyorsan lefektetem egy tepsire a megsózott kacsamelleket, és rájuk kanalazok némi kacsazsírt, (nehogy kiszáradjanak szegénykék sütés közben), aztán bedugom egy háromnegyed órára a 180 fokos sütőbe.

Amikor kissé kihűlt a krumpli, 300 grammnyit egy nagy vájdlingban összetörök, hozzáöntök három decit a főzővizéből, beleszórok egy tasak száraz élesztőt, egy evőkanál sót, és kezdetnek fél kiló lisztet. Elkezdem összegyúrni – ez a legfáradságosabb művelet, mert a krumplis tészta piszok sok lisztet felvesz. Gyúrom, lisztet adok hozzá, gyúrom, lisztezem... egészen addig, amíg pofás kis buci nem lesz belőle. Ez nem egy kétperces történet, de gondolj csak bele, milyen sok kalóriát el lehet égetni a dagasztással, amit majd kacsazsírral pótolhatsz! Tiszta haszon, nem?!

kenyer-2

Letakarva hagyom duplájára kelni, aztán visszatérek hozzá, hogy ököllel jól szétpüföljem. (Ez a kedvenc részem, nagyszerű módja a feszültséglevezetésnek!) Újra bucivá gyúrom, sütőpapíros tepsire fektetem, és letakarom egy konyharuhával. De közben már elő is melegítem a sütőt, hadd keljen a fincsi melegben.

Amikor ismét megdagadt, beteszem a sütőbe 220 fokon 30 percre, majd leveszem a hőfokot 190-re, és úgy sütöm még tíz-húsz percet. Inkább kicsit süljön meg jobban, mint hogy a közepe nyers maradjon, mert onnan már nehéz korrigálni.

kenyer-1

Közben a kisült, kihűlt kacsamelleket és a lilahagymát vékony szeletekre vágom – majd Szent István-napi kincseimet feltálalom a kollégáknak.

Az egész projeknek reggel kilenckor álltam neki, fél kettőre pedig már mindenki zsíros ábrázattal dőlt le a kajakómától a görgős székekről. Szóval, ha jót akarsz, szívleld meg a tanácsom: te is az irodában süss kenyeret!

Fiala Borcsa

A cikkben szereplő képek a szerző tulajdonában vannak.