-

Csodagyerek

A szikár tények: Fischer Annie egyike volt a világ valaha élt legnagyobb előadóművészeinek. 1924-ben, tízéves korában csodagyerekként debütált, két évvel később pedig már Zürichben lépett fel. 1933-ban megnyerte a Budapesten rendezett Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyt. Ettől kezdve töretlen volt a karrierrje a világhírig.

Olvadozó kritikusok

„Amikor ő játszik, a mű maga szólal meg. Minden koncertje rendkívüli, végtelenül érzékeny és változékony.” (Pernye András).

„Egyfajta médiummá vált a koncertpódiumon, megszűnt Fischer Annie lenni, testét átadva Mozart, Chopin, Schubert, Schumann szellemének. Meghatározhatatlan, katartikus élményt éltünk át, amikor zongorázott.” (Mácsai János)

Vásáry Tamás, aki szinte a fogadott fia volt: „Annie igazi művész volt, aki felemel a földről. A játékát hallva elfelejtkeztem magamról. Jelenség volt, aki nem zongorázott, hanem történeteket mesélt a billentyűkön”.

Kislány a zongoránál...

Ahogy említettük, csodagyerekként indult: a szomszédban egy zongoratanárnő lakott, és a kis Annie a zongora alól figyelte őt. Aztán otthon lejátszotta a darabokat.

Egy alkalommal egy művészházaspár, Irma Schaichet és férje, Alexander, felfigyeltek a Zeneakadémia nagyterméből kiszűrődő zongorajátékra. Nem látták, ki játszik, de Alexander közölte: bemegyünk és meghallgatjuk. El sem hitték, hogy a széken egy törékeny kislány ül, és a lába is alig éri el a pedált. A Svájcban élő házaspár nemsokára szerződtette a tizenegy éves Annie-t. Így kezdődött a külföldi karrier.

Egyetlen férfi egy életen át

Férjét és élete társát, Tóth Aladárt, zenekritikust, az Operaház igazgatóját gyerekként ismerte meg. „Aladár bácsi sok fellépésemről írt kritikát, majd a családunk barátja lett. Én meg csak nőttem, cseperedtem és egyszer csak észrevettem, hogy másképp kezdek el érezni iránta.” Annie édesanyja megkérte Aladárt, hogy egy koncertkörútra kísérje el a kislányt. Ennek eredménye a halálig tartó szerelem, amit a tizenhat év korkülönbség sem gátolt meg. Szimbiózisban éltek, mindig együtt voltak, közösen gondolkodtak. Életük természetesen a zene körül forgott.

A világháborút, a zsidóüldözést Svédországban vészelték át. Ettől kezdve nem lehetett lecuppantani a svéd konyháról. Barátainak hatalmas kagylós, lazacos, langusztás vacsorákat rendezett.

Rákosi elvtárs

A Rákosi-korszak üldöztetései őket nem érintették, viszont jó néhány ismerőst, barátot mentettek meg a kitelepítéstől. Annie még Rákosihoz is elment: „Életemben egyszer ki kellett ejtenem a számon, hogy elvtárs” – mondta, amikor a háztulajdonosukat próbálta megmenteni a kitelepítéstől.

Nyaranként Aligán pihentek és készültek a következő szezonra. Első nyaralójukból elköltöztették őket az épülő pártüdülő miatt. A felajánlott új épületet nem fogadták el, így az eredeti házat újra felépítették számukra. Gyakori vendég volt náluk Kodály Zoltán, Solti György, Szabolcsi Bence, Rév Lívia, Somogyi László, Végh Sándor. Rendszeresen hallgatták a bayreuth-i, salzburgi rádióközvetítéseket. Majd néhány részt zongorán lejátszottak, megmutatva egy-egy frázis szerintük helyes megoldását. Mekkora unikum volt egy ilyen polgári-művészi világ az ötvenes-hatvanas évek Magyarországán!

Annie imádott horgászni...

...de a kifogott halat nem szerette leszedni a horogról. Ha kapás volt, átkiabált a szomszédba, és valamelyik gyerek segített neki. Délutáni-esti gyakorlásai alatt néha egy szomszéd kislány vagy kisfiú lapozhatott neki. Szerintem az egykori gyerek ma is könnyes szemmel meséli unokáinak ezt az élményt. A művésznő kiválóan főzött, és adott a szép terítésre. „Aliga után a Fidzsi szigeteken lehetne még élni” – mondta egy ázsiai útja során.

A zenével kapcsolatban sosem tudott mellébeszélni

Ha egy darab nem tetszett neki, inkább nem ment oda az előadóhoz gratulálni. Keményen érvelt. Kocsis Zoltánt egyszer teljesen kihozta a sodrából egy Beethoven szonáta felfogásáról szóló összecsapás során. „Annie nénivel nem lehet vitatkozni!” – mondta feldúltan Kocsis. De önmagával szemben is kíméletlenül kritikus volt, mindenből tanulni akart: „Most hallgassuk meg a rossz Beethoven felvételeimet!” – mondta, és lejátszotta a felvételeiből általa nem megfelelőnek tartott részeket.

Hivatalosan nem tanított, de a Zeneakadémia tiszteletbeli tanárává fogadta. Olyan nevek útját kísérte tanácsokkal, mint Kocsis Zoltán, Vásáry Tamás, Schiff András, Failoni Donatella, Hauser Adrienn.

Minden érdekelte

Állandóan tévét nézett, rádiót hallgatott. Gyakran kártyázott. Szívesen fejtett keresztrejtvényeket, koncertkörútjain sosem hiányzott csomagjából a Füles magazin. Irodalmi kedvencei az orosz klasszikusok voltak.

Rév Lívia, Párizsban élő világhírű zongoraművész mesélte, hogy ha vacsorára ment hozzájuk, mindig osztrigát tálaltak fel neki. „Amikor terhes voltam, megjegyezte: „Gyermeket vársz, zongorista karrierrnél ez lehetetlen! Én nem tudom a dolgokat félig elvégezni.” De két évvel később, a két babát látva folytak a könnyei.

Barátok, rokonok visszaemlékezései

Külföldi útjaira sokszor Tóth Péter – Tóth Aladár unokája – kísérte el. Ő mesélte: „Az olasz turnékon Annie délben négy kávét ivott, délután kettő-három után kezdett el élni. Ötkor evett valamit, majd koncert után, este tizenegy körül vacsoráztunk. Általában tenger gyümölcseit. Egy szicíliai vendéglőben hatalmas osztrigákat kaptunk. Ettől úgy el volt ragadtatva, hogy a koncert után visszament a barátaival újabb vacsorára. Később a tulajdonos meghívott minket a házába, ahol ő a zongorán egy rövid hangversenyt adott.

Láncdohányos volt, napi négy dobozzal szívott, délben rágyújtott, és csak lefekvéskor hagyta abba. Koncert közben a taps alatt a színfalak mögött már égő cigarettával kellett várnom.

Nagyapám halálától kezdve Annie nem tartott karácsonyt, bezárkózott, egyedül volt."

Tóth Aladár 1968-ban bekövetkezett halála éles választóvonal volt életében. Egy év szünet után csak a barátok, impresszáriók hosszas unszolására tért vissza a koncertpódiumra.

Egy barát szerint tévézési szokása is érdekes volt: a zongoráján állt a kis képernyős Videoton, lehalkítva. Ha egy őt érdeklő rész jött, ráadta a hangot.

Egy martonvásári koncert után egy helyi étteremben repetát kért Annie a kedvenc ételéből. A tulaj szomorúan közölte: „Asszonyom, hiába ízlik annyira a főztöm, sajnos várnia kell rá. Valami hangverseny volt itt, és olyan sokan jöttek utána, hogy minden elfogyott”.

Gyakorlás előtt ezt mondta: „Most megyek, ütök egy kis billentyűt”. Ma is ezt teszi a mennyország színpadán. Szent Péternek is nagyon tetszik a játéka.

 Hajdu László

Kép forrása: wikipédia

Források és további információk Fischer Annie-ról:

Internet:

parlando.hu, fidelio.hu, mediaklikk.hu

Könyv:

Fischer Annie (szerk.: Batta András, Gádor Ágnes, H. Magyar Kornél, Molnár Szabolcs, Székely György, Retkes Attila, Tóth Anna; Gramofon Kiadó 2003.)