A kulináris liberalizmus jeles példánya: spenótos-túrós börek (recepttel)
Nem kell feltétlenül órákig rostokolnod a konyhában, mindenféle komplikált műveletet végrehajtani, egzotikus hozzávalókkal zsonglőrködni – miközben olyan varázsszavakat mormolsz titokzatos fejjel, mint consommé, jus, vagy en papillote –, hogy olyan ételt tegyél a családod vagy a barátaid elé, hogy azok mind a tíz ujjukat megnyalják, és csupán a jólneveltségük akadályozza meg őket, hogy negyedszerre is repetázzanak. Mondok most egy kellemesen pofonegyszerű, ám észvesztően gyönyörűséges fogást, amivel elsőként magadat vedd le a lábadról (hogy ne kelljen osztozni senkivel). Fiala Borcsa írása.
–
A reggelik gyönyörűsége
Aki csak egy icike-picikét is ismer, tudhatja jól, élek-halok a kiadós napindító ételekért, a közösséget összekovácsoló brunchokért és a szállodai reggelikért. Ami az utóbbit illeti: ezért is érdemes egy picikét messzebb utazni a jól bevált olasz és osztrák úti célokon túl, hogy az ember megleshesse: mi mindent esznek meg reggelire a népek szerte a világon.
Engem például teljesen magával ragadott a thai utazásom, amikor is örömmel tapasztaltam: simán lehet reggelire mindenféle kincsekkel összepirított rizst (azaz afféle egzotikus rizibizit) enni, ráadásul nem köret gyanánt, hanem főételként. A vietnámi nyaralásom pedig végképp meggyőzött arról, hogy nemcsak szabad, de egyenesen kötelező reggelire ebédet enni.
Varázslatos volt látni, ahogy kora reggel már az utcán üldögéltek az emberek kis műanyag székeken, és kanalazták magukba a frissen főtt, gazdag leveket, mint a pho (ami természetesen a szállodák reggeli kínálatában is szerepelt), vagy a Bún bò Huế, pálcikával sebesen kiszedegetve a forró léből a húsokat, tésztát, zöldségeket. A reggeliben összpontosul tehát a kulináris liberalizmus: ennél inkluzívabb étkezést nem is tudok elképzelni!
Isztambulban jártamkor is egy dzsungelkutató precizitásával végeztem expedíciómat a büféasztal körül, gondosan felmértem a kínálatot, hogy kiválasszam azokat az ételeket, amik leginkább képviselik a tájegységet. Mert őszintén hiszem,
a világot a gyomron keresztül is feltétlenül meg kell ismerni, fel kell fedezni.
Günaydin, börek!
Így került a tányéromra reggel nyolckor egy kocka börek (avagy burek), ez a ropogós réteslapokkal körbezárt, változatos töltelékű balkán étel, ami amilyen egyszerű, olyan finom.
Rengetegféleképpen lehet variálni: tekerheted csiga alakba vagy rétegezheted vízszintesen, készítheted sósan, vagy akár édesen. Töltheted édes túróval, sós fetával, spenóttal, fűszeres darált hússal – határ a csillagos ég. Én most egy túrós-spenótos verziót rittyentettem idehaza, aminek egy falatjától, ha lecsuktam a szememet, újra a müezzinek kiáltásától és a soha nem szűnő autóforgalomtól hangos, zsibongó élettől vibráló városban érezhettem magam.
Túrós-spenótos recept
A spenótot alaposan átöblítem, aztán összevágom kisebb darabokra, majd sózom, megpárolom, és végül kinyomkodom belőle a nedvességet.
Egy tepsit kiolajozok, aztán kibélelem először úgy réteslappal, ahogy a képen látszik, plusz még az aljára hajtogatok két-három lapot, hogy tartson, majd gavallérosan megkenem olvasztott vajjal.
Egy tálban összekeverek fél kiló túrót (én erdélyit használtam, jó zsíros, krémes fajtát, amit kaptam a piacon) három tojással, két deci tejjel, sóval, és egy kiskanál sütőporral. Olyan sűrű legyen a massza, mint a jóféle görög joghurt.
Akkor fogom egyenként a réteslapokat, és összegyűröm őket, mintha csak írólapon rosszul sikerült rajzok lennének, és egy villa segítségével belemerítem a masszába, majd ezeket a sárgás maszattól iszamós galacsinokat, szép sorjában a tepsibe teszem.
Közéjük szórom a párolt spenótot, de csak hogy legyen az ebédemben valami zöldség is, és így a bennem élő, rendkívül szigorú dietetikust is elhallgattassam, ne káráljon folyton nekem. Amikor betelt a tepsi, és elfogytak a lapok, de még maradt egy kevés a szotyóból (persze ahhoz, hogy ez így mind tökéletesen és maradékmentesen megvalósuljon, egy roppant bonyolult matematikai tételt kellene most neked elmagyaráznom, egy olyan komplex képletet, hogy annak már csak a felfogására tett kísérlettől is nyomban megéheznél, és nem lenne erőd tovább olvasni, így soha nem tudhatnád meg, milyen is lett a végeredmény, ami lássuk be, rettentő nagy kár volna. Szóval amondó vagyok, ha maradt még tészta, azt kapd be gyorsan, hogy ne maradjon), szóval mikor mindent szépen elfogyasztottam, akkor az oldalt lecsüngő széleket szépen visszahajtogatom az egész miskulancia tetejére, lekenem olvasztott vajjal meg a maradék túrós-tejes-tojásos szötymeteggel, megszórom szezámmaggal, mintha nem lenne holnap, majd a 180 fokra előmelegített sütőben ropogósra sütöm körülbelül 20-25 perc alatt.
Kicsit várok, amíg hűl, majd szépen felkockázom, és irtóra örülök neki, hogy milyen finomságok sülnek ki már megint a konyhámban.
Kiemelt képünk a szerző tulajdonában van
