„Ez, fiam, oly egyszerű, hogy magad is megcsinálhatod” – Arany János marcafánkja (recepttel!)

– 

Aki a Capitalyban mindig a szanatóriumba kerül

Szegény-szegény Arany János, ami az egészségét illeti, bizony nem épp a legjobb kártyákat húzta ki a születésekor. Vagy úgy is mondhatnánk: költőnk teste olyan volt, mint egy kórságokkal agyontűzdelt tűpárna. Jó pár egészségi probléma gyötörte szerencsétlent, a teljesség igénye nélkül: gümőkór, tüdőtágulás, hipertónia, egy ízben az epehólyag körüli tályogja perforálódott, és az is megesett vele, hogy az orvosok kénytelenek voltak egy dió nagyságú követ kivenni a hasfalából. És ha ez nem lenne elég: 12 éven keresztül élt egy bűzös sipollyal a hasában (erre a részletre meglepően sokan emlékeznek a középiskolai tanulmányaikból), az egyik lábára bicegett, a látása megromlott, egy levelében pedig, amit Tompa Mihályhoz írt, arra panaszkodik, hogy úgy sistereg a füle, mint nedves fa a tűzön.

Érzékeny egészségi állapotából kifolyólag nem is élhette a rocksztár költők duhaj életmódját, nem tivornyázott át éjszakákat a boroskupa mélyére nézve, és nem is tömhette meg úgy a bendőjét mindenféle földi jóval, ahogy minden bizonnyal szerette volna. Ahogy 1868-as Áj-Váj című költeményében fogalmaz: 

„Vagy a tüdő, vagy a máj, 

Vagy a szív, de az a táj! 

Érzem, szorul, feszül, fáj. 

Ettől csappan meg a háj: 

Ez mondja majd nekem: állj!” 

Pedig, szegény de szeretett volna jókat enni!

Szabó István egykori geszti esperes visszaemlékezéseiből (amelyet később K. Nagy Lajos zsadányi lelkész írt le) annyit azért tudni lehet, hogy Arany „reggelire szerette a bivalytejet, amibe a kenyeret beleaprította. Legjobban a pirítóst kedvelte hozzá. Paprikáscsirke galuskával és a túróscsusza tejfellel nyakon öntve, rászórva apró tepertővel volt a kedvelt eledele. A palacsinta, a rékasi lekváros kifli, túróslepény, káposztás rétes, tészták kedves ételei voltak. Szőlőt, darualmát, nyakaskörtét, cseresznyét, fehérepret, földiepret, cukros málnát nagyon szerette.”

Hogy valóban szerethette (vagy legalábbis szerette volna szeretni) a gyomrát, arról a Szózat parafrázisa is tanúskodik, Arany Hasadnak rendületlenül című műve ugyanis így hangzik:

„Hasadnak rendületlenűl 

Légy híve, oh magyar! 

Bölcsődtül kezdve sírodig 

Ezt ápold, ezt takard. 

A nagyvilágon ekivűl 

Nincs más, amit mivelj: 

Áldjon, vagy verjen sors keze, 

Itt enned, innod kell.” 

„Punctum”

Fennmaradt viszont Aranynak egyetlenegy saját receptje: az úgynevezett „marcza-fánké” – ez az étel egyébként Jókai műveiben is többször említésre kerül, csak sajnos a recept nem szerepel bennük. Hogy mégis tudjuk, mi fán is termett a marcafánk, azt egy levélnek köszönhetjük, amelyet Arany küldött egy régi diáktársának, akiről megtudta, a fánk emléke még mindig élénken a szívében él. Nosza, meg is osztja vele a metódust: 

„Íme, itt a recipe: üss egy csuporba (például) két tojást. Belé egy kevés sót, czukrot. Verd össze jól. Önts hozzá egy meszely tejet; annyi lisztet, hogy palacsintatészta sűrűségű legyen. Akkor tégy zsírt tepsibe, egy ujjnyi vastagon, s ezt forrald fel. Mikor legjobban forr, a tésztát kanalankint rakd belé, egy-egy kis kanállal egy helyre, és pirosra süsd meg. Punctum. Ez, fiam, oly egyszerű, hogy magad is megcsinálhatod. Hirtelen étel, mikor hamar kell valamit csinálni. Ölellek, a tieiddel együtt, s maradok mind végig szerető barátod ARANY J.”

Látod, én is mindig mondom, a recepteket nem kell túlgondolni! Egy kis puccantás ide, egy kavarás oda, fitty és fütty, aztán máris kész az ebéd.

Arany marcafánkreceptjéhez pedig tulajdonképpen annyit érdemes tudni (bár nem feltétlenül szükséges, hiszen megadta a „palacsinatsűrűségű” kulcsszót, hogy a meszely a bécsi űrmérték szerint 0,35 liter, a budai szerint viszont 0,42. 

Én csak pár szerény módosítást eszközöltem (bocs, János!): tettem a tésztába egy csipetnyi sütőport, hogy légiesebb legyen a végeredmény, illetve egy fokkal sűrűbb tésztát csináltam, mert aggasztott, hogy az egész misung szétfolyik az olajban (ez volt a harmadik változtatás. Egyszerűen nem vitt rá lélek, hogy zsírban süssem ki a fánkot). A negyedik, hogy tettem bele egy kis reszelt narancsot. Szerintem János is tett volna, ha teheti. De mielőtt tovább evezünk a sült olajszagban a lényegre, egy dolgot gyorsan tisztázzunk!

Miért eszünk farsangkor fánkot?

A farsangi időszak a 40 napos böjtöt előzi meg, tehát ez a dorbézolásról, a mulatozásról és a finom falatokról is szól(hat, ha szeretnéd!). Úgy tartják, hogy

minél többet eszünk farsangkor, annál gazdagabb lesz a termés (ha rajtam múlik, Magyarország agrárnagyhatalom lesz, meglássátok!).

A fánknak egyébként szimbolikus jelentése is van, ha tetszik neked valaki, azt jelezheted úgy is, hogy fánkot adsz neki, ha egy pár tagjai pedig együtt törnek ketté egy fánkot, az azt jelenti, hogy hamarosan hitvesi esküvel is szentesítik a kapcsolatukat. Hát persze, hiszen ott van rajta körben a szalag, ami épp úgy fest, mint egy jegygyűrű! 

Szóval íme, az én fialásított Arany János-os marcafánkom

Egy mélyebb tálba belereszeltem egy alaposan megmosott narancs héját, hozzáütöttem két tojást, ment rá három evőkanál cukor, egy csipet só, egy fél kiskanál sütőpor, három és fél deci tej, és annyi liszt, hogy sűrűbb, de még folyós tésztát kapjunk. (Szerintem: sűrűbb, mint a palacsinta, de lazább, mint a nokedlitészta.) Mélyebb serpenyőben bő olajat forrósítottam, majd abba kanalaztam bele evőkanállal a halmokat, egymástól tisztes távolságra. Amikor az egyik fele aranyszínre sült, két villa segítségével megfordítottam. Talán annyi fifikája van a dolognak: érdemes megvárni, amíg valóban megsül az egyik oldal, és addig nem piszkálni. A folyósabb tészta miatt ugyanis, ha túl korán megbökögeted, akkor a felső részéből hajlamos kicsorogni a még nem megsült közepe, ami egyrészt rontja a fánk külalakját, másrészt keletkezik így benne egy gödör, ahová aztán beeszi magát az olaj… ahhoz meg nem kell egy Arany Jánosnak lenni, hogy a túlzott zsiradékfogyasztás megártson a bélzetünknek. Amikor a másik fele is megsült (egyik oldal kb. 2 perc, másik 1), akkor nedvszívó papírra szedtem. Tálaláskor megszórtam porcukorral, és lekvárral ettem meg, de csak azért, hogy valóban remek legyen a termés az idén.

Egyél te is sok fánkot, nehogy rajtad múljon a szebb jövő!

Forrás: ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk a szerző tulajdonában van

Fiala Borcsa