-

A csöröge idehaza tradíció. Nem kemény, mint máshol általában, mert anya valamit bolondított a recepten, és olyan puha lesz, hogy csak úgy siklik a porcukorhóban, amikor beledobjuk. Annyira szerettük, hogy kiskorunkban nem győzte sütni anya meg nagyanyám. Megtiltottuk nekik, hogy csomót formázzanak belőle, mert az úgy nem tetszett nekünk. A csöröge tehát kisimítva maradt, puha volt, és olyan delejesen nézett reám, hogy egy darabot se lehetett belőle meghagyni apának, aki rendszerint későn jött haza az esti műszakból.

Azt persze mondani se kell, hogy egészen addig, amíg ki nem repültem a szülői házból, én nem is láttam odahaza bolti lekvárt vagy bolti tésztát. A nyári befőzések olyan természetesek voltak, melyeknek képe és illata még ma is elevenen él a szívemben. Tehát a csörögefánkhoz házi sárgabaracklekvár dukál. Azzal a zselatinos csuszpájzzal (ahogy Kozma nagyanyám mondaná) vétek volna megszentségteleníteni.

Itt a recept:

Hozzávalók:

60 dkg liszt

2 evőkanál cukor

1 csipet só

fél csomag sütőpor

6 tojássárgája

1 kanál tejföl

házi sárgabarcklekvár

Hozzávalók: összegyúrom a tésztának valókat, csinálok hat gombócot, és a gombócokat egyenként elkezdem kinyújtani fél centire, aztán rombuszformára kezdem el felvágni derelyemetszővel, meg a közepén kivágni egy kis finom vonalon. Ha ezzel megvagyok, forró olajba teszem, aranybarnára sütöm, majd a végén meghempergetem vaníliás porcukorba.

Egyébként nagyon kíváncsi vagyok, hogy miért hívják csörögének. Valaki tudja?

Szentesi Éva