Böff, botratekercs, nosztalgikus házi csoki, köményes pálinka – Felzabáltuk Székelyföldet

–

Egy család, pontosabban egy családi vállalkozás meghívásának tettem eleget, amikor Erdélybe látogattam, az utam pedig azért is volt izgalmas, mert az idén 20 éves Vitéz Kürtős alapítóinak otthonában szállhattam meg. Így testközelből ismerkedhettem meg az erdélyi vendégszeretettel, aminek köszönhetően a napok előrehaladtával eme testem egyre kerekebb és kerekebb formát öltött, míg úgy nem éreztem, ha még egy falatot eszem, menten kipukkadok. Na de nemcsak zabáltam nyakra-főre, hanem kulturálódtam is mindeközben, hogy nektek is hozhassak a finom falatok mellé pár érdekes történetet, tudnivalót is, hogy ha Székelyföld felé jártok, tudjátok, mit kell megenni-inni és miért!

Dorong fánk, botratekercs, botfánk, avagy…

Manapság már temérdek helyen lehet úgynevezett botra tekert fánkot kapni… bár te valószínűleg inkább kürtőskalács néven ismered ezt az édességet, azonban ez nem volt mindig így! Még Székelyföldön is (ahonnan a legenda szerint ez a különleges kinézetű édesség származik, ezt is mindjárt mesélem!) jobbára ünnepnapokon ették a dorongfánkot. Így aztán amikor évtizedekkel ezelőtt megnyitott a Lehel Kürtősház (a Vitéz Kürtős egyik tulajdonosának, Bálint Gáspár szüleinek működtetésében) Székelyudvarhelyen, az egyik betérő bácsika csak annyit sóhajtott: mostantól fogva mindennap ünnepnap lesz, hiszen a nyalánkság fogyasztása többé nem korlátozódik különleges alkalmakra.

Pedig a kürtőskalács születéstörténetében – ha hihetünk a legendának – semmi ünnepi nincsen, sőt. Van viszont benne bőséggel a székelyek találékonyságából és ravaszságából. A tatárjárás idején ugyanis Székelyföld lakosai kénytelenek voltak elmenekülni a falvakból, sokan a Rez barlangjaiban húzták meg magukat. A tatárok úgy vélték, sebaj, hadd bujkáljanak a szűk lyukakban, majd alaposan kiéheztetik őket, aztán akkor előjönnek. Igen ám, de ez a kiéheztetés bizony kétélű fegyver, egy idő után már a tatároknak is hangosan korgott a gyomra. Ekkor történt, hogy egy leleményes székely asszony összekevert egy kis lisztet hamuval, abból kalácsot sütött, majd azt egy póznára tűzve meglengette az üreshasú tatárok orra előtt, hadd lássák, a székelyek, milyen jól élnek, míg nekik felkopik az álluk. 

A tatároknak ez volt az utolsó csepp a pohárban, szégyenszemre elkotródtak, hűlt helyükön pedig a dorongfánk vetette meg a lábát.  

Ám ha nem a tatárjáráshoz köthető mondából indulunk ki, akkor is találkozunk a székely leleményességgel – hisz általában akkor sütöttek kürtőskalácsot, amikor kenyeret is –, ugyanis miután bevetették a kenyeret a kemencébe és a leégett fa parazsát kihúzták eléje (hogy az ne égjen le potyára) afölött sütötték meg a maradék kenyértésztából egy fára feltekerve a kürtőskalácsot, amelyet eleinte csak vajjal locsoltak.

A kürtőskalácsot persze ma már nem hamuban készítik, a kalácstésztát pedig nem botra tekerik fel, hanem az erre szolgáló sütőfára, majd faszén felett sütik készre, mielőtt kristálycukorba hempergetnék, ami aztán tűz felett karamellizálódik, és édes burokba csomagolja a lágy tésztát. Enni pedig úgy kell, hogy a tésztaszalagokat letekerjük, és ebből törünk egy-egy falatot. Csak a műfajt még nem kellően ismerő külföldiek fogyasztják rendszeresen úgy, hogy összetörik-nyomják a hengert. Székely idegenvezetőnk az út során azt is elmeséli, hogy amikor olaszok látogattak hozzájuk Székelyudvarhelyre, és megpillantották a kürtőskalácsot, boldogan felkiáltottak: ooo, macaroni gigante!

Böff

Azt hiszem, abban egyetérthetünk, hogy a házi húslevesnél egyszerűen nincs jobb vagy szívmelengetőbb a világon, én is gyakran készítem. Csak egy dolog bosszant: sokszor megmarad a benne főtt zöldségek egy része. Ha első körben nem fogy el még azon melegében a répa, krumpli, zeller, valahogy senkinek nem akarózik azt másnap újramelegíteni a lével együtt. Székelylengyelfalvi vendéglátóimnál azonban olyan isteni praktikát tanultam, amit egészen biztosan be fogok építeni a saját vasárnapi húsleves-gyakorlatomba is. A leves megfőtt zöldségeit – répát (erdélyi barátainknak: murok), gyökeret, krumplit, zellert – felaprították, összekeverték keménytojás-kockákkal, felaprított csemegeuborkával és puhára főtt zöldborsóval, végül beleforgatták a házi készítésű majonézbe. Ez az úgynevezett böff saláta – a francia Salade de boeuf-ből, de ha megkóstolod, egyet fogsz érteni velem abban, hogy a franciasalátaként ismert verziónál (főleg, amit közértekben vagy éttermekben lehet kapni) százmilliószor jobb.

Én kifejezetten idegenkedem a sima francia salátától, de a böfföt úgy kellett nagy önuralommal a hatodik szedés után eltolnom magamtól, hogy másnak is jusson. 

Juhtúrós puliszka reggelire

Nagy szívfájdalmam, hogy a gyerekeim nem szeretik a puliszkát, így idehaza csak nagyon ritkán szoktam csinálni, leginkább akkor, ha vendégek jönnek, hiszen képtelenség belőle csupán egyetlen adagot készíteni. Ráadásul leginkább még azon melegében finom, ha sokat hagyja az ember állni, megköt (persze még úgyis nagyon sok mindent lehet vele kezdeni). De az még sohasem jutott eszembe, hogy puliszkát finom, csípős juhtúróval gazdagon megszórva, összekeverve akár reggelire is lehetne enni… egészen mostanáig.

Ahogy kora reggel kiszédelegtem a Hargitától körbeölelt, madárfüttyös (és időnként medveriasztótól hangos) teraszra, ahol megpillantottam a fehéren pettyezett, kanárisárga, gőzölgő kását az asztalon, a térdem önkéntelenül is megroggyant, épp annyira, hogy már ott is találjam magamat egy tál puliszka felett üldögélve. Amihez… ó, szentséges szűz… olyan tejfölt kaptam, hogy azóta is zokogok legbelül. Én ugyanis eddig azt hittem, ettem már tejfölt. De ennek a majonézszínű, gazdag ízű krémnek azok a megdermedt, vizes tetejű holmik a nyomába sem érnek.

Házi csoki

Az erdélyi házi csoki története még arra az időre nyúlik vissza, amikor jegyrendszerben tudtak csak élelmiszerhez hozzájutni az emberek. Kisgyerekes családoknak járt a kisbaba egyéves koráig tejpor is, amiből aztán margarinnal vagy vajjal, cukorral és kakaóporral készítették odahaza a házi csokit, de a nyolcvanas évek Romániájában lehetett úgynevezett „öthatvanast” kapni a cukrászdákban is időnként, a gyergyóremetei tejporgyárnak köszönhetően. Ezt a rendszerváltás előtti édességet hozta aztán vissza egy élelmes vállalkozó, Laczkó Endre és felesége, Ibolya, akik End-Ibo márkanéven hozták forgalomba a klasszikus erdélyi házi csokit, amit szinte mindenki megkóstol, aki Székelyföldön jár. Ám ezért nem kell odáig utazni, hisz a budapesti Édes Mackó kürtőskalács-cukrászdában frissen is gyártják, minőségi alapanyagokból.

Székelyföldön én azt éreztem, hogy ez az az étel, amihez nem árt, ha az embernek valóban fűződnek nosztalgikus emlékei, ha igazán élvezettel akarja eszegetni a kakaóban szegény, cukros, nem túl komplex ízvilágú édességet. 

Áfonya pálinka, köményes pálinka

Elég ritkán fordul velem elő, hogy ha beszámolok a munkaügyeimről a gyerekeimnek, akkor érdeklődés csillan meg a szemükben, az erdélyi utamra azonban még a fiam is irigykedve kapta fel a fejét. Tavaly ugyanis az édesapjával itt töltöttek el pár napot, amire szívesen emlékszik vissza. A lelkemre kötötte indulás előtt, hogy ha megkínálnak áfonyapálinkával, azt semmiképp ne utasítsam vissza. Ezt a tanácsot pedig – most már kellő mennyiségű tapasztalattól átitatva – én is továbbadom neked, annyi kiegészítéssel, hogy mindenképp kóstold meg a köményes pálinkát is!

A pálinka szó egyébként e két nedű esetében költői túlzás, mivel „csak” 24,5 százalék körüli az alkoholtartalmuk, ezért inkább a likőrök családjába tartoznak (a pálinkák 37,5 százalék alkoholtartalomnál kezdődnek a szabályozás szerint). Külön öröm a lilás itallal teli üveg aljában üldögélő alkoholban ázó áfonyadarabkákat elszopogatni, és ha szerencséd van, a kupicádba is pottyan pár. A köményes pálinkát (ami szintén likőr) pedig valóban köménnyel ízesítik, én szerettem, de rajongásomban útitársaim közül nem osztozott mindenki.

Ha neked is vannak jóízű székely emlékeid, élményeid, mondd el kommentben, mi az, amit legközelebb semmiképp ne hagyjunk ki, még akkor sem, ha már degeszre ettük magunkat töltött káposztával és tehéntúrós lepénnyel is!

Fiala Borcsa a Lehel Kürtősháznak és a Vitéz Kürtősnek köszönhetően utazott Székelyföldre. 

A képek a szerző tulajdonában vannak

Fiala Borcsa