Nem titkoltan az Instagram az egyik legtöbbet használt alkalmazás a telefonomon

Még a barátommal is itt ismerkedtem meg – aha, ennél ezredfordulósabb nem is lehetnék. Időről időre megannyi bírálat éri ezt a képmegosztó felületet, az elburjánzó „képmutatást”, meg a belőle kinövő influenszertársadalmat. Nyilván nem alaptalan a rengeteg ellenérzés és kritikus hang a jelenség körül, bizony számtalan példát hozhatnék, akik rászolgáltak erre, akiknek fontos a farok-, pardon fenékméregetés, a „kirakatélet”. Na, rájuk nem éri meg az időnket pazarolni, ez a cikk sem róluk szól.

Szerencsére jó páran vannak az ellentáborban

Ők valódi tartalmat gyártanak, amely hiteles, és látszik a befektetett munka, náluk a reklám is önazonos, és minőségi párbeszédet generálnak fontos témákról, és lehet velük nem egyetérteni – és vitatkozni, szóval olyan véleményvezérek, akikre érdemes odafigyelni. Miattuk jó jelen lenni az Instagramon, nekik tulajdoníthatóan válik a céltalannak tűnő feedpörgetés valamivel színvonalasabb időtöltéssé. Szerteágazó témában találkozhatunk velük, sokféle látásmóddal, különböző megközelítésekkel. Ami közös bennük, hogy értéket közvetítenek, számomra legalábbis mindenképpen.

1. Ha nem tudod, mit olvass – @ottanna

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Ott Anna (@ottanna) által megosztott bejegyzés

Biztosan sokan ismeritek. Ott Anna a könyvek szakértője, és ma már azzal keresi kenyerét, amit igazán szeret: olvas. Szíve-lelke benne van minden bejegyzésében, amelyek leginkább az olvasmányélményeit taglalják. Kortárs magyartól a klasszikus világirodalomig, a krimitől a drámán át a pszichológiai témájú könyvekig minden megtalálható a polcán. Amikor még lehetett, kulturális brunchokat tartott, és irodalmi sétákat Krisztinavárosban a kapcsolódó nyugatosokról. A karantén alatt heteken keresztül együtt olvasott a követőivel, akikkel megbeszélték az aktuális fejezeteket – igazi közösségi élmény volt az #olvassnádast projekt.

De nem csak emiatt szerethető annyira a jelenléte: olyan fontos ügyek mellett áll ki, mint a felelős állattartás, szerinte is menő örökbe fogadni. A fenntarthatóság is szívügye, ezért gardróbvásárokat szervez, és lelkes támogatója a hazai tervezőknek. A karácsonyi időszakban már nem először hirdetett adománygyűjtő akciót, 2020-ban például az Igazgyöngy Alapítvány javára. Számomra ő igazi véleményvezér.

2. Ha őszinteségre vágysz – @szialidia

Gulyás Lídiát sok mindenért szeretem és tisztelem, de talán a legjobban azért, mert kőkeményen beleáll helyzetekbe. Ilyen volt a BLM-mozgalom, a Kaleta- vagy Norbi-ügy, és a családok sokszínűségének ünneplése is. Társadalmilag hihetetlenül érzékeny: nagyon sok diskurzust generál testpozitív témában, emelt fővel hirdeti, hogy „ér magad szarul érezni” (2020 után meg pláne), és hogy terápiára járni sem ciki. Szakmai bennfentesként (közösségimédia-szakértő egy ügynökségnél) sok-sok leplet leránt az influenszerségről, ami transzparenssé teszi a saját működését is, marketingesként pedig izgalmas ilyen témáról közérthetően olvasni, tanulni. Motiváló kedves üzeneteivel már valószínűleg sokan találkoztatok, Lilla ITT írt róluk.

Lídia kimeríthetetlen ötletgyár és inspirációforrás számomra, miközben maga is folyamatosan tanul, lementhető sablonjaival és játékaival több ezer felhasználó arcára csalt már mosolyt. Szentül hiszem, hogy az általa kezdeményezett magyar nyelvű GIF-ek pedig még egy fokkal jobb hellyé tették az Instagramot.

3. Ha fenntarthatóbb lennél, de nem tudod, hogyan kezdj bele – @aboutahome

Wertán Sára tulajdonképpen képes blogot vezet az Instagramon, aminek fókuszában a környezettudatos életmód áll. Legyen szó #nemisszemét dekortippekről, lakberendezésről vagy DIY tisztítószerekről, nála mindenhez kapsz jó ötletet, ami egy szélsőségektől mentes, nagyon szerethető otthon kialakításában segítségedre lehet. Kipróbált tisztítószerreceptek, „hogyan készült?” videók, és „előtte-utána” fotók teszik nagyon igazivá Sára egész lényét, és az általa képviselt irányvonalat.

Nagyon szimpatikus, ahogy egy-egy megosztóbb posztjánál a kommentelőkkel bánik, látszik, hogy az asszertív kommunikációhoz is ért.

Fenntartható bakancslistás kihívása nagyon sokak kedvence volt az őszi–téli időszakban, biztos vagyok benne, hogy tavaszra is tartogat valamit – ez pont jó kezdet lehet, ha elindulnál ezen az úton.

4. Ha nem tudod, mit egyél, vagy kellene egy kis löket a fittség felé vezető úton – @doraczako

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Dora Czako ✈️🌎 (@dora_czako) által megosztott bejegyzés

Rövid ideje követem Czakó Dóri profilját, de már ez alatt is sok tippet kaptam tőle az egészségtudatosabb életmód kapcsán. Kedvenceim az ínycsiklandó kajafotói, és hogy a hozzájuk tartozó receptek mellett mindig van pár bölcs, szemléletformáló gondolat a testtudatosság témakörében. Még ha tudja is, hogy néhányakból ellenérzést vált ki, kerek perec leírja, amit gondol, és ettől lesz igazán hiteles, amit csinál.

Szuper, ahogy mindig megmutatja, mennyire egyszerűen lehet változatos, tápláló és gyönyörű ételeket készíteni, és hogy a mindennapi tesi nem luxus, napi húsz perc mozgás pont hússzal több, mintha nem csinálnál semmit.

Utóbbit a vállamon ülő lusta kismanó is jól megtanulta, néha a szememre is veti kíméletlenül.

5. Ha elvágyódsz egy varázslatos világba – @beakonya

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Bea Kónya 🕊 (@beakonya) által megosztott bejegyzés

Kónya Bea érti a dolgát, ami a közösségi médiát illeti, hiszen főállásban marketingstratéga. Személyesebb tartalmai és véleménynyilvánításai inkább szakmai jellegűek, de mezei felhasználóknak is érdekesek, tanulságosak, például gyakran beszél az influenszerjelenségről.

Amiért viszont igazán jó Beát követni, az az, hogy képeivel varázslatos világ kapuja tárul fel előttünk, nagy mestere a storytelling módszerének. Amikor a puszta valóságot mutatja meg, az is csodaként hat, szemet gyönyörködtetők a határban készült természetfotói.

Madarak, nyulak, őzek, gombák és virágok: szinte egy-egy mesét mondanak el szavak nélkül. Cicáival és kreatív koncepcióival üde színfoltja az Instagramnak. Ha mindenki az övéhez hasonló szemüvegen keresztül szemlélné a világot, biztosan élhetőbb hely lenne.

6. Ha elvágyódsz vidékre – @borcsaphoto

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

zergi bori (@borcsaphoto) által megosztott bejegyzés

Az előzőhöz hasonló témakör, mégis teljesen más köntösbe bújik a vidéki élet szépsége Zergi Bori lencséin keresztül. Az egyébként fotós végzettségű Borcsánál a slow life hangulatot szeretem a legjobban, azokat a bejegyzéseit és storyösszeállításait, amikor csak kimegy a falu szélére, felbiciklizik a hegytetőre, és kattint párat, ezekből mindig nagyon szép képek születnek, majd mesél arról, hogy milyen vadvirágok nyílnak épp, vagy megmutatja a szél hangját.

Olyankor mindig azt képzelem, hogy így érdemes élni. Tetszik, ahogy a fajsúlyosabb dolgokról is ilyen könnyeden kommunikál.

Ezenfelül szuper DIY, lakberendezési ötleteket leshetsz el nála, kapsz egy sor ajánlást klassz hazai alkotók portékáira, fotói segítségével elutazhatsz izgalmas tájakra, például Izlandra vagy Svájcba, finom vega ebédötletekre bukkanhatsz, és megannyi szívmelengető történetet olvashatsz arról, hogyan telnek egy fiatal, macskás pár mindennapjai egy alig 300 fős faluban.

7. Ha szívesen látnád a világot egy grafikus szemével – @czikkcakk

Czikkely Panni, művésznevén Czikkcakk egy cukiság- és kreativitásbomba, ikonikus rajzai egy alternatív valóságba repítenek, ahol elhiszed, hogy minden békés, puha, ölelő és légies. Aztán ha a sorok mögé pillantasz, rájössz, hogy egy ilyen tehetséges lány élete sem fenékig tejfel. Alkotóként, vállalkozóként mutatja be a mindennapjait, például: hogyan próbálták már hülyére venni csokival, vagy milyen elmondhatatlanul bizsergető érzés, amikor valaki magára tetováltatja egy rajzát. A szélesebb köröknek szóló témákat sem kerüli: a bodypositivity mellett gyakran vannak terítéken nála olyan tabutémák is, mint a menstruáció, a kiégés vagy a gyászfeldolgozás. Mivel a szavak mellett rajzba is foglalja őket, sokaknak könnyebb lehet ezek befogadása.

 Deli Csenge

Kösz, ha kommentben ti is ajánlotok a kedvenceitek közül néhányat!