Mi kell ahhoz, hogy az emberből sikeres startupvállalkozó váljon? Egy jó ötlet mindenképp. De ez nem elég. Mert sok-sok embernek van jó ötlete. Lelkesedés. Küldetéstudat. Kockázatvállalás. Megfelelő személyiség. Támogató környezet. Szerencse. És ha ez mind megvan, még akkor sem biztos, hogy sikerül. Ráadásul – a statisztikák szerint – a nőknek ezen a pályán (is) nehezebb. Az induló vállalkozások alapítói között csak elenyésző számban találunk nőket. A WMN magazin csaknem öt éve maga is startupvállalkozásként indult, ráadásul egy nő alapította. Szóval nem véletlen, hogy a téma közel áll szívünkhöz. Ezért is örültünk nagyon, amikor a Hiventures kockázati tőkebefektető cég minket kért fel, hogy bemutassuk idén a nőknek kiírt az Év Női Startuppere-díj döntőseit. A Regional Startup and Innovation Day keretében, november 7-én kihirdetik az idei év legjobb startup vállalkozónőjének járó első helyet, amelyet egy szűkített lista alapján ti dönthettek el. A nyeremény komoly segítséget jelent majd a fejlesztéshez, továbblépéshez a győztesnek, ezért aztán kérjük, jól átgondoltan dönts. Voksodat a WMN szavazófelületén tudod leadni. Az alábbiakban néhány percben megnézheted mindhárom jelöltet – a következő napokban pedig egyesével is bemutatjuk majd őket. Bárhogy is döntesz, mindhárman megérdemlik a támogatást!
–
Balogh-Mázi Mária és a DreamJo.bs
Juhász Réka és a Let me Inn
Szente Alíz és a gyerekkel.com
Köszönjük, hogy rászántad ezt a néhány percet a videókra. Most pedig szavazz itt:
Bár egyre több a női vállalkozó, de még mindig egy csomó hátránnyal kell megküzdeniük a férfiakhoz képest, és számos tényező miatt nem tudják kifutni magukat. Márpedig amíg ez nem változik, és a gazdasági szerepük nem erősödik, addig a politikai döntéshozatalra sem lehet nagyobb befolyásuk.
Sarah Breedlove, más néven Madam C. J. Walker az egyik első ismert afroamerikai nő volt, aki megalapította saját üzleti birodalmát, és önerőből milliomos lett.
A mentorálás mindig is kulcsfontosságú volt a vállalkozói életben, pláne, ha segít áthidalni azokat az akadályokat, amelyeket a nemi egyenlőtlenség gördít a nők útjába a munkaerőpiacon és az üzleti világban.
Aki összehozza a tökéletes munkatársakat a tökéletes munkahelyekkel. Szerinted Balogh-Mázi Mária az Év Női Startuppere? Akkor szavazz rá a cikkünk végén!
Fiatalasszony informatikus végzettséggel, két kicsi, izgő-mozgó fiúcskával. Meg egy nagy adag elszántsággal és tettvággyal. Valahogy így kezdődött… és ez lett belőle:
„Engem így formált a szerelem. Romba döntött és épített is” – írja olvasónk, Ágnes, aki megtapasztalta, mennyit tud építeni az ember önbecsülésén, magabiztosságán, ha olyan partner van mellette, aki jól szereti. És ennek az ellenkezőjét is megélte egy tragikus kimenetelű kapcsolat során.
Tóth Flóra ismerőse a nagyszülei aranylakodalmát szervezve csodálkozott rá, mennyivel olcsóbb a torta, a helyszín, a virág, a fotós, mint az egy évvel korábbi esküvőjén. Kiderült: a különbség oka nem feltétlenül az, amit elsőre gondolnánk.