Sarah Breedlove 1867. december 23-án született a louisianai Deltában. Szülei, Owen és Minerva Breedlove és négy idősebb testvére még rabszolgaként jöttek világra – ő volt az első a családban, aki már szabad emberként élhetett. A kis Sarah egészen fiatalon megárvult: ötéves volt, amikor édesanyja kolerában meghalt, egy évre rá pedig az apja is elhunyt. A kislány ezt követően a Mississippiben élő rokonaihoz került. Igazi gyerekkora sosem volt, korán munkába kényszerült, ami miatt kimaradt az iskolából – olvasni a vasárnapi iskola műveltségi óráin tanult meg, a templomban.

14 éves korában ment hozzá az első férjéhez

A házasságból 1885-ben lánya született, A’Leila Williams, aki később anyja üzleti birodalmának fontos munkatársává vált. Miután első férje meghalt, újraházasodott, de ez a kapcsolat nem sokkal később válással végződött. Sarah 1888-ban kiköltözött St. Louisba, ahol mosónőként talált munkát, keresetéből azonban alig jöttek ki a lányával. Mivel eltökélt célja volt, hogy a gyerekének jobb lehetőségeket biztosít, mint amik számára megadattak – elsősorban az oktatást illetően –, muszáj volt valami keresetkiegészítés után néznie. 

Szerencsére a városban éltek borbélyként dolgozó testvérei is, akik megtanították neki a szakma fortélyait, hogy Sarah kiegészíthesse a mosónőként szerzett alacsony bevételét.

Mivel akkoriban sokan – beleértve őt is – fejbőrbetegségektől szenvedtek a káros hatású szappanok és tisztítószerek, valamint a rossz táplálkozás és a ritka hajmosás miatt, a bátyjaitól elsajátított, hajápolásra vonatkozó tudás nagy potenciált rejtett Sarah számára.

Az 1904-es St. Louis-i világkiállításon az Annie Malone értékesítési ügynöke lett. Malone ekkor már a Poro Company tulajdonosaként sikeres kozmetikai vállalkozó volt, a vele töltött idő alatt pedig Sarah sokat tanult az üzletről: például, hogy milyen hajápoló formulát érdemes árulni, milyen az értékesítési ügynökök megjelenése, és azt is, hogyan kell strukturálni az üzletet. Ezt a tudást felhasználva, nem sokkal később saját termékcsaládot indított. 

1906-ban harmadjára is férjhez ment, méghozzá Charles Joseph Walker, egy St. Louis-i ügynökhöz, így amikor önálló üzletbe kezdett, azt már Madam C. J. Walker néven tette. Bár férjével hat évvel később elváltak, a vállalkozás miatt a nevét megtartotta.

rabszolgaság női vállalkozás C J Walker
A The Madam C.J. Walker cég épülete 1911-ben - Forrás: Getty Images/Gado

Fodrászként és kiskereskedőként kezdte

Sarah házról házra járva árulta a termékeit, és otthonuk kényelmében mutatta meg ügyfeleinek, hogyan használhatják azokat a hajformázásához és ápolásához. Üzletét családjával együtt vezette, férje a promócióval foglalkozott, lánya pedig a szállításokat intézte. Hogy bővítsék vásárlói körüket, egy idő után Sarah és Charles „turnézni” indultak a déli országrészben is.

Ahogy az üzlet növekedett, a pennsylvaniai Pittsburghbe költöztek, ahol egy másik szépségszalon mellett egy iskolát is nyitottak, ahol a Sarah által „hajművésznek” nevezett szakembereket képezték.

A vállalkozás tovább növekedett, egészen az Indiana állambeli Indianapolisig, ahol Sarah megalapította a cég székhelyét, a Madam C. J. Walker Manufacturing Companyt. Vásárolt egy házat és egy gyárat, majd egy fodrászszalont, egy másik iskolát, és az új termékek fejlesztésére egy laboratóriumot is létrehozott.

A legjobb szakembereket kérte fel, hogy segítsenek a vállalat nemzetközi növekedésében, és kifejezetten afroamerikai nőket helyezett vezetői pozíciókba. Annak ellenére, hogy idővel más kozmetikai vállalkozók és cégek is sikeresnek bizonyultak, Madam Walker cége továbbra is jól teljesített.

rabszolgaság női vállalkozás C J Walker
Madam C.J. Walker autót vezet 1911-ben - Forrás: Getty Images/Smith Collection/Gado

Több ezer munkahelyet teremtett

Az Egyesült Államokban és a Karib-térségben több mint húszezer nő árulta Walker termékeit házról házra járva; vállalkozása nemcsak az USA-ban, hanem nemzetközi szinten is ismertté vált. Promóciós tudatossága messze megelőzte korát, minden termékén szerepelt az arcképe, ami még felismerhetőbbé tette a márkát. Idővel Kubában, Haitin, Jamaikában, Panamában és Costa Ricán is ismerték a nevét.

Madam Walker az elsők között volt, aki több autót is birtokolt, főállású sofőrje volt, és több olyan ingatlanja, amik később nevezetességgé váltak. A hatalmas vagyon ellenére azonban sosem felejtette el, honnan jött. Számtalan afroamerikai nőnek segített abban, hogy saját vállalkozást építsen és anyagilag függetlenné váljon, de aktívan hozzájárult ahhoz is, hogy az afroamerikai közösség számára különböző pénzalapokat hozzanak létre.

Rendszeresen támogatta az afroamerikaikat segítők szervezeteket – vagyonának közel kétharmadát jótékonysági célokra fordította.

Madam Walker 1919. május 25-én, 51 éves korában hunyt el. Bár nem adatott neki meg neki a hosszú élet, mégis monumentális életművet hagyott hátra, amiben – ahogy az jól látszik – a közösségéről sem feledkezett meg. Sokáig úgy ismerték, mint az első afroamerikai nőt, aki önerejéből vált milliomossá, és bár előtte és vele nagyjából egyidőben másoknak is sikerült ez a bravúr, ő megkérdőjelezhetetlen inspirációt jelentett az afroamerikai nők későbbi generációi számára. 

 

És miközben kétségtelenül az Egyesült Államok történelmének egyik legsikeresebb vállalkozója volt, Walker a XX. századi afroamerikai internacionalista mozgalmak kulcsfigurájaként is fontos szerepet töltött be – idejét, tehetségét és forrásait az ehhez kapcsolódó politikai csoportok erőfeszítéseinek támogatására fordította.


Források: ITT, ITT és ITT

Kiemelt kép: Getty Images/Addison N. Scurlock/Michael Ochs Archives

Mózes Zsófi