Életveszélyben a magyar erdő – A szárazság, a tarvágás engedélyezése és a gondatlan kirándulók halálos kombinációt jelentenek

–

Az erdő a legjobb légkondi

Sajnos nincs mit szépíteni: az ember egyelőre nem látta még be, nem ismerte fel, mekkora bajban vagyunk. Olyan, mintha a tűzforró városban izzadva nem fogtuk volna még fel az erdők létének és egészségének jelentőségét. 

Emlékszem, néhány évvel ezelőtt épp az év legmelegebb napja és egyben hőségriadó volt, negyven fok körüli hőmérséklet. Nekem egy fotózásra kellett mennem az erdő közepén. Ott töltöttük a napot a Bükkös-patak forrásánál, és egyetlen percig nem izzadtunk, nem volt melegünk. Csodálatos, friss levegőn dolgoztunk, és este, amikor visszamentünk a városba, hallgattuk az ismerőseinket, akik egész nap kínlódtak az aszfalton, és az volt a legnagyobb felüdülés számukra, ha beülhettek egy légkondicionált helyiségbe. Márpedig az a helyzet, hogy

az erdőnél, a fáknál nincs jobb légkondicionáló, légtisztító „berendezés”. Mindannyiunk érdeke lenne, hogy vigyázzunk rájuk, és ha eddig nem tettük, kerüljünk hozzájuk közelebb. 

Éppen ezért itt lenne az ideje, hogy – ha eddig nem tettük – menjünk és fedezzük fel, kezdjünk el kirándulni, töltsünk el több időt a fák között, hogy megtanuljuk jobban értékelni és ezáltal óvni az erdőket. Persze, az sem mindegy, hogyan kirándulunk. Azt gondolná az ember, hogy a kirándulás önmagában már egy természetbarát tevékenység, de ez nem feltétlenül van így, és nem minden kirándulóhely olyan vadregényes, mint gondolnánk. 

Gálhidy Lászlót, a WWF Magyarország erdő programvezetőjét kérdeztem a hazai erdők állapotáról, a fakitermelésre vonatkozó szabályok várható következményeiről és arról, mik a leggyakoribb károk, amiket a kirándulók okozhatnak a természetben. 

Tarvágásra ítélt kirándulóhelyek

„Sajnos a kormányrendelet kiemelten érinti a védett erdőterületeket, ahol a legtöbb turistautunk is található. A kirándulóhelyeket általában országunk legszebb pontjain, hegyvidéki kilátópontokon, források környékén, folyóvizek és tavak partjain alakították ki elődeink – amelyek természeti értékekben is bővelkednek – mondja a szakember. – Az itt található erdőket évtizedek óta védi a természetvédelmi és erdőtörvény egyaránt, ám a korlátozások közül sokat drasztikusan visszavág a most megjelent rendelet. Tarvágás végezhető mostantól a magas természetességű, védelmi és közjóléti rendeltetésű állami erdőkben is, amelyek az élővilág és a tájkép szempontjából is a legértékesebbek. 

A tarra vágott területek arányának növekedése nemcsak az élővilág szempontjából káros, de a klímaváltozás hatásait erősíti. 

Fát lehet termelni a madarak fészkelési idejében is – tehát előfordulhat, hogy májusban is zúgnak majd a láncfűrészek a jól ismert kirándulóhelyünkön. A faanyag szállítására szolgáló erdészeti utak kialakítása engedély nélkül történhet, így valószínűleg többször keresztezzük majd ezeket a túráink során. Az erdei utak komoly szerepet játszanak a csupaszra vágott hegyoldalakról lezúduló csapadék völgybe vezetésében, ami a településeket elérve sokféle problémát és anyagi károkat okozhat.”

Az erdőtüzek gyakorisága jócskán megnövekedett hazánkban is, de ez nem csak a száraz tavaszok és forró nyarak következménye. 

„Az erdeink állapota is szerepet játszik ebben – mondja Gálhidy. – Az elmúlt évtizedekben sok helyre telepítettek tájidegen fenyveseket, amelyek kiemelten tűzveszélyesek, de ahogyan a Bükk-fennsík példáján is láttuk, a tarvágások, végvágások helyén létrehozott fiatal erdők is könnyen lángra kapnak. A fakitermelési szabályok lazításával több vágásterületre számíthatunk.”

A kormányrendelet soha nem látott társadalmi felzúdulást keltett, a WWF Magyarország pedig öt másik zöldszervezettel – a Magyar Természetvédők Szövetségével, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel, a 10 millió Fa Alapítvánnyal, a Greenpeace Magyarországgal és a Levegő Munkacsoporttal – közösen nyílt levelet írt a miniszterelnöknek, amelyben azt kérik, vonja vissza a rendeletet.

A nyílt levélhez ITT bárki csatlakozhat az aláírásával, magánszemélyek és civil szervezetek egyaránt.

„Ne vágd ki a fákat!”

A katasztrófáktól és a tarvágásról szóló új rendelet következményeitől picit eltávolodva szerettem volna megtudni azt is, milyen állapotban vannak a hazai kirándulóhelyek általában. Jobb állapotban vannak-e a népszerű útvonalak, mint a kevésbé ismertek, és ha igen, vajon miért? A városi infrastruktúrához közelebbi útvonalakkal óvatosabban bánunk, vagy pont azok vannak jobban elhasználódva?

„Azt gondolhatnánk, hogy a városoktól távol, az ország eldugott szegleteiben a legtermészetesebbek, legjobb állapotúak az erdők, ott, ahol az emberi hatás a legkevésbé érvényesül. A régmúltban ez bizonyára így volt, mára azonban megfordult a trend. Mivel hazánkban szinte minden erdőben fakitermelés zajlik, sokszor a távoli területeken látunk a táji értékekkel kevésbé törődő gazdálkodást – mondja a WWF szakértője. 

– A települések, népszerű kirándulóhelyek környékén az emberek elvárása már akár száz éve is arra ösztönözte az erdőgazdálkodót, hogy kíméletesebben dolgozzon, »ne vágjon ki minden fát«. 

Ezért van, hogy a budapesti Normafa, a Pécs feletti Mecsek kirándulóerdei, a debreceni Nagyerdő, a balatonfüredi Koloska-völgy – a sor hosszan folytatható – kiemelt figyelmet és kíméletes erdőkezelést élt meg, különösen az elmúlt évtizedekben. Kivételt talán azok az erdők képeznek, amelyek régi főúri kastélyokhoz tartoztak, vagy azok szomszédságában vadászterületként szolgáltak – ezek többsége távol van a településektől, mégis kimagasló értékek jellemzik. Egy részük maradt meg az utókornak – például a Kékes erdőrezervátum, a Károlyi család egykori vadászterületének maradványa, az ország egyetlen, apró területen fennmaradt őserdeje.”

Felmerül a kérdés, hogy vajon mitől lesz jó egy kirándulóhely. Mert eleve így kezelik és ez vonzza az embereket, vagy elkezdtünk oda járni, ahol a kezdetektől jó erdők vannak és esetleg emiatt a maguk természetességében lettek meghagyva? Gálhidy szerint a két jelenség együtt, egymással összefonódva hozta létre a legszebb kirándulóhelyeinket.

„A budai hegyvidék nagy részét szőlők borították a korábbi századokban, így csak a magasabb fekvésű lejtőkön, tetőkön, illetve a mélyebb völgyekben maradtak erdők. Ezek a kilátópontokkal, forrásokkal is egybeestek, így valószínűleg az első kirándulóhelyek is itt jöttek létre. Ha már annyi ember látogatta, a tulajdonos-kezelő is úgy vélhette, hogy az erdőnek több haszna van, ha »állva marad«, mintsem ha kitermelnék. A budai hegyek leglátogatottabb erdejét, a Normafától nyugatra lévő tömböt Budakeszitől vásárolta meg a főváros, és ebből lett az egyik első parkerdőnk, amelynek neve a térképeken ma is Budakeszierdő. Természetesen az ország más pontjain is hasonló tájtörténeti fordulatok, események hívhatták életre a kirándulóerdőket – Soprontól a Badacsonyon át Lillafüredig.”

Szükséges az infrastruktúra, de mértékkel

Sokan a vadregényesebb, érintetlenebb kirándulóhelyeket szeretik, de éppen azért, hogy a természetet óvhassuk is ottlétünk során, némi infrastruktúrára szükség van ezeken az útvonalakon. 

„Mindenekelőtt jól megépített és jelzésekkel ellátott, tisztán és jó állapotban tartott utakra van szükség, ahol a gyalogos túrázók biztonsággal közlekedhetnek. Jó, ha van útvonaluk a kerékpárosoknak, esetleg a síelőknek, de piknikezésre alkalmas területekre is szükség lehet. Kilátók, esőbeállók, kisebb szolgáltató épületek szintén részét szokták képezni az épített környezetnek. Fontos lenne azonban ügyelni arra, hogy ezek a létesítmények végül ne sértsék azt a természeti élményt és értéket, amiért a legtöbb ember odautazik. Sajnos mindannyian láttunk már olyan túlfejlesztéseket, ahol a hatalmas épületek, parkolók, elárusító bódék, utak, kerítések, villanyvezetékek sokasága szinte agyonnyomja a látványt, sőt a szó szoros értelmében szennyezi és zavarja a környező élővilágot – mondja Gálhidy. 

– Az egyik legrosszabb hazai példa talán a Kékes-tető, ahol a különféle korokban és céllal épült infrastruktúra sokszor romos állapotú darabjain alig tudja átverekedni magát a turista, hogy végre megérkezzen a természetbe. 

A parkerdőkkel ellentétben a kirándulóerdőkben eleve kevesebb az infrastruktúra – a világ legszebb nemzeti parkjaiban sokszor csak jól jelzett utakkal találkozunk –, de egy igazi természetszerető ember talán nem is vágyik többre ennél, ha a természetben kíván kikapcsolódni.”

Kártékony természetjárók

Azt már megtudhattuk, nagyjából mivel jár a fakitermelés szabályainak lazulása, milyen károkat tud okozni a túlfejlesztés egy kirándulóhelyen. De mi a helyzet magukkal a kirándulókkal? Mik azok a hibák (az egyértelmű szemetelésen és zajongáson túl), amiket gyakran elkövetnek, és esetleg nem tudják, hogy bajt okoznak?

„A járművek – így a kerékpárok is – sokkal jelentősebb károkat okoznak az erdő talajában, illetve a burkolatlan erdei utakon, mint a gyalogosok. Emiatt célszerű a kétféle közlekedési formát különböző kialakítású utakon folytatni.

Különösen érzékeny, védett területeken ugyanakkor a gyalogosközlekedés hatásait is csökkenteni kell, elkerülve azt, hogy egyre inkább kitaposott, végül szinte eróziós árkokká mélyülő utak alakuljanak ki. A világ ezen a téren fejlett országaiban az omladékos, veszélyes terepen éppúgy megerősített utakat építenek, mint a vizes-süppedős talajú réteken, lápokon keresztül. Szép példa utóbbira a horvátországi Plitvicei-tavak Nemzeti Park, ahol kiterjedt deszkajárdákon közlekednek a látogatók. A kerékpározás különféle válfajainak – túrakerékpározásnak, terepkerékpározásnak, vagy a lejtőkre specializálódott »downhillnek« – megfelelő helyeken, megfelelő utakat célszerű építeni, így a természetben nem esik kár, és a kerékpáros–gyalogos konfliktusok is megszűnnek” – mondja Gálhidy.

Kiemelte, mennyire fontos lenne, hogy jó turistaként tiszteljük a természetet, és lehetőleg semmi kárt ne okozzunk, a többi természetjárónak is példát mutatva ezzel. 

„Engem a munkám néha arra kényszerít, hogy letérjek az utakról, de turistaként ezt a lehető legritkábban teszem, hogy ne okozzak kárt az erdő talajában. 

Szomorú példának tartom például a Pilis oldalában kanyargó szerpentint levágó ösvényeket, amiken a csapadék lezúdul és egyre mélyebb árkokat váj. Ha valaki siet, az gyorsítson a tempóján, ne az utakat rövidítse le –javasolja a szakember. – Az élővilágot semmilyen módon nem helyes károsítani, például élő növényi részeket gyűjteni. Néha egy-egy gyümölcs persze belefér. Véleményem szerint az is a felelős civil hozzáállás része, hogy ha jelentős károsító tevékenységgel találkozunk az erdőn, akkor azt egyeztessük az illetékes nemzeti parkkal, esetleg erdőgazdálkodóval vagy az önkormányzat képviselőjével. A régi kirándulóhelyek értékeit is csak az ott élők, az oda kirándulók tudták megmenteni annak idején, és ez ma sincsen másképp.”

Ezek az erdők nélkülünk nem fogják túlélni

Jelenlegi állás szerint, ha nem állunk ki az erdeink biztonságáért és egészségéért, az éppen olyan, mintha a sajátunkért nem állnánk ki. A katasztrófa küszöbén fákat kivágni, erdőket pusztítani a legnagyobb hiba, amit elkövethetünk. Ha ugyanis az erdeink kipusztulnak, tönkremennek, akkor mi leszünk a következők. Ez nem kérdés. 

Szabó Anna Eszter

A hat civil zöldszervezet, köztük a cikkünkben megszólaló WWF által is indított aláírásgyűjtést és még több információt az üggyel kapcsolatban ITT találtok. A politikafüggetlen, szakmai kezdeményezéshez bárki csatlakozhat. 

Érdemes a témában meghallgatni a WWF kapcsolódó podcastadását.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Jozsef Zoltan Varga