WMN: Jelen van az életedben a klímaszorongás?

S. K.: A konkrét klímaszorongás azért nem jellemző rám, mert bő két évtizede aktívan, főállásban dolgozom a természet védelméért, szóval aktivitásba fordítom a szorongásomat. Ami a környezetvédők esetében sokkal jellemzőbb probléma, az a kiégés: a kudarcok, a meg nem értettség és a rossz beruházási döntések okozta elkeseredés kezelése. Néhány hullámvölgyön már én is túl vagyok, de az erős értékrend, a személyes kötődésem a természethez, és a körülöttem lévő értékes emberek mindig segítettek tovább lendülni. 

WMN: Változtattál az utóbbi években a szokásaidon a környezetvédelem nevében? Mennyire okoz ez nehézséget számodra?

S. K.: Folyamatosan igyekszem egyre többet vállalni a személyes életemben, a félig önellátó életmódom is ennek egyik következménye. Én a magánéletben inkább az önfejlesztés eszközének látom a fenntarthatósági útkeresést, mint tehernek és lemondásnak. Az alacsony karbonlábnyomú szabadidő, a konyhakert, a tanulás, a fogyasztáscsökkentés és minden ilyesmi egyre újabb közösségekhez nyitott ajtót, és gyakran megkönnyebbülést is jelent.

WMN: Hogyan hatnak rád az elmúlt évek eseményei (járvány, háború, természeti katasztrófák)?

 S. K.: A járványnak voltak pozitív és negatív hatásai is az életemre. Az otthoni munkavégzés, a rendezvények mennyiségének csökkenése, a tempó lassulása rám kifejezetten jó hatást tett. De ezek sajnos a kisebb szeletét adják a történetnek. A háború, a Covid-áldozatok, az aszály, az erdőtüzek, a szokatlan árvizek és tornádók, a kibillent földi egyensúly, valamint a nyomában érkező társadalmi problémák és rossz válaszok – ezek mind nagyon sötét fellegek. Környezetvédelmi szakemberként régóta tisztában vagyok vele, hogy a XXI. század a válságok kora lesz.

De más dolog ezt tudni, és más megélni.

A cikk a hirdetés után folytatódik!

WMN: Mi az, amiről egyelőre nem tudsz lemondani, még ha károsan befolyásolja is a környezetet?

S. K.: Vidéken autó nélkül sajnos alig lehet létezni, kizárólag tömegközlekedéssel nem tudnám megszervezni azoknak a feladatoknak a teljesítését, amik a munkámhoz tartoznak, de azért a MÁV-nak rendszeres utasa vagyok. Egyébként pedig nagyon sok olyan dolgot el tudnék hagyni, amit igazából a társadalmi normák miatt nem tehetek meg. A kiöltözős események elhagyása, a fővárosba való ingázás további ritkítása, az infokommunikációs eszközök és csatornák csökkentése nekem személyesen nem okozna gondot, de nem hatna jól a munkám eredményére. 

WMN: Érzel-e különbséget a különböző generációk fenntarthatósághoz, környezetvédelemhez, vagy a klímaváltozáshoz kapcsolódó hozzáállásában?

S. K.: A fiatalok esetében nemcsak a személyes benyomásom, hanem a közvélemény-kutatások alapján is mondhatjuk, hogy nagyon sokan értik, milyen mély egzisztenciális kérdőjelet tesz az életútjuk mellé a környezeti krízis. Sajnos minden okuk megvan az aggodalomra. 

WMN: Milyennek képzeled a jövőt, mondjuk, tíz-tizenöt év múlva?

S. K.:

Szeretnék pozitív választ adni erre a kérdésre, de nagyon nehéz.

Személyesen nincs bennem kérdés: az egyre erősödő válságok folyamatosan velünk maradnak a következő évtizedekben, és újabbak lépnek majd színre az eddigiek mellett. De még nem engedtem el a reményt arra, hogy az emberiséget az évezredek alatt összegyűlt tudása, időtálló értékei, intellektuális és érzelmi fejlettsége képessé teszi arra, hogy leszámoljon a fogyasztói társadalommal és létrehozzon egy szolidabb, de igazabb, időtállóbb és bolygóközpontúbb civilizációt. Hogy hol fogunk tartani tíz-tizenöt év múlva? Őszintén: fogalmam sincs.

Jegyeket ITT vásárolhattok!

A Hello, WMN! kerekasztal-beszélgetés támogatója a The Body Shop és a TorTer e-Design.

Kiemelt kép: Budai Ákos

Dián Dóri