Szembe kell nézni végre a pusztítással, és vállalni a felelősséget érte! – Hello, WMN! beszámoló

–

Rendhagyó, oly hosszan nélkülözött Hello, WMN!-ünket D. Tóth Kriszta azzal nyitotta meg, hogy immár kompromisszumainkon és kényszermegoldásainkon is látszik: valamit nagyon eltoltunk. Mindannyian érezhetjük most már a saját bőrünkön: felborult az egyensúly ember és a környezete között.

Kiirtottuk, felzabáltuk, megmérgeztük és felszántottuk azt a környezetet, ami életet adhat nekünk. A szavaival élve „nem szabtunk magunknak határt ezen a bolygón, és mindent bedarálunk“ – csak azért, hogy jól érezzük magunkat.

Elsőként a WWF igazgatójának, Sipos Katalinnak tette fel a nyitókérdést: az egytől-tízig tartó skálán mekkora a baj?

A döbbenetes hír az, hogy a válasza: tízes.

Túlvagyunk már szerinte azon a bizonyos huszonnegyedik órán. És ezt ma minden gondolkodó, a környezetével, de legalábbis valamilyen jövőképpel törődő ember tud, ám valahogy mégsem mozdul igazán semmi a megoldás felé.

Katalin elmondta, hogy jelen pillanatban egymillió (!) faj áll a kihalás szélén, ennek pedig valóban az emberi mohóság az oka. Szántóföldeket, beépített területeket hozunk létre az egykori erdők, mocsarak, füves területek helyén.

Túltermelünk és szemetelünk, továbbterhelve a már rég segélykiáltásokat hallató természetet. Az önkontroll lenne a legfontosabb, de valamiért inkább maradunk kényelmesek, és növeljük az igényeinket.

Tudom, nagyon-nagyon sokan felemelik a kezüket, hogy ők már nem, de globálisan nézve még sajnos mindig ez a valóság, és a véges erőforrásokkal bíró bolygónkon minél többet veszünk el a környezettől, annál kevesebb marad, ami minket véd. Az ábra nem bonyolult, valami titokzatos oknál fogva mégsem értelmezhető az emberiség számára. Pedig, ha valami, hát az elmúlt egy év egész biztosan rámutatott arra, hogy baj van.

Sipos Katalin és a WWF felmérése szerint már alig van ember, aki megkérdőjelezné a klímaválság létezését. Ennek ellenére mégis toporogunk, talán 

még több beszélgetésre, vitára, útkeresésre van szükség ahhoz, hogy látványosabb elmozdulás legyen érezhető.

Ördög Nóra érzése szerint is felkiáltójel az elmúlt év, amire az első pánik után elkezdtek figyelni az emberek. Ugyanakkor meglátása szerint a hosszú bezártság hatására újra a „mi jár nekünk, mit szeretnénk, hova szeretnénk végre utazni” kérdéseken van a hangsúly.

Ha hamarabb „szabadulunk”, kisebb lenne talán a fásultság, így jobban koncentrálnánk a környezet védelmére

– teszi hozzá.

Azt is mondta, feltette magának a kérdést, vajon miért is hívtuk meg erre a beszélgetésre, és arra jutott, hogy talán épp azért, mert ő az az ember, aki lassan, de biztosan eszmél, elbukik időnként, de próbálkozik, tanulja az utat, amivel az ökológiai lábnyomát csökkenti. 

Mihalik Enikőnek ez az év eleve a nagy változások jegyében telt, hiszen nemrég házasodott, és babát vár, illetve tulajdonképpen megszűnt a modellmunkája a járvány miatt. Elmondása szerint viszont ez az időszak épp arra irányította a figyelmét, hogy még jobban meg kell reformálnia az elképzeléseit, a saját kényelme helyett a bolygó segélykiáltására figyelve. Ugyanakkor tisztában van vele, hogy a repülőn megtett rengeteg kilométer és úgy általában a szakma, aminek szolgálatába állította az életét, milyen mélyen sérti az ökoszisztémát, illetve mennyire szolgálja pont a fogyasztói társadalom komfortját. Ő, amin csak tudott, változtatott, és egyre elszántabban áll a környezetvédelem ügye mellé. Ez új családjában is fontos téma, fel is idézte férje szavait, miszerint

„a Földnek valójában semmi szüksége az emberiségre. Ha mi nem tudunk felnőni, akkor nem lesz helyünk itt többé. Akkor a Föld nélkülünk hozza rendbe magát.”

Puskás Peti, aki elhivatott vegán, környezet- ás állatvédő aktivista, faültető, furcsa módon épp az elmúlt hetekben sokallt be. Egy pláza bejáratánál látott egy, egyébként a környezetvédelemre sarkalló táblát, amivel önmagában nem lett volna baja. Gondja azzal van, hogy meglátása szerint

egy pláza, ami amúgy is a túlkínálatról szól, ráadásul a környezetre kifejezetten káros létesítmény minden szempontból, fast fashion és műanyag árukkal szórja tele a világot, vajon miért nyomja az emberek képébe, hogy figyeljenek ők jobban, viseljék ők maguk a felelősséget?

Forradalmi hangulatában és „kiváló dolgozó” pulóverében még továbbment, kikérte magának, hogy mindenért a „kisember” legyen a felelős, minden terhet a lehető legnagyobb képmutatással rá pakoljanak a vállalatok és döntéshozók, és még gyomorgörcse is legyen, ha vesz egy palack vizet, mert megszomjazott.

Hangsúlyozom, hogy tudatos környezetvédőként robbant ki belőle a frusztráció, amelynek az van a mélyén, hogy amíg a politika, a gazdaság, a multik, a nagy- és középvállalkozások szintjén csak annyi történik, hogy üzengetnek a népnek, és ők nem tesznek meg minden tőlük telhetőt, akkor csak kis hangyaként őrül bele mindenki a problémába. A változtatás csakis közösen lehetséges!

Sipos Katalin, a WWF igazgatója azzal a javaslattal állt elő, hogy lelkiismeret-furdalás helyett tegyünk a szemléletváltásért, azaz tudatosítsuk valamennyien, hogy valójában mire van szükségünk.

Ami csak voltaképpen felesleges plusz, azt érdemes leépíteni az életében.

Amit pedig nem támogatunk vásárlásainkkal, azt a boltok nem fogják megrendelni, ily módon magunk is mérsékelhetjük a túlkínálatot.

Az alulról és felülről jövő kezdeményezések, előremutató törekvések egymásra kell, hogy hassanak a jövő érdekében.

Vannak országok, ahol az ösztönzés erősebb a politika és a gazdasági szektor részéről, és van, ahol a civil szféra eltökéltebb. Katalin szerint inkább utóbbi jellemzi Kelet-Közép-Európa régióit, és talán a közösség ereje egyre erősebbé, észrevehetőbbé válik.

Ehhez viszont el kell jönnie személyes és közösségi szinteken is annak a felismerésnek, hogy tudatosak és felelősek vagyunk azért a világért, amiben élünk.

Katalin azzal a jó hírrel szolgált, hogy az eddigi tapasztalatok szerint, aki már elindult előre a helyes úton, mondjuk úgy, hogy nem használ nejlonzacskót bevásárláskor, az nem fog visszafele lépkedni. És a másik kasszánál álló látni fogja a vászonszatyrát, így a jó példa ragadós lehet. Akár nagyban is!

Reméljük, és tegyünk is érte!

 

Marossy Kriszta

 

Ha valaki elmerülne jobban a témában, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT és ITT megteheti!

A teljes beszélgetés a WMN YouTube-csatornáján ITT nézhető meg

 

Képek: Kerepeczki Anna/WMN