–

Flow-emlékek

Hiába voltak mások a keretek, a Hello, WMN! a legjobb formáját futotta, és azt hozta, amiért olyan sokan szeretik: úgy volt elgondolkodtató, hogy közben halálra röhöghetted magad. Ebben szerepe lehetett Litkai Gergelynek, a Dumaszínház vezetőjének is, de Pásztor Anna előadóművész, Al Ghaoui Hesna újságíró és Lukoviczki Réka blogger sem voltak éppen sótlanok. DTK tudja, hogyan hatnak egymásra a vendégei, és remek arányérzékkel keveri a lapokat – ebben a műfajban az arányokon sok múlik. A beszélgetés elején megadja a kezdőhangot, amikor elmeséli, milyen keservesen indult első regényének alkotói folyamata. Vég nélküli takarítás, kutyasétáltatás és házimunka után végre aztán megszületett az élmény, kialakult a kapcsolat az ujjai és az agya között, elkezdett írni, és elkészült az alkotás. De vajon kinek milyen flow-élményei vannak, azaz melyek voltak az első flow-emlékek? – adja magát az első körkérdés.

Anna nemigen szereti az idegen szavakat, ő a flow-t inkább úgy mondja, hogy ez az állapot, amikor az élet végre hullámzik bennünk. Erről egy igen intenzív élmény jutott eszébe, amikor fiatalon táncolni tanult, és a mestere azt tanácsolta, hogy zárkózzon be a próbaterembe, vetkőzzön meztelenre, és úgy táncoljon. Persze hülyén érezte magát az elején, meztelenül a tükrök között, de aztán valahogy levetkőzte a gátlásait is saját maga előtt, és elkezdett mozogni.

„Fél óra kellett, és utána olyan gyönyörűen táncoltam, ahogyan soha” – mesélte nevetve.

Anna átszellemült pillanatából Gergely szkepszise ránt vissza a földre; a humorista igyekszik kiszámolni, mikori emléket kell idéznie, és azzal viccel, hogy az egész jelenség biztosan csak 1990 körül született meg, amikor is megjelent Csíkszentmihályi Mihály világhírű magyar pszichiáter-kutató könyve a flow-ról. Szerencsére azért hajlandó komolyan válaszolni. Azt meséli, hogy mivel gyerekszínjátszóként szerinte pocsék volt, elkezdett jeleneteket írni, és amikor a többiek előadták a szövegeit, úgy érezte, hogy a helyén van. Ehhez az élményhez kapcsolódnak az első flow-emlékei. Réka viszont úgy emlékszik, hogy gyerekként szinte folyamatosan flow-ban volt, ahogyan fogalmaz; „amit csináltam, azt nagyon csináltam”. Amikor aztán serdülni kezdett, ez elveszett, és felnőtt fejjel már tudatosan tesz azért, hogy visszanyerje ezt a képességet.

A TED-előadóként és „Robotlány” bloggerként is ismert lány reggelente lejegyzi az álmait egy lapra, majd vásznat ragad, és van, hogy egész álló nap csak fest arról, amit éjjel álmodott. Ezen a ponton DTK-nak köszönhetően gyorsan kiderül, hogy Hesna is fest. A riporter felidéz két élményt, amikor nagyon intenzíven benne tudott lenni az adott helyzetben. Egyszer egy Amerikában forgatott interjúban egy ártatlanul halálraítélt emberrel, a felvételek az utcán, séta közben zajlottak. Hesna annyira belefeledkezett az interjúba, hogy nem vette észre, a stáb órák óta izzadva dolgozik, hátrafelé menetben, mert a felvételt szemből rögzítették.

Egy másik alkalommal pedig ő is könyvírás közben élt át intenzív flow-t, bezárkózva egy hálószobába, ahol amúgy semmi nem szolgálta az írás kényelmét, ellenben kiválóan lehetett hallani, amint a családja a földszinten remekül érzi magát – nélküle. Hozzáteszi, azért ahhoz, hogy kialakuljon a flow, mindenképp kell, hogy az ember magáénak érezze a témát, amivel foglalkozik. És valóban, kutatások szerint a kompetencia fontos eleme a flow-élmény megszületésének.

Teremtés

Arra, hogy felnőtt fejjel az ember előidézze az áramlást, különböző technikák léteznek, és mindenki más tudatossággal közelít hozzá. Anna elmondja például, hogy a koncertek elején azért is van különböző álarcokban, mert így kicsit befelé fordulhat a maszkok mögött, és felhergelheti magát. Aztán a kialakult állapotot átadja a zenekarának, együtt pedig magukkal viszik a közönséget. Persze van, amikor annyira fáradt, hogy el sem tudja képzelni: jó lesz a koncert, és végül ilyenkor szokott a legjobban sikerülni a show. Valahogyan még a Flashdance című kultfilm vizet magára rántós színpadi jelenete is szóba kerül, Gergely pedig nem hagyhatja ki, hogy megjegyezze: mennyire nem felel meg ez a dolog a munkavédelmi előírásoknak, főképp az érintésvédelem tekintetében. Szóval, flow ide vagy oda, azért figyeljünk már, mivel idézzük elő… 

Litkai Gergely tapasztalata, hogy bármennyire is improvizatív a műfaj, amiben alkot, igazán fókuszáltnak kell lenni, ami komoly elmélyülést és sok gondolkozást igényel. Ő egyébként híresen nagy túrázó, de egyáltalán nem túrázás közben születnek meg a legjobb ötletei. Hanem… „a budin”. Így amikor kijön a helységből, sokszor nagyon jókedvű, a felesége pedig úgy írja le a jelenséget a gyereknek, hogy: „apának most ötlete van”.

Flow-történetek

Az új tervek és ötletek nem kerülik el Rékát sem, most éppen arra készül, hogy kipróbálja magát paralimpiai síkfutóként. Hamarosan megérkezik a rég áhított futóláb, az a fajta, amit itthon élőben kevéssé, inkább tévéközvetítéseken és menő márkák futóreklámjain láthatunk csak. Réka úgy tapasztalta, hogy Magyarországon nemigen bátorítják a hozzá hasonlóan végtaghiánnyal élő embereket aktív életre sem szóban, sem tettben, sem pedig pénzügyileg. Az autóbalesete óta eltelt három évben azonban ő mégsem erre, hanem a lehetőségek megtalálására és megteremtésére koncentrált, és úgy gondolja, hogy teljesen egészében megváltozott az élete, méghozzá jó irányban. Hesna mosolyogva hallgatja mindezt, és kiderül, nem csupán szimpátiából; ő Réka mentora az egyik tehetségprogramban.

Megismerkedésük szintén flow-történet, órákig tartó belefeledkezős beszélgetés lett ugyanis az első találkozásból. Az emlék kapcsán a riporter felidézi azt is, hogy amikor anno a tévéműsorát, a Bábelt állította össze, minden alkalommal a felvezető négy mondatot volt a legnehezebb megírnia, egyúttal ez volt az egész műsor kulcsa. Ha ez a négy mondat megszületett – lehet, hogy akár egy hét is ráment – akkor már elkészült, összeállt az egész műsor „magától”. Ezt az élményt erősíti meg Anna is, aki szerint, ami igazán jó, azt az ember nem teszi, hanem kapja. „Látens lebegés élet és halál között” – mondja az alkotói áramlásról.

Gergely az alkotást két szakaszra bontja; az egyik a kreatív, amikor megszületik eredendően valami, és a másik a kritikai, amikor már más szemmel, egy kicsit kívülről nézi az alkotást, és képes javítani, ha szükséges. A humorista szerint nagyon fontos, hogy egy fellépő harmóniában legyen a közönséggel. De – mint mindenkivel – vele is előfordul néha, hogy az őt hallgató emberek nem tudják átvenni a rezgést, és nem veszik a poénokat – ilyenkor ő épp azt teszi, amit az általa mentorált humoristáknak nem javasol; csak azért is „adja nekik az ívet”, és mondja-mondja-mondja, hátha sikerül őket meggyőzni. Ami nem tűnik túl jó módszernek.

Kifelé az élményből

A beszélgetés végéhez közeledve Kriszta felteszi a kérdést, mi történik, ha kiértek a „flow csatornából”, azaz: véget ér a tökéletes merülési állapot? A válaszok csodásan tükrözik a színpadon ülő társaság sokszínűségét. Réka ilyenkor megiszik egy pohár vörösbort, ahogyan a legutóbbi, jól sikerült blogbejegyzése után is tette. Hesnánál ez helyzetfüggő, és nehezebben éli meg a flow végét, ha utána, mondjuk, azonnal „a nyakába zúdul a család”.

Gergely szerint pedig egy kicsit veszélyes a chill out periódus, vigyázni kell, hogy az ember jól kezelje a csendesebb, pörgés utáni élethelyzeteket is. Anna sokszor zuhanyozik egy-egy jól sikerült flow-élmény után, és ilyenkor olyannak érzi magát, mint Kuka a Hófehérkéből, amikor énekli az ikonikus Hejhó-dalt.

A szeptemberi rendhagyó Hello, WMN! Pásztor Annának köszönhetően már-már költői hangulatban zárul, aki, mintha csak flow-ban lenne, megfogalmazza, miről is szól ez az egész:

„Mintha az élet egy kis darabkáját megfagyasztottad volna, középen pedig ott egy csillag.”

Kárpáti Judit

Fotók: Fenntarthatósági Nap 10/Németh Szabolcs