-

1. Mikor szeretted legkevésbé a tested?

Húsz-huszonegy éves koromban, amikor az anorexia után meghíztam 83 kilóra, ami másfél év alatt 45 kg súlygyarapodást jelentett. A „lelkem” még anorexiás volt, a testem pedig már túlsúlyos. Az, hogy a testemet nem szerettem, rejtegettem, kevésbé volt rossz, mint a szégyen, amit amiatt éreztem, mert elveszítettem a soványságot. És persze zabáltam, nem a levegőtől híztam meg, és nem is a rossz anyagcsere miatt.

2. És mikor szeretted a legjobban?

A második gyermekem születése után, két évvel ezelőtt – pedig rajtam is maradt plusz súly, olyan hat-hét kiló, ami épp elég volt ahhoz, hogy ne tudjam felvenni a korábbi ruháimat, és egy mérettel feljebb kellett lépnem. Azt hiszem, ekkor állt bennem össze, hogy a testem mindkét várandósságom alatt „tudta”,  mit és hogyan kell csinálnia. Korábban is láttam már szépnek, de ekkor kezdtem el igazán tisztelni.

3. Mi az, amit soha nem tennél meg érte?

Az esztétikai célú plasztikai műtétek távol állnak tőlem. A karcsúság érdekében húsz évvel ezelőtt többféle koplalós monodiétát kipróbáltam, manapság ezt már elképzelhetetlennek tartom.

4. És mi az, amit mindenféleképpen megtennél/megteszel?

Heti egy alkalommal járok speedfitnessre, a két kicsi gyermekem mellett nekem most ez a mozgásforma az ideális. Nem szeretek otthon tornázni, mert az is plusz kikapcsolódást jelent, amíg elmegyek az edzőterembe, és az edzővel való személyes kontaktus is fontos. A munkám jellegéből adódóan sokat figyelek másokra, az edzés alatt viszont én vagyok a figyelem középpontjában. Naponta négyszer eszem, inkább keveset, de jó minőségű ételeket. Nem eszegetek, nem csipegetek, nem szedek kétszer semmiből, nem eszem meg a gyerekek maradékát, mindig asztalnál ülve eszem, közben semmi mást nem csinálok. Nem vagyok hajlandó percenként felugrálni az asztal mellől, így a gyermekeim már jó ideje gyakorolják a késleltetés képességét. Nagyon szeretem a „vizes” kényeztető programokat, ha szaunába, termálfürdőbe, Kneipp-taposóba eljutnék két-három havonta, az maga lenne a tökély.

5. Mi az, amit soha nem mutatnál meg belőle másoknak?

Egyáltalán nem vagyok szégyenlős ember, de magamutogató sem. Nagyon szeretek sokféle stílusban öltözködni, ugyanakkor a munkám során mégis a semlegességre törekszem. Egy pszichológusnál fontos, hogy a külseje ne legyen feltűnő, ne vonja el a figyelmet arról, amit mond. Ezért soha nem vennék fel például rövid szoknyát, szűk ruhát vagy bármit, ami túl sokat mutat a testemből, amikor a pácienseimmel találkozom.

Bár az életem a legfőbb referenciamunkám, de ezt nem a testemmel akarom demonstrálni.

6. Mitől szép számodra a test?

Amikor látszik, hogy törődnek vele. Ha valaki tudja, mi áll jól neki (még akkor is, ha ehhez szakember, például stílustanácsadó segítségét vette igénybe). Amikor illik a hajszíne az arcához, a körömlakkja a ruhájához, apró kiegészítők jelzik, hogy foglalkozik magával. Ez teljesen független a testsúlytól vagy a testalkattól. A túlsúly vagy épp a kóros soványság számomra nem esztétikai probléma, hanem lelki és biológiai.

Fotó: Kis-Tót Róbert