Csuja Imre: „Ki tudom játszani magamból a fájdalmamat” – Elviszlek magammal
Rovattámogatás
2019. március 27.
|
DTK
Amikor Csuja Imre közel fél óra fantasztikus hangulatú, sztorizgatós beszélgetés után teljesen őszintén mesélt a fia elvesztéséről, az önvádról, és arról, hogy miért állt a nyilvánosság elé ezzel a tragédiával, akkor, bevallom, néhány pillanatig nem találtam a szavakat. Abból a néhány mondatból, amit élete legnagyobb veszteségéről mesélt, csak úgy sütött az a hatalmas fájdalom, ami egy gyerek halála mögött van a szülő számára. A beszélgetésünk mégis sokkal inkább szólt az életről, mint a halálról, mert Imre nagyon szeret élni. És nevetni, és nevettetni, és mesélni – mindenről: művészi önkifejezésről, pályakezdésről, a filmes és a színházi karakterei közötti szakadékról, házasságról, borászkodásról, gyökerekről, nagypapaságról, pihenésről. A legeslegjobban pedig nevetni és dolgozni szeret, mert, ahogy mondta: a munkája a hobbija, és a hobbiját „az ember nem csinálja búvalbaszottan”. Nos, ez a beszélgetés végül minden volt, csak nem búvalbaszott. Nem véletlenül szeretjük őt mindannyian. Elviszlek magammal: Csuja Imre.
Neked ajánljuk
Nyílt lapokkal –
2024. április 23.
–
TF
Ez az adás tele van mélységgel és magassággal! Egy műsorban beszélhetünk ugyanis Karsai Dániel küzdelmeiről nagyon komolyan, és a licitálhatunk egymásra igazán könnyed témákban. Nyílt lapokkal az Örkény Színház művészeivel.
0 like / 0 dislike
11 megosztás
Elviszlek magammal –
2019. április 24.
–
DTK
Akkor majd mi kimondjuk helyette: Tenki Réka, jó vagy! Egy régen várt találkozás az Elviszlek magammal friss epizódjában, amelyben az alapjáraton a nyilvánosság előtt inkább zárkózott színésznő úgy megnyílik, mint talán még sosem… Nézzétek meg:
32 like / 1 dislike
36 megosztás
Elviszlek magammal –
2024. június 19.
–
DTK
40 éve van a színpadon, nyolc évig mindennap feltűnt az RTL Klub képernyőjén egy sztármagazin műsorvezetőjeként, és neki is „bérlete volt” a bulvárlapokba, hiszen volt férjével és gyerekei apjával, egyben színészkollégájával Rékasi Károllyal, az akkor divatos szóhasználat szerint igazi álompár voltak. De mindez csupán a felszín. Détár Enikő életének kevésbé látható része igazi hullámvasút. Ő az Elviszlek magammal évadzáró epizódjának vendége.
0 like / 0 dislike
10 megosztás
Elviszlek magammal –
2024. június 12.
–
DTK
Végtaghiánnyal született, így lett az ország legismertebb trombitaművésze. De lehetett volna belőle paralimpiai úszóbajnok is, ha az élsportot választja a zene helyett. Barabás Lőrinc magára mindig is teljes emberként tekintett, elvégre a szülei is úgy nevelték. És mennyire igazuk volt! Az Elviszlek magammal e heti vendége Barabás Lőrinc trombitaművész, zeneszerző.
0 like / 0 dislike
28 megosztás
Elviszlek magammal –
2024. június 5.
„...szerettem volna én is nőket játszani, de a trotlikat kaptam, mert nyilván ezt sugallom magamról” – mondja. De közben nem ezt sugallja magáról. Ahogy hallgatjuk őt, és érezzük a kiáradó érzelmeit a gyerekkoráról, a szüleiről, az anyaságáról, a pályájáról, azon gondolkodunk, vajon milyen elképesztő erő kell ahhoz, hogy valaki mindezt elhordozza. Hát csoda, hogy annyira tele van energiával? Az Elviszlek magammal vendége Szirtes Ági Kossuth-díjas színész.
0 like / 0 dislike
1 megosztás
Elviszlek magammal –
2024. május 30.
–
MZS
Batiz András mindent nagyon fiatalon kezdett. Alig volt húszéves, amikor az ország egyik legismertebb tévés arca lett, harmincéves kora előtt pedig kormányszóvivői pozíciót vállalt. És bár van, amit ma már másképp csinálna, nem bánja a korábbi döntéseit – mint mondja, ezek kellettek ugyanis ahhoz, hogy eljusson oda, ahol ma tart. Az Elviszlek magammal legújabb adását Mózes Zsófi ajánlja.
0 like / 0 dislike
6 megosztás