Halász Judit: „Nem akarom, hogy megbolonduljanak tőlem a gyerekek” – Elviszlek magammal

A múlt héten ünnepelte 75. születésnapját, amit először el sem akartam hinni. Pedig, ha belegondolok abba, hogy milyen sok arcát ismerem, akár hihető is lehetne... Előttem van, ahogy a Helikoffert énekli, és közben hátradobja a válla mögé arany színű haját. Térdig érő csizmát visel, és folyamatosan mosolyog. Előttem van az Esős vasárnapban rövidre vágott frizurával, cserfesen, fekete-fehéren. Előttem van II. Erzsébetként a Pesti színház színpadán, ondolált ősz parókában, körülötte 12 miniszterelnökkel. Előttem van az egészségéért aggódó újságcikkek fotóin – másfél évtizeddel ezelőtt –, amikor egy ország szorított érte, hogy meggyógyuljon a mellrákból. És előttem van – mindig is előttem lesz –, ahogy az őszi napsütésben beszáll mellém az autóba, köszön („Szia, Kriszta! De régen láttalak!”), és az energiájával azonnal kitölti a teret. Halász Judit gyönyörű. És ez már így is marad. Elviszlek magammal: Halász Judit.