Takács Dalma: Dolgok, amiket elmondanék a gyerekkori énemnek a szorongásról
Attól még, hogy gyerek vagy, kijelölheted a határaidat, mondhatsz nemet. Még akkor is, ha mások máshogy csinálják.
Attól még, hogy gyerek vagy, kijelölheted a határaidat, mondhatsz nemet. Még akkor is, ha mások máshogy csinálják.
Kovács Klára családjában a dédszülőkig visszamenőleg mindenki sérült madarakat mentett a Balatontól a Dunáig. A szakértő elmondja, mire figyeljünk oda, ha sérült(nek tűnő) madárral találkozunk.
Nyakunkon az érettségi, amit az egész négyéves tanulás készített elő ugyan, mégis mindenkit, szülőt, gyereket egyaránt, kizökkent a nyugalmából. Jocó bácsi igyekszik megnyugtatni a kedélyeket, már csak azért is, mert a nyugalom elengedhetetlen feltétele a sikernek.
Hogy lehet, hogy a közösségi médiában fiatalok tucatjai bújnak elő a névtelenség homályából, hogy arról valljanak, nincsenek barátaik? Terjed valami lassú, és alattomos vírus, amit a lehető legpontosabban magánynak lehetne nevezni? Wilson Luca írása.
Amellett, hogy a kutyák felelősségvállalásra, empátiára és gondoskodásra tanítanak, még az életünk meghosszabbításában is segíthetnek. Az öregedéskutatók ugyanis nagy hasznukat veszik a tudományos munkájuk során.
Nagyon keveset tudunk az adenomiózis okairól, de sajnos az orvosok többsége ahelyett, hogy segíteni akarna, ignorálja azokat a nőket, akik pokolian szenvednek ettől a betegségtől. Íme, egy sikertörténet, amit huszonöt év szenvedés előzött meg.
Mit jelent valóban a válás egy nő, anya szemszögéből? Kégl Ági írása.
„Voltam én már mindenféle lánybúcsún, nem nagyon tudtok már nekem újat mondani” – mondja Krajnyik Cinti, aki megosztja saját tippjeit és tapasztalatait arról, hogyan ne fulladjon katasztrófába a buli. Újraolvasó.