Egyedülkarácsony… vagyis, csak majdnem.

„Jana: Először nekem kell »feltöltekeznem«, és utána tudok mások felé is nyitott lenni. Tudatosítanunk kellene magunkban minden reggel, hogy micsoda adomány az életünk, és azt is fontos lenne tudnunk, hogy mi a legfontosabb alapszükségletünk. Szilvi: És mi az? Jana: Hogy biztonságban legyünk. Ez pedig alapvetően akkor lehetséges, ha szeretve vagyunk.” – Egy öt évvel ezelőtti beszélgetés egy gyerekjogász és egy adventista lelkész testvérpár között, akikben a vezetéknevükön kívül is rengeteg közös van. Olvassátok el – vagy újra!

„Hiány. Veszteségek. De lassan elfogy az év, mint a hold. Nézem a régi képeket, érzem az illatokat. A vaníliás kiflit, a csillagszóró illatát, anya parfümjét. Érzem a halászlé, a rántott hal ízét, hallom a pezsgőspoharak koccanását, apa nevetését. Látom nagyanyám ráncos kezét, ahogy a hófehér abroszra hullott morzsákat sepri a tenyerébe. Látom a pólyás fiaimat, azután a totyogósokat, majd a kamaszlányt, ahogyan sorba állítja a testvéreit a családi fotóhoz minden évben. Figyelem a nagyapám hajlott hátát, és kezében a kicsi öreg fényképezőgépet, hiszen ő volt a család fényképésze, míg nem voltak digitális kamerák. Anya pedig ezek szerint a lesifotós volt, aki fotózás közben a Papát is mindig lefényképezte… Ezen a felismerésen muszáj elmosolyodnom. Talán, ahogyan a betegeimben minden betegem sorsát látom, éppen úgy megtalálok majd minden karácsonyt ebben a mostani karácsonyban is.” Molnár Lamos Krisztina karácsonyi novellája.

Mit ér az ünnep anya húslevese, a mindig ugyanott ugró hanglemez és a megszokott, édes kis semmiségek nélkül? Vagy újrateremthetjük ezeket a fontos momentumokat ebben a furcsa évben is? Szabó Anna Eszter végigveszi a számára legfontosabb apróbb-nagyobb családi hagyományokat, amitől nekik karácsony a karácsony.

Van, hogy az ünnep, ha nem is túlélőtúrává, de legalábbis extrém sporttá alakul. Máskor valami egészen bizarr gúnyát ölt, mégis szép. És az is előfordul, hogy minden másként történik, mint ahogy elterveztük… Iliás-Nagy Kati különleges ünnepi történeteket gyűjtött:

Tippek és jól bevett gyakorlatok Both Gabiék háza tájáról.

Milyen messzire tud vinni az útkeresés, és mi kell ahhoz, hogy önazonosabb életet éljünk? Néha az, hogy mindent a nulláról újrakezdjünk. Kallos Bea Bar ismert fotóriporter volt már itthon, amikor úgy döntött, Izraelbe költözik, hogy nemcsak a gyökereihez, hanem önmagához is közelebb kerüljön.

Ha E.T. visszatelefonálna a Földre, és arról érdeklődne, hogyan telt az idei évünk, hét és fél milliárd ember egyszerre üvöltene fel, hogy „koronavíruuus”. Pedig, ha jobban belegondolunk, a pandémián túl más fontos dolgok is történtek velünk idén. Ne feledjük, például, hogy: