„Ez a történet nem arról szól, hogy egy embernek talán sikerült segítenünk, hanem arról, hogy hány embernek nem tudunk” (Chripkó Lili). Kolléganőnk riportja és missziója, ne hagyjátok ki!

„Olyan nincs! Kizárt dolog, hogy nem vagy már! Hiszen megbeszéltük, hogy találkozunk! Hazajöttem, hogy lássalak. Azért, hogy beszéljünk és átöleljelek. Azért, hogy megkérdezzem, mit csináljak a versenyen… Hogy elmondj nekem mindent a világ dolgairól, és megnyugtass… Azért, hogy csak együtt legyünk, együtt…”

„Amikor a másikat felcímkézzük, akkor valójában nem azért tesszük ezt, hogy jobban megértsük, hanem hogy betehessük egy dobozba, ezáltal eltávolíthassuk magunktól, és többet ne legyen vele dolgunk. Ezzel általában lezárjuk a kommunikációt, mert egy olyan helyzetet teremtünk, amivel szemben nehéz érvelni.”

„Azon az éjszakán, amikor meghalt, hirtelen felnőtt lettem, és közben pedig örökké az a 19 éves lány maradok, aki akkor voltam. Egy kicsi felnőtt, aki sokszor eltéved még mindig.”

Szerzőnk lázadást szít a bóvli ellen. Mégpedig úgy, hogy elmeséli, miféle régi (de tökéletesen használható) kincseket vadászott össze a lakásfelújítás apropóján, milyen értékes tapasztalatokat gyűjtött a zsákmányszerzés közben, és még azt is elmagyarázza, miért válik le az új cipő talpa pár hét után, és hova tűnik el a Föld aranykészletének hét százaléka.

Ki kérje a számlát egy üzleti vacsorán? És egy randevún? Mi a helyzet, ha egy baráti társaság ül le vacsorázni egy étteremben, és mindenki kártyával fizetne?

„Mind tudjuk, valaminek az elindítása sokszor sokkal nehezebb, mint maga a cselekvés. Jelen esetben ráadásul a saját gondolkodásunkat kell felülírni. Ám ha elindulsz és eléred a kitűzött célod, legyen az bármennyire kicsi is, azzal megváltozik a látásmódod, az énképed és a saját fejlődésedről alkotott benyomásod. A változó pozíció által a világ is más képet mutat majd neked.” Szakértőnk praktikus tippekkel szolgál, hogy másként tekinthess ezentúl a kihívásokra:

„Ezt most nem azért csinálom, mert a gyereknek jó, hanem mert ezt kell tennem, hogy megfeleljünk az előírásoknak” – állandó készenlét, gyanakvás, logikátlan intézkedések, kényelmetlen maszkviselés és kínunkban röhögés – ez jellemzi most szerzőnk szerint a hétköznapokat egy iskolában.