„Egy gyereknek az anyja mellett a helye” – tartja a mondás és bár egyre több családban természetes, hogy a gyerek körüli teendők a szülők között megoszlanak, azért még mindig az a „normális”, hogy az anya a gyerek(ek) mellett marad. Akkor is, ha ez a karrierjébe, az álmaiba, a szabadságába kerül.

Úgy képzelem, a mennyország olyan lehet, mint egy immerzív kiállítás: az ember elmerülhet a leélt élet tökéletes pillanataiban. A tökéletes pillanat persze lehet tökéletlen is, az én meghatározásom szerint az a lényeg, hogy ott és akkor ne vágyjunk sehova máshova. Pontosan ott akarjunk lenni, ahol vagyunk, egyedül, vagy azzal a társsal, aki épp mellettünk van. New Yorkban több ilyen tökéletes pillanatot is betárazhattam.

A harmincnegyedik várandóssági héten jöttem a világra negyven évvel ezelőtt, a Szent János Kórházban. Tulajdonképpen halva születtem – az újszülöttek egészségi állapotának meghatározására szolgáló Apgar-teszten mindössze egy pontot kaptam a lehetséges tízből, ezért újra kellett éleszteni. Életben maradtam. Felnőttem. És misszióm lett a nehéz sorsú emberek segítése.

A nő otthon várja a férjét. Megbeszélték, hogy időben hazaér, hiszen napok óta tervezik a közös vacsorát, amelynek során a karácsonyi ajándékokat is meg kellene beszélni. De ő persze már megint nincs sehol. Tipikus. Az asszonynak húsz év alatt bőven lett volna ideje hozzászokni, mégis fel van dúlva. Fiala Borcsa gasztronovellája.

Egyáltalán nem mindegy, hogy egy koraszülött baba hogyan jön a világra: mi történik vele előtte, és közvetlenül utána. A témában pedig nemcsak a tudnivaló sok, hanem a fejlődnivaló is. Dr. Pekli-Tóth Fannit, a Melletted a helyem Egyesület neonatológus szakértőjét kérdezte Kőrizs Kata.

Tadzs al-Szaltáne, tizenkilencedik századi iráni hercegnő a királyi hárem falain belül nevelkedett, mégis sikerült kitörnie onnan. A berögződött szokások egyik legélesebb kritikusa volt, hidzsábját levetve szállt szembe a patriarchális normákkal, és megalapította Irán első női szabadságmozgalmát is. Ehhez képest a neve leginkább a bajusza és kerekded alakja miatt vált ismertté.

Az első ember, akit megpillantottam, egy hatvan körüli nő volt, vastag bokáját fehér klumpába bújtatta, virágmintás otthonkát viselt. Kék-fehér csíkos műanyag szatyrot szorongatott, amiből egy félliteres Fütyülős-üveg kandikált ki, meg egy vadvirágokból font szegényes csokor. Ekkor tudatosult bennem igazán, hogy hazaértem.

Mennyire határozza meg az embert egy betegség, ami miatt nyolcéves korában, amikor tombol benne a szabadságvágy, hirtelen mozgásképtelen lesz? A beletörődés vagy a küzdelem útját választja? Hogyan viszonyul hozzá a környezete? Hogyan próbálják meg rábeszélni: inkább törődjön bele a sorsába? Az Elviszlek magammal e heti vendége Kiss Péter Pál paralimpikon kajakozó, aki idén Párizsban megszerezte második aranyérmét.