„Paff, a bűvös sárkány, senkitől se félt, Álomország tengerpartján játékok közt élt. Volt egy játszótársa, úgy hívták, hogy Jani, jó barátja madártollat hozott őneki. Paff, a bűvös sárkány, ki senkitől se félt, Álomország tengerpartján játékok közt élt.”

Emlékszel a dalra? Kicsi voltam, pisis óvodás, amikor ugráltam az ágyon, hogy tegyük föl a Paff – lemezt. Fényes, fekete korong volt, bakelit, így hívtátok. Ugye, milyen fura ez a szó? Gyűjtötted a bakeliteket, az István, a király volt még a nagy kedvencem gyerekkoromban. Ötévesen kiabálva rohangáltam Koppány dalára, mint egy őrült. Ilyen voltam én neked, a te kicsi, bolond fiad. Mindig így hívtál, fiam, amikor rossz fát tettem a tűzre, és olyankor eléd álltam szemlesütve, nem mertem rád nézni, úgy is olyan magas voltál, óriásnak láttalak, egy nagy, haragos óriásnak, akit tisztelni kell. Egy igazságos óriás, bár túl sokszor gondoltam azt akkor, hogy igazságtalan vagy.

Apa, tegyük be a Paffot! – könyörögtem, és te jóságos voltál, elindítottad a régi lemezlejátszót. Figyeltem, ahogy gombnyomásra moccan a tűfej, és keresi a hangokat a fényes, fekete korongon. Azt gondoltam, varázslat, amit művelsz. Megparancsoltad a kicsi tűfejnek, hogy varázsoljon hangokat, hozza el nekem Paffot, és az engedelmeskedett, mint ahogy mi is így tettünk a húgommal, ha ránk parancsoltál, hogy tegyünk rendet a legóink között.

Volt egy piros mikrofonunk, felvettük a hangunkat és azon nevettünk. Micsoda majomkodást rendeztem neked! Ilyenkor úgy hívtál, primadonna, vagy művésznő, és az tetszett nekem. Interjút készítettél a te kis művésznőddel, és arról hadováltam neked, hogy mikor lesz a következő fellépésem. Apa, ugye, eljössz a következő fellépésemre? De olyan messze vagy most. Ha sietsz, talán még ideérsz. Kérlek, gyere el, Apa! Régi meséket olvasok föl, néhányban te is benne vagy, akarom, hogy halld, nem felejtettelek el!

Apa, tegyük be a Paffot, még egyszer, utoljára! Megígéred, hogy mire hazamegyek, leporolod a lemezlejátszót? Ott leszünk együtt, és hallgatjuk a szomorú, bűvös sárkány dalát. Én az öledbe ülök, bár gyenge vagy már, de tudom, hogy elbírsz. Nem is látlak öregnek, olyan vagy, mint régen, te vagy a nagy, szigorú óriás, még mindig nem merek a szemedbe nézni.

„Egy szürke éjjel aztán Jani nem jött többé el, s Paff, a sárkány otthon maradt, bár várta a tenger. Hét fejét búsan rázta, s tizennégy szemmel sírt, többé nem kelt útnak eztán, így mondták a hírt. Paff, a bűvös sárkány, ki senkitől se félt, Álomország tengerpartján játékok közt élt.”

Szentesi Éva

A Rúzs és Tükör blog korábbi bejegyzéseit ITT olvashatjátok

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ Carol Yepes