-

Elintéztem a gázműveket, mondom telefonon Papának. Felhívtam, hogy ne idegeskedjen, minden meg van oldva. A tartozás a műtermen volt, nem a lakáson, ezért volt nehéz kideríteni, de most már ne szorongjanak emiatt.

Aztán hazamegyek átöltözni, Borinak ma van a szülinapja, és tudom, hogy ezt a napot fogja választani Mama. Mindig is volt stílusa. Ma fog elmenni abba az ismeretlen világba, ma fog könnyedén áttáncolni. Mert könnyedén fog, tudom. Hív Gergő, hogy hol vagyok, mondom, otthon, mindjárt indulok át Mamához. Azt mondja, hogy hazajön ő is… mondom, ne gyere haza, ott találkozunk, mert tudom, hogy ma lesz. Ott leszünk addig, amíg kell.

Útközben még megállok a postánál, befizetem a gázos csekket, hogy minden rendben legyen, és pont kerüljön erre az ügyre. Biztosan nagyon idegesítette Mamát. Utálja az elintézetlen ügyeket. A postán állok, amikor Gergő ismét hív, hogy mi van, nem jössz? Kicsit ingerülten szólok bele, hogy pár perc, és ott vagyok.

Megérkezem, bemegyek Mamához. Ott van Papa is, elmondom megint szépen sorjában, hogy Mama is hallja: mi volt a Főgáznál az a félreértés. Nyugi, minden meg van oldva, sikerült megtalálni a hiba okát, és lerendeztük. Mama nyugodtan lélegzik. Megfésüllek, jó? Megfésülöm, bekenem az arcát azzal az illatos olajjal, amit Boritól kapott. Felhív Sarika, elmondom, hogy Mama nyugodt, és alszik. Sari aggódik, hogy Mama már tegnap óta nem ivott. Tudom. Leteszem a telefont, nedvesíteni próbálom Mama ajkát, de nem harap rá a zsebkendőre, mint eddig. Megpuszilom a homlokát. Szeretlek, mama, hallod? Gergő bejön, leül mellé az ágyra. Papának mondom, hogy menjen fel, próbáljon kicsit aludni. Persze nem megy. Leül a karosszékbe, és elkezdünk beszélgetni. Gergő kimegy a verandára, hogy Misivel szkájpon átnézzenek valami fordítást.

Bejön Irénke (Papa húga), és leül mellém a székre. Beszélgetünk, szájtátva hallgatom a régi történeteket. Közben látom, hogy Mama egyre ritkábban vesz levegőt. Papa feláll, megnézi a pulzusát, elképesztően gyengén ver a szíve. Papa elsápad… hívom Gergőt, jó? Mondom: jó… Meg sem ijedek. Nyugodt vagyok, és szinte gyakorlott. Mindenki nyugodt. Úgy tűnik, mindenki gyakorlott. Majd egy hónapja, hogy összeomlott. Majd egy hónapja kábítja a morfin. Gergő berohan, leül mellé, megfogja a kezét. Egyedül rajta látom a jeges rémületet. Papa is ott áll, mindannyian ott állunk. Aztán egy utolsó, parányi sóhaj... és csönd. Pár másodpercig még várom, hogy majd újra vesz egy mély levegőt, és nem is lett vége, de aztán látom, hogy nincs több sóhaj.

Halk csippanást hallok, szétnézek, hogy más is hallotta-e, de nem hiszem. Papa és Gergő kimennek telefonálni, én téblábolok Mama teste mellett. Irénke csendesen imádkozik az ágy végénél.

És akkor újra hallom az éles, idegen hangot.  Megborzongok, uramisten, mi lehet ez? A szoba másik sarkából jön, nem Mama felől. Istenem, ez biztosan a halál hangja, engem akar ijesztgetni, de te halál, nem tudod te, hogy kivel kezdesz, nem félek tőled egyetlen pillanatig sem. Már nem félek.

Megérkezik a doktor, kiállítja a papírokat. Részvétem, mondja, és látom, hogy őt is megrázta. Mert csodálatos nő volt, élnie kellett volna még legalább húsz évet. A fiúk kikísérik a doktort, mi Irénkével kicsit várunk, zavartan járkálunk, majd átöltöztetjük Mamát. Lemosdatjuk utoljára, friss, illatos vízzel. Közben magyarázom neki, hogy: „szép illatos leszel, szívem".

Aztán megérkeznek a lányok és Dávid. Majd a szállítók is. Papírokat kérnek, amiket nem találunk, behozzák a fehérrel bélelt, nyitott koporsót, és elviszik. Nehéz pillanat. Papa sápadt, Gergő izzad, a lányok a teraszról nézik az egészet, egymást ölelik közben. Kigördül az autó, üres lett a ház. Bemegyünk a szobájába, egyszer csak megint ugyanaz a csippanás, mint a halála pillanatában. Jaj, mondom, ugyanez a hang volt, biztosan most búcsúzik tőletek. Sari azt mondja, hogy ez valami állatka lehet, az is ilyen hangot ad, ha a lárvából kikel éppen a rovar. Odanyúl a hang irányába, de nem talál a polcon semmit. Kutat, majd leveszi a Mama mobilját. Nem is rovar, ez csipog, le fog merülni. Odaadja Borinak, csippan még egy utolsót... és lemerül.

Papa csak annyit mond, érdekes, egy hónapja nem töltöttük, és pont most merül le. Micsoda akkumulátorok vannak már ebben a modern világban.

És döbbenten csóválja a fejét.

- Jékely Adrienne emlékére -

Péterfy-Novák Éva

A képen Jékely Adrienne édesapjával, Jékely Zoltán költővel látható.