A férfiak testét a nők ítélik meg... vagy el... 

Az az elfogadott helyzet, hogy a férfiak megborotválkoznak, tusolnak... és kész. Ne nézegessék a körmeiket meg a ráncaikat! Olyan, amilyen, „jó az úgy".

Egy férfi ne tollászkodjon sokáig a mosdóban, ne billegjen a tükör előtt, főleg ne foglalkozzon az olyan nőcis dolgokkal, mint például a divat, mert az... férfiatlan.

Noha a test elválaszthatatlan egységben van a ruhával, ami rákerül, gyakorlatilag a Neander-völgyi ember megjelenése óta az a „normális", ha egy „igazi férfi" megmarad az újdonság és az esztétikum helyett a puszta funkcionalitásnál!

„Egy kan, az legyen kan, az anyja istenit, ne díszítgesse magát, nem vagyunk az állatvilágban, ahol a hímek feltűnőbbek, mint a nőstények" – vallják sokan.

Szerintem inkább a társadalomnak és a nőknek van különböző elvárásokon alapuló véleményük a férfiak testéről és kinézetéről, mint maguknak a férfiaknak a sajátjukéról. Ha egy pasinak lesújtó, minősítő vagy lekicsinylő véleménye van, azt a legritkább esetben saját magáról mondja – inkább egy másik férfiról. Például akkor, ha az illető jobban tetszik ugyanannak a nőnek. Azonban az efféle kudarc sem mindig elegendő késztetés egy férfinak ahhoz, hogy változtasson a külsején, inkább olyat keres, akinek „így is megfelel".

A férfi, aki egy fokkal szebb az ördögnél – avagy: lássunk néhány előítéletet

Egy gazdag férfi nem lehet csúnya, sem alaktalan, kövér vagy alacsony, mert harmincmilliós autóból az nem látszik. (…Tudom, ez egy abszolút nőellenes mondat volt, de higgyék el, van ilyen, még akkor is, ha ritka, mint a fehér holló.)

Egy férfias férfi nem lehet sem túl ápolt, sem nagyon jól öltözött vagy illatos, mert az meg mindenféle egyéb gyanúra ad okot. (Kérdés persze, hogy kinek mi köze van hozzá, de az ítélkezőket ez a legkevésbé sem szokta zavarni. Sőt, attól jönnek izgalomba, hogy ki kitől jön izgalomba.)

Egy erős férfinak széles válla van, mivel ő cipeli a terhet, és keskeny csípője, mivel nem ő szül. (Ez az utóbbi évek nagyszerű felfedezése, akkora erejű és annyira új, mint például az, hogy: a friss tyúkszar nem ropog.)

Egy igazi férfi izzadt, szőrös és darabos mozgású... meg nem túl sima modorú, és járatlan mindenféle otthoni, praktikus, úgymond „nőies" dologban, mert az mind csak merő időpocsékolás. (Persze olyanról is hallani, hogy ha ezekben egy férfi részt akarna venni, a nő kéri ki magának, mert úgy érzi, elveszíti a kapcsolatban a nőiségét. Csak aztán meg azt is kikéri magának, ha ezek után megmondják, hol a helye a háztartásban.)

Egy kemény férfi tud parancsolni, és egy héten kétszer három perc alatt a csúcsra jut, döng alatta a föld, és ha kell, meg is reguláz.

Mert egy férfi csak akkor férfi, ha megismerszik az ő szagáról, ha jó egzisztenciája van, idegenekkel antiszociális, és a helyzetek nagy részében úgy viselkedik, mint egy dúvad.

Miközben berúgja az ajtót és a plafonba lő, mint a legócskább westernekben, azért nem árt, ha gyengéd, figyelmes, odaadó, segítőkész, udvarias, előzékeny, és mindig övé a felelősség meg a rizikó. Na. Ilyen egyszerű, és csak ennyire komplex az az elváráshalmaz, aminek meg kellene felelni ahhoz, hogy úgy istenigazából igazi férfi legyen.

Készen álltok? Akkor most jöjjön a valódi férfikínálat!

Valóban léteznek a szuperkanok és a medvék, tenyeres-talpas mozgással, bozontos mellkassal és hónaljjal. Tekintélyes pocak rajzol ívet a gatyakorca fölé a 6XL-es pólóban, ami általában már fakó és kinyúlt, mert legfeljebb csak két téli meg két nyári van – immár négy éve – belőle, de egyáltalán nem a pénz miatt, és ami már jócskán „A” vonalú, mint egy kismamaruha, de azért ezzel együtt, úgy, ahogy van: férfias.

Vannak az alfahímek és a macsók, akik számára a Schleswig-Holsteini hústömeg az alap a bicepsz fölé hajtott ujjú pólóban, illetve az ing elejéről lepattanni készülő gombokkal, mert a szálkásítás az majd csak a tömegnövelés után jön. Mindig.

Aztán vannak az elvegyülő szürke eminenciások, akik szűk zakók alá passzírozott aputesttel hozzák a megbízható családfő archetípusát, flörtölős, félszeg kalandvággyal meg fantáziálással, „csak az asszony meg ne tudja", és akik mellett soha nem lehet elsüllyedni, mert minden pillanatban rendelkezésre áll az úszógumijuk.

Tömegesen vannak újabban a kor divatjának megfelelően a cicafiúk, a metroszexuálisok és a trendi yummerek, akiknek szálanként belőtt ecsetfrizurájuk van, kissé túl ívelt szemöldökük, és kidolgozott, kockás hasuk, naná, hogy mindenhol szőrtelenítve, a tehetősebbje véglegesen, lézerrel, hogy minden részlet jól látszódjék. És ugyanők azok, akik rövid állású blézerükben, amelyből kint van a fenekük alja, inkább hasonlítanak a légi utaskísérőkre, mint a férfiakra. Cipőiket kizárólag látható zokni nélkül viselik, arcukon leheletnyi smink van, hogy eltakarják a szemük körül a buliban szerzett karikákat.

Aztán vannak még a tévelygők, akik nem figyelik a saját korukat, és kiélt arccal „Playboy-huszon"-ra veszik a figurát esténként a legmenőbb szórakozóhelyeken, amelyeknek aránya Pesten mostanra a lakosságra vetítve elérte az 1/1-et, és vannak, akiknek a testük az a szükséges valami, ami nélkül nincsen földi létezés, és ezzel ennyi is. És még vannak a „pont beleszarok” szlogennel a belvárosban atlétában és rövidnadrágban meg saruban közlekedők, egy részük által bevillantva a téli nadrágtól ütött-kopott lábszőrzetet, míg a többiek önbarnított, csinosra gyúrt vádlival sokkolják a csajokat.

Meg kell még említeni a csodabogarakat, akik valamilyen megmagyarázhatatlan okból ragaszkodnak az egészséges, sportos külalakhoz, a színben és harmóniában, az alkalomhoz összeválogatott öltözékekhez, és az igényes kivitelű kellékekhez, mint például a bőrcipő, azonos színű nadrágszíjjal és (ha megteheti, márkás) órával.

A teljesség igénye nélkül kábé ez a kínálat ma. És egységesen és alaposan kitetoválva, mert azért mégis legyen meg a testkultúra minimuma mindenkinek.

Egy erős férfi tűr és nincsen semmi baja – akkor se, ha van

Viccen kívül. A férfias férfi nem foglalkozik sokat magával. Ez a kialakított nézet, és ezt ő a kényelmessége okán szépen magáévá is tette. Sem kívül, sem belül

Pedig a testnek nemcsak látható, hanem láthatatlan részei is vannak. Az erős férfiak emiatt korábban halnak, majdnem úgy, mit a mosónők József Attila korában.

Nem tulajdonít neki jelentőséget, ha lüktet a feje vagy sípol a füle, amikor reggelenként nehezebben mennek a dolgok a vécén, esetleg az egyik gojszli váratlanul nagyobb lesz, és fájdalmas egy kicsit, „mert nem jók az új gatyák, amit az asszony vett", és az sem számít, ha reggelenként egyre jobban köhög, legfeljebb tisztul a tüdeje. Nincs itt kérem, semmi gáz, múlik az idő, ez a természetes. Ja, és hogy lett tavalyelőtt egy új anyajegy a vállán, az meg biztosan a balatoni naptól van, amikor úszni tanította a gyereket, de majd elmúlik. Minek nézegesse magát, de pláne, hogy kenje is, az meg már milyen „buzis" dolog. Aztán kis borítékban érkezik a nagy kitolás... diagnózis formájában, és akkor mondhatja, hogy „ezt dobta a gép".

A test a lélek temploma

A férfi márpedig ugyanaz, mint a nő: ember. Ugyanannyi törődést és ápolást igényel, ugyanúgy meg kell tanítani kicsi korában a határaira, a jogaira és a tudatosságra.

Az igényességre, és arra, hogy pusztán a saját elvárásainak feleljen meg, ha vannak, és ne is foglalkozzon mások kinézetével, mert arra ő bizony semmilyen módon nem tud hatni.

Kicsi gyerekként kell megtanítani őt is az egészséges külső és belső megteremtésére. Ehhez sok minden szükséges persze, de elsősorban önmaga ismerete, az igényeinek a figyelembevétele, és azoknak a saját maga által létrehozott lehetőségek szerinti kiszolgálása. Kozmetikummal, vitaminnal, sporttal. Kívülről, belülről.

Hogy a templom biztosan álljon, amíg a lelkünk benne tartózkodik. Hogy kitartson nekünk, amíg élünk. És örömet tudjunk szerezni vele annak, akit szeretünk.

Náray Tamás

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Margarita Nikolskaya