–

Hét nap először

Nyolcvanas évek, balatoni nyár. Ezt át kell élni, hogy igazán megértsd, mit is jelentett, tizenhat évesen a nagy osztálykirándulás alkalmával egy hétre a magyar tenger partján táborozni. A vonaton önfeledten bohóckodtunk, a kamaszok határtalan boldogsága vitt engem is jó messzire.

A strandra a barátnőmmel mentem, ahol kóstolgattuk a még hideg Balatont. Viccből lestoppoltunk egy kenut, és a benne bénázó két fiút. Megálltak. Próbáltunk beülni, de felborultunk. Beeveztünk valameddig a Balatonba, közben beszélgettünk, viccelődtünk. A kenu kölcsönzési ideje lejárt, aztán a parton, a térdig érő vízben borultunk össze-vissza. Nevettünk... és csak lazán, de boldogok voltunk.

Este a tábor melletti kocsmában gyűltünk össze. A zenegépből Flipper Öcsi hangja szólt non-stop, az Arrivederci amore... A rockzenét szerettem akkoriban, de ez most nem érdekelt, sodort magával a hangulat. Közel ültünk a teraszhoz, ahol az asztal mellett megállt egy nagyon magas fiú, tüsi hajjal. Kornél volt a kenuból, akivel átnevettük a délelőttöt. Micsoda meglepetés! Szép arc, angol zászló a pólóján, és rám várt, hogy feleljek végre, beszélgetünk? Kimentünk a teraszra, sokáig nem bírtuk abbahagyni a beszélgetést, fáztam. Visszament, és egy bársonyzakóval tért vissza. Rám terítette, az ő illatával, figyelmességével, gyengédségével.

Még kapuzáráskor is szó szót követett, nehéz volt elválni.

Másnap már közeli ismerősként üdvözöltük egymást az ebédnél. A reggelit mindenki átaludta. Az alumínium-tálcák és menzás paradicsomlevesek között is beszélgettünk. Innentől már elválaszthatatlanok voltunk, természetesnek tűnt minden. Mi együtt, kamaszok, kézen fogva.

Hét napig ment ez így... napról napra. Egyre messzebb sodort a valóságtól, a pillanattól, amikor el kell válnunk.

De már gondolni kellett rá. Holnap hazamegyünk. Az ágyán feküdtem a fehér frottírzoknijában, fázott a lábam. Még a zokniját is odaadta, csak maradjak még, a csomagolás megvár.

Feküdtem az ágyon, fejem alatt a kezem, és néztem, ahogy gyengéden babrálta a lábam, ami a térdén pihent. Én csak őt figyeltem, a többiek beszélgetését se hallottam.

Csak azt éreztem, hogy rövid életem során, ami kép kialakulhatott bennem egy fiúról, aki mellett igazi nővé érhetek, itt van.

A búcsú fájdalmas volt. Budapesten váltunk ketté, pedig egy hétig egyek voltunk. Bepakoltuk csomagjainkat, visszajött. A mi vonatunk indult először. Ölelések, könnyek, majd egy rövid szóval búcsúztunk: Szeretlek!

A szüleim a levelezést is tiltották, így minden kapcsolat megszakadt közöttünk. Bennem mindig ott maradt, mindenhol őt kerestem…

Hét nap másodszor

Harmincegy év. Közösségi oldal, rendszeres keresés. És végre: találat! Ő az! Egy hétig tartott, mire rávettem  magam, hogy bejelöljem, és írjak neki. Semmi válasz. „Ugyanazokat a zenéket szereted, mint én! Vegyél már észre!" Végre válaszolt, óvatos volt, akárcsak én. Bocsánatot kértem, szerinte nem volt miért, hiszen szeretetben váltunk el. Aznap már éjfélig cseteltünk, másnap is. Majd hallottuk egymás hangját. Az enyém sokat változott, nagyon határozott lett.

Az élet... Mindketten kapcsolatban élünk. Én egy kihűlt kapcsolatban, de a legerősebb kötelékekkel: gyerek és jelzáloghitel. Ő tizenhárom éve külföldön.

Jelenleg egy (szerinte) buta felesége van itthon, de mellé állt, és kihúzta, amikor süllyedni kezdett lefelé, mert már kétszer elvált.

Megint szárnyaltunk, újra átéltük azt a hét napot. És most a jelent is. Humor, zene... minden maradt a régi.

Ez lehetséges? Velem előfordulhat? Igen! Hittem, benne! Már a találkozást szerveztük. Alig vártam, hogy újra öleljem!

A beszélgetések, amelyek eleinte közelebb hoztak minket – mert hallottuk egymás hangját – rossz irányt vettek. Az ő hangja is változott a napi beszélgetések során. Hol lelkes lett, aztán erőtlen, végül követelőző. A kiszámíthatatlan lelkiállapota megijesztett. Nehéz leírnom, amit igazán érzek, mert rossz. Kértem, váljunk el úgy, hogy annak a fiúnak az emléke maradjon bennem, akit ott a vonatnál nem akartam elengedni. Nekem kellett döntenem.

Az életet mindenki másképp viseli el. Van, aki fut vagy gyógyszereket szed, más alkoholba fojtja.

Pénteken kezdődött… Nálam a csodák nem háromnaposak. Megint hét napig tartott.

Vége

Kárpáti Eperke

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/B A N K E R D