-

A tetoválás önkifejezés, művészet, manapság pedig divat. Sokan azért tetováltatnak, mert menő, és „hú, de jó lesz vele villogni". Tizenöt évesen én is így gondoltam. Lázadtam, és így is kifejeztem ezt. A második tetoválásomat a kézfejemre varrattam, teljesen random, hirtelen jött ötlettől vezéreltetve. Annyit kértem a tetoválótól, rajzoljon valamit. Tetszett, megcsináltattam. Óriási botrány lett belőle, édesanyám hetekig nem állt velem szóba. Mindenkitől azt hallgattam, hogy így sosem lesz tisztességes állásom, nem fognak felvenni sehová. Azt meg végképp felejtsem el, hogy tetováltan valaha is tanár lehetek. Nem nagyon értettem ezt a hisztit, és – őszinte leszek – nem is érdekelt. Nekem tetszett, és kész. De mégis foglalkoztatott a dolog, hogy miért is ne lehetne jó szakember az, akinek tetoválása van? Attól miért rossz az ember? Már a keresztre feszítésemre készültem, amikor belefáradtam abba, hogy embereknek magyarázkodjak. Gondolhatott mindenki, amit akart, nem változtattam meg a véleményemet. A kedvenc kérdésem: „hogy fog ez kinézni, ha öreg leszel?" Hogy nézne már ki: ahogy én, öreg és ráncos lesz. Mert velem együtt öregszik.

Eltelt tíz év, és tanár lettem. A hozzáállásom ebben a témában nem változott, csak finomodott. De tanár lettem, üzenem mindenkinek, aki akkor elítélt ezért. Tanárként is tetováltatok, de már csak olyat, ami tényleg kifejező, van hozzá történet, jelentéstartalom. Az enyémekhez van. A hátamra az I have a dream felirat került egy pergamen tetejére, mellé pedig egy toll. Egyrészt, mert mindig van újabb és újabb álmom, másrészt mert Martin Luther King meghatározó beszéde is ezzel kezdődik Sőt: az elballagott osztályom emlékére is csináltattam egy szimbólumot, és magamra varrattam az élménypedagógia egyik alapmondatát is. No risk, no fun! (Azaz kockázat nélkül nincs szórakozás. – A szerk.) Csillaggal és gémkapoccsal. Biztos vagyok benne, hogy lesz még, de ezt nem lehet előre tervezni, ehhez indíttatás kell és ihlet. Azt meg nem lehet akarni, vagy jön, vagy nem.

2016-ban már sokkal elfogadottabb ez a dolog, mint régebben. Rengeteg embernek van tetoválása. Viszont még mindig tartja magát az a nézet, hogy bizonyos szakmákban nem illik, sőt mi több, nagyon is illetlen dolog. Ilyen az orvos, az ügyvéd, de a tanár is. Sokszor megkapom még: „azért ez nem méltó a szakmámhoz".

Miért is nem? Több évszámot tudnék, könnyebben tartanék fegyelmet, ha nem lenne rajtam tetkó?

Hát, erre a kérdésre már sosem fogom megkapni a választ. Mert van tetkóm. És büszkén vállalom, nem takargatom őket. Miért is tenném? Műmellet sem azért csináltat egy nő, hogy utána nyakig felhúzott, bő ruhákban járjon. Akkor egy tetovált ember se takargassa a tetkóit, vagy ha igen, akkor ne varrasson magára.

Egy dolog különösen fontos az én szerepemben. Tanár vagyok. Tetovált. Egy tetovált tanár. A gyerekeknek viszont egy példa. Akit esetleg követni is kell. Ami felelősséggel jár. Szerencsére a diákjaim, akik tetoválást terveznek, megosztják velem a tervüket, kikérik a véleményemet. És mert nekem is van, biztos tudok valami értékelhetőt mondani. Mondok is: leülök velük beszélgetni. Elmondom, hogy ez egy életre szól. Javaslom, hogy ne másoktól vegyék a mintát, hanem legyenek kreatívak és egyediek. Találjanak ki sajátot, olyat, ami tükrözi az egyéniségüket. És persze rengeteg kérdést teszek fel: miért ezt, mi a tartalma, története, jelentés? Eközben átgondolja, mérlegeli. Ha szilárd az elképzelése, akkor megcsináltatja. Ha meg nem az, akkor vár még vele, amíg nem jön az ihlet. Ha nem lenne egy tetovált tanára sem (mert, ugye, az illetlen), akkor nem kérdezne, hanem elmenne, és megcsináltatná. Akkor most jó ez így? Kérdem én költőien, választ nem várva.

Természetesen nem azt mondom, hogy mindenki, minden tanár tetováltasson. De ha egy ember úgy érzi, meg szeretné tenni, ezzel is ki szeretné fejezni magát, akkor hadd tehesse meg. Ne legyen megbélyegző egyetlen szakmában sem, ha valakinek van. Mert ő nem csak „szak", de ember is. A többi nem számít igazán. Legalábbis... remélem...

Balatoni József

A cikk a hirdetés után folytatódik!

Fotó: Sztanó Alma/WMN