-

Példának okáért nem vizslatom senkinek a telefonját, a laptopját és a határidőnaplóját, nem számoltatok el senkit az idejével, a pénzével és a barátaival, nem rendezek jeleneteket indokolatlanul, indokoltan is csak nagyon ritkán, mert ha már jelenetre érett az idő, akkor úgyis mindegy, és hamar lesz valami ürügy az agyőre. De különben már régóta el sem jutunk odáig, hanem mostanában az ezt megelőző korábbi fázisokban kölcsönösen rájövünk, hogy elvesztettük az érdeklődésünket. Pedig esküszöm, én tényleg alig pár dolgot viselek csak nehezen...

Álljanak ezek itt most pontosan, tételesen, nehogy bárki is azt mondhassa, azt se tudom, mit akarok, csak vagdalkozom bele a nagyvilágba. Tehát, személyes tapasztalataim szerint nem jó ómen:

1.

Ha valaki már a szigorúan vett ismerkedés fázisában, mondjuk, az első randevún azt firtatja, hogy miből és hol élek, el tudom-e tartani a gyerekemet hosszútávon is, és a lakás örök vagy bérlemény... Bizonyára eljön az idő, hogy amikor a dolgok majd úgy állnak, ezt mind megbeszéljük, de az nem ebben a szakaszban van. Egyébként aki az elején sokat és gyanúsan pénzezik, az később is cicózni fog mindenféle pénzügyeken, félreértés ne essék, nem a közöseken, ami jogos (is lehet...).

2.

Ha valaki órákon át beszél magáról, és mindenről saját nagyszerűsége jut eszébe, ráadásul látványosan minden témáról többet tud, mint én, még a munkámról is. Ó, mondtam már, hogy a tökéletes jellemek kikészítenek?

3.

Ha valakinek nincs humora. Sok évvel ezelőtt egy fiú iszonyatosan megsértődött, és közölte, hogy ő nem szórakoztatni akar. Akkor még nem mondtam meg neki, de innen üzenem: ez végzetes hiba. Nem kell mindig, de ha valaki nem tud megnevettetni, azzal nem nagyon akarunk majd éjjel-nappal és még annál is többször együtt lenni. Aztán arra eszmélünk, hogy elmúlt, ami nem is volt, de akkor már késő lesz, mert újra évek teltek el, ismerjük ezt...

4.

Ha valaki elkötelezett mással, de nem gondolja komolyan. Mindig megdöbbentenek a házasságban élő férfiakon, akik leudvarolják a csillagokat az égről. Sokáig próbálom a helyzetet elviccelni, de van egy pont, amin túl már kínos is meg fárasztó is, így aztán a barátságok is elmúlnak.

5.

Ha valaki meggondolja magát, és arra sem méltat, hogy elköszönjön. Akivel hosszan és ígéretesen ismerkedünk, találkozunk és barátkozunk, és már majdnem révbe érünk, a szívemről levonul az árnyék, és elönt a hit, hogy oké, a világ nem reménytelen hely – aztán egyszer csak az ígéretes fiú eltűnik. Utolsó (hosszú, vicces, kedves) beszélgetésünkkor még kérdés nélkül biztosít, hogy hív majd, arról beszél, mikor találkozunk megint… és aztán soha többé semmi. Én meg nem tudok rájönni, hogy ebben a fázisban (a dolgok konkrét közepén) mi történt hirtelen?!

Hát, ilyenek vannak. És akkor hol van az még, hogy nekem is lehet néhány (kis) hibám. Nem sok, nem fontos. De nézzünk szembe a tényekkel: a dolgok épp az ilyenek miatt múlnak el.

Szigeti Éva

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Unsplash/ The HK Photo Company