Sok nő átéli,...

...hogy tervezett, vágyott gyermeke mégsem születhet meg. Az okok különbözőek lehetnek: fejlődési rendellenesség miatt elvégzett művi abortusz, ismeretlen eredetű spontán abortusz...

A magzati halál vagy a születés utáni hirtelen bekövetkező csecsemőhalál hatalmas lelki terhet ró a szülőkre.

A „ne sírjon, lehet még akármennyi gyereke!" nem sokat ér ebben a helyzetben. Mondjuk, több a semminél, de semmiképp nem nevezhető szakszerű segítségnek. A nők sokszor évekig, nemritkán évtizedekig hordozzák magukban a feldolgozatlan veszteséget, fájdalmat.

Küzdelem egy egész életen át

A nő, aki édesanya szeretne lenni, de ez hirtelen megtörik, óriási fájdalmat, önvádat, szégyenérzetet, gyakran bűntudatot él át. Amennyiben egy nő az első gyermekét veszíti el, úgy az anyává válás folyamata szakad meg. Ez a kudarc és csalódás akár a kétségbeesésig is fokozhatja a fájdalom érzését.

A hallgatás soha bizonyul jó terápiának, pedig sokszor így történik. Hallgat az édesanya, és a rosszul értelmezett tapintatosság miatt hallgat a család is. Senki sem mer előhozakodni a szívszorító témával. „Majdazidőmegoldja” bölcselkednek sokan, de a környezet is alapvetően tanácstalan.

Terhesség nélkül is óriási a teher

Az elvetélt anya sokszor egyedül szeretne megbirkózni a teherrel, mert „az ő fájdalmát úgysem érti meg senki", a többiek pedig csak sürgetik, hogy „tovább kellene lépni", de hogyan?  Hiszen rendre visszatérnek az önvádló gondolatok: „Rossz anya vagyok… Képtelen vagyok kihordani… Nem érdemlem meg, hogy anya legyek. Alkalmatlan vagyok rá..."

A vetélés során egy nagyon várt állapot és folyamat törik meg, amire képtelenség felkészülni. A leendő édesanya nem éri el a vágyott gyermekét, le kell mondania róla, nem lehet az övé, amit annyira szeretett volna.

Itt sokszor megáll az idő, és mindent beborít az üresség.

A feldolgozás folyamatát megnehezíti, hogy semmiféle emlékképe nincs a gyermekről, esetleg egy elmosódott ultrahangfelvételt kivéve. Viszont meghiúsul – legalábbis egy bizonytalan időre – a jövőbe vetett hit, hogy a pár szülővé válhasson.

Az édesanyák gyásza általában tovább tart, és mélyebb, mivel intenzívebb kapcsolatban voltak magzatukkal, a férfiaknál elvárás, hogy erősebbnek kell maradni, így (látszólag) a gyászon is hamarabb túljutnak.

Mi lenne az ideális segítség, hozzáállás?

A hallgatás, a téma kerülése nem segíti a gyászmunkát. Ebben nagyon sokat segíthet a család.

Épp a fájdalmas élmények, pillanatok, emlékek felidézése, újraélése lehet gyógyító hatással az elfojtás helyett.

Beszélni kell erről valakinek, aki hozzád közel áll, aki téged feltétel nélkül elfogad és meghallgat. Úgy kell elmondanod, ahogy érzed, nem szabad visszafogni, lehet sírni, dühösnek lenni, ki kell adni magadból mindent. Lehet, hogy nem lesz elég egyszer, többször fel kell idézni, újraélni egészen addig, amíg múlik a fájdalom. Neked kell érezni és kimondani, hogy mi az, amivel támogathatnak. Ők ezt nem tudják kitalálni, ezért ne terheld rájuk a felelősséget, és ne is haragudj érte. Fogadd el azt, amit ők adnak, de ha nem kapsz tőlük semmit, akkor adj nekik támpontokat arra, hogy mire volna szükséged!

Az érzések vállalása felszabadító. Ezáltal oldó, nyugtató hatása is lehet, ha minden feszültséget kiadsz magadból.

Próbálj szembenézni a fájdalmaddal, érzéseiddel! Nem a felejtés segíti a feldolgozást, ellenkezőleg! Ami történt, az az életed része lesz ezután, és ezt lehetetlen elfelejteni, viszont miután megbékéltél vele, talán könnyebben el is tudod engedni...

Ehhez önmagaddal is meg kell békélned! Sem a nőiességhez, sem az anyaságra való alkalmassághoz nincs köze a történteknek.

A rítusok, szertartások is kiemelkedő jelentőségűek a gyászfeldolgozásban

Az elveszített magzatért gyertyát gyújthatsz például halottak napján, levelet írhatsz a meg nem született gyermekednek, elmondhatod neki a vágyadat: miszerint az édesanyja szerettél volna lenni, és minden vágyad az lett volna, hogy túlélje a te életed végét.

Hagyj elég időt magadnak, a kapcsolatodnak! Ne siess egy újabb várandósággal begyógyítani a sebeidet! Egy túl gyorsan vállalt következő várandósság nagyon megterhelheti az ingatag lelkiállapotodat és a gyászfolyamatot. A két gyermek sem tudna így igazán elkülönülni.

Az anyaságodat, a megszületett gyermekedhez fűződő érzéseidet is jelentősen befolyásolhatja a szorongásod az esetleges veszteség lehetőségétől.

Érdemes tehát kivárni akár egy évet is, míg a fájdalom szelídül, az érzések, indulatok tompulnak.

A fenti folyamat rendszerint lezajlik elegendő családi és társas támogatással.

Létezik az úgynevezett patológiás gyász is, amikor megreked a gyászoló a folyamatban. Ebben a helyzetben feltétlenül érdemes szakszerű segítséget kérni. Így megnyugtatóan rendeződik ez az állapot, és a leendő várandósságot, anyaságot sem terheli a feldolgozatlan múlt.

Szalánczi Kriszta

Kép: Flickr