-

Sokáig széplelkű bölcsészfiúkat sodort mellém az élet. Füstös egyetemi presszókban egy-egy Hubertus kíséretében váltottuk meg a világot, órákon át elemeztünk olyan művészfilmeket, amelyekben a kamera hosszú percekig meredten pásztázta a főszereplő bal szemöldökét, és közben gyakorlatilag semmi nem történt. Fel sem merült bennem, hogy sokáig keresett duálpárom más is lehetne, mint a lét nagy kérdéseit akár egy reggeli kávé mellett megvitató férfi. Ez a típus volt a gyengém.

Hát, ami azt illeti, az Univerzum egy teljesen más érdeklődésű férfit küldött az utamba: egy geek lett a férjem. Vagyis, egy igazi kocka.

A nyolcvanas évek Amerikájában az alábbi sztereotípiák kapcsolódtak e kifejezéshez: zárkózott, intellektuális figura, aki egy szakterület – leginkább a számítástechnika – megszállottja. Többnyire vékony testalkatú, szódásüveg-szemüveget visel, a sportot kerüli, és hidegen hagyja a divat.

Aztán évek jöttek, évtizedek mentek, időközben újabb és újabb trendek ütötték fel a fejüket. És ma már ott tartunk, hogy egyáltalán nem ciki IT-, zene-, színház vagy akár képregény-geek-nek lenni. Ahogy kockafeleségnek sem. (Persze, mackós-focizós férjem állítja, hogy ő pusztán geek-szerű jellemvonásokkal bír, ő nem igazi kocka... de tény, hogy amint kinyílik a szeme, IT-híreket olvas, és ha ábrándos tekintettel maga elé mered, akkor nagy valószínűséggel különböző hálózati meghajtókra gondol.)

Jöjjön tehát most párkapcsolati fejlődésünk szinopszisa (csak azért, hogy bölcsész szerkesztőim is értsék, miről beszélek):

1. szakasz: Szimbiózis az ellentétek vonzásában

Az akkor még távlatokat nem sejtető kapcsolatunk kezdetén leendő férjem felvetette, hogy nézzünk meg nála egy filmet. Amint beléptem a lakásba, percekig gondolkodtam, vajon az a hátsó szándék mozgatja-e, hogy a jelenlétemben egy űrszondát szeretne Hold körüli pályára helyezni. Mert a technikai eszközök alapján úgy tűnt, hogy ez a srác a NASA kihelyezett egységét üzemelteti szabadidejében. A kütyük közül csak a tévét és a számítógépet ismertem fel, a többi masinának nemhogy a működését, de még a nevét sem tudtam megtippelni. Életem akkori fázisában és zéró technikai affinitással tökéletesen elégedett voltam a kétkazettás magnómmal és a távirányító nélküli ki-bekapcsolható színes tévémmel. A vonzalom azonban megvolt köztünk, így szabad teret engedtünk az ellentéteknek, hadd vonzzák csak egymást, ha már így összetalálkoztak.

2. szakasz: A társ szerelmi szakasza, avagy hogyan nem kérte meg a kezem?

A társsá válás fázisában megértettem, hogy a legfrissebb technológiai újdonságok azonnal megérkeznek a háztartásunkba, kipróbálásra, hol számomra is egyértelmű céllal, hol sikítófrászt hozva rám. Gyakran volt szükség a hidegvérem megőrzésére egy-egy számomra értelmezhetetlen szerkentyű, a polcon addig még nem látott dobozocska próbaüzembe helyezésekor.

Egy este a fürdőkádban bort kortyolgatva, zen-állapotban merültem el a habok között, amikor a hajlakkok és körömlakklemosók közül váratlanul egyszer csak Norah Jones rekedtes hangja tört elő valami távolról irányítható ketyeréből. Majdnem kiugrottam a vízből...

Idővel persze megtanultam a lakásban ad hoc feltörő audiohatásokat stresszmentesen kezelni. Technikai analfabétizmusomat látva ő már az első héten feladhatta, hogy műszaki kompetenciám az ON/OFF/PLAY gombok működésének megértésén túl is tágítható lenne.

Elfogadtuk, hogy irodalmi olvasmányélményeink a párhuzamosok soha nem találkozó szegmensében maradnak: míg ő halomszámra falja a sci-fiket, én maradok a szépirodalomnál. A rózsaszín felhők elvonulását követően valószínűleg én előrébb járhattam a társsá váló szerelem szakaszában... vagy csak tudatalatti vágyaim manifesztálódtak furcsa módon egy este.

Számítógépén egy e betűvel kezdődő honlapot akartam megnyitni, amikor felugrott az általa látogatott utolsó oldal, az engaged.com. A magyarul eljegyzes.com site egyértelművé tette az aznap esti elegáns vacsoránk mögöttes okát, és egy gyors cipőcsere, sminkigazítás után kontrollálhatatlanul feltörő mosolyomat próbáltam elrejteni: világos volt, hogy a vacsora alatt fogja megkérni a kezem. Borospohárral a kezemben és az est kimenetelének biztos tudatában sejtelmesen és bátorítóan néztem a szemébe, és minden apró rezdülésekor sűrű szívdobogással vártam, hogy most fog végre térdre borulni, és az étterem közönsége majd tapsviharban tör ki.

Nemhogy leánykérés nem történt aznap este, de még furcsállotta is a vizslató tekintetemet. Hazaérve visszaosontam a géphez. Csalfa-vak reményem magyarázatra talált: az engaged-nek, vagyis „eljegyzésnek” látott szó valójában engadget volt, azaz a legújabb technológiai újítások oldalán böngészett...

Ezen a ponton azért megkérdőjeleztem, hogy velem... vagy a számítógépével alkot-e tökéletes szimbiózist.

3. szakasz: A krízis

Míg van, aki szavakkal, tettekkel, érintéssel vagy ajándékkal, esetleg minőségi idővel fejezi ki szeretetét, addig

ő kifejlesztette az öt szeretetnyelv egy gyakorlatias, az élet számos területét megkönnyítő kombinációját: technikai ismereteit állítja lelki-érzelmi kiegyensúlyozottságom szolgálatába.

Erős honvággyal küzdő időszakomban valamilyen kis téglalap alakú mütyürből a pekingi konyhánkba varázsolta az Info Rádió híreit, így a MOL-részvények mozgását hallgatva készítettem a csirkepaprikást. A gyerek születése után a család egy honlapon követhette, ahogy a lányunk akár a kisujját is megmozdította a bölcsőben. De mi sem kerültük el a válság pillanatait.

Visszatérő konfliktusaink középpontjában – egyebek mellett – az őskütyü, a televízió áll. Nemrég ide-oda kötögetett egy pár kábelt, tett a készülék mellé egy nagy fekete doboznak látszó valamit. Nem tudom, mi célt szolgál ez a doboz, de katonai kódrendszereket kell alkalmaznom ahhoz, hogy a gyereknek be tudjam kapcsolni a Bogyó és Babócát. Hát mi ez, ha nem felháborító?

4. szakasz: A megnyugvás. Avagy a párhuzamosok mégis találkoznak?

Szerintem igen. Idővel a geek-ség mögé látva, a technikai dolgokat lehámozva, szép lassan rájöttem, hogy a szembetűnő ellentétek ellenére mi is az, ami mindkettőnkben azonos.

Az ő szenvedélyes érdeklődése, a tanulás iránti vágya, az új dolgok megismerésére és kipróbálására való igénye az, ami bennem is megvan, még ha az irányultsága homlokegyenest más is.

És hogy néznek ki a hétköznapok? Én olvasom a kedvenc Dragomán-regényemet az általa kiválasztott és felinstallált e-könyvön, míg ő az én kultúrára fogékony világomba barangol el. Természetesen a kütyüi segítségével.

Trembácz Éva Zsuzsa

Ha tetszett a cikk, nézz körül Éva szerzői oldalán is, ahol a könyveiről is találsz információt! KATT IDE!

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Unsplash/ Csaba Balazs